Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nyolc-tíz évvel ezelőtt a detroiti indie hip-hop óriási robbanáson ment keresztül. Ekkor jelent meg az első két lemezed, és az olyan előadók, mint Guilty Simpson, Phat Kat vagy a Frank-N-Dank duó világszerte keresettek voltak. De ez napjainkra alaposan megváltozott. Ha a jelenlegi detroiti előadókra nézel, látod egy hasonlóan erős hullám lehetőségét?
Igen, mindenképp látom. Azt gondolom, már el is indult ez a hullám. Annyi világszerte sikeres előadó van, nehéz csupán néhányra koncentrálni, de ott vannak az olyanok, mint Danny Brown, Dwele, vagy Denmark Vessey. Vagy ha a nagy mainstream előadókra gondolunk, akkor Dej Loaf vagy persze ott van nekünk Big Sean. A detroiti nagy mainstream előadók és jól ismert indie előadók egyaránt végzik a dolgukat. A különbség az akkori és a jelenlegi helyzet közt az, hogy az internet lényegében elmosta a határokat. Nem gondolom, hogy az új, a fiatal hip-hop rajongókat különösebben érdekli, hogy arra fókuszálnának, hogy egy előadó honnan származik, mint ahogy mi kiváncsiak voltunk anno, hogy valaki New York-i, középnyugati vagy déli előadó. Mindenki az internetről való! (nevet) Senki sem keletről, nyugatról, vagy délről. Ez egy kicsit más, hacsak nem vagy kifejezetten a detroiti vagy a New York-i hip-hop rajongója, ez már nem olyan nagy ügy, mint volt. Emellett rengeteg ismeretlen detroiti előadó, ismeretlen tehetség is dolgozik, akik a következő néhány évben hallatnak majd magukról. Nagyon elégedett vagyok, ha a detroiti hip-hopra gondolok.
Két szám közt a koncerten megemlítetted, hogy nem csupán a detroiti hip-hop szcéna, hanem a város elektronikus zenei élete is nagyban inspirált. Mesélnél erről?
Detroit egy hatalmas, ugyanakkor kis város is egyben. Egy nagy város, de a zenei közösség igazán szűk. Mi a hip-hop előadók ismerjük az elektronikus zenei előadókat, ők ismerik a rock zenészeket, és vica versa. Én mindig a hip-hop zenei közegben mozogtam, hip-hop előadók köreiben, de az elektronikus zenei szcéna is ugyanott volt, a techno szcéna ugyanott volt. Olyan előadók, mint Cybotron. A techno hatalmas volt, a dance zene nagy volt. Úgy nőttem fel, hogy néztem a New Dance Show-t, ahol sok városi fiatal mozgott ezekre az európai elektronikus zenékre, mint a Kraftwerk, vagy Gary Numan. Ilyen típusú zenék voltak és booty music. Néztem a műsort, és hallottam ezeket a különböző típusú zenéket, amikről nem tudtam honnan érkeznek, de az emberek táncoltak rájuk. Így ragadt meg bennem ez a hangzás. Ezért ha ma producerkedek, valamennyi hatása még minden alkalommal van a zenémre, ez természetes.
A Welcome (Gotta Go) klipjében Black Milk vezetésével bejárhatjuk Motor City-t
A más előadókkal közösen rögzített lemezeid sorából kiemelkedik a Caltroit projekt, - ami Los Angeles-i és detroiti előadókat kapcsol össze - és a Danny Brownnal felvett, Black And Brown album, ami elsősorban teljesen eltérő karakteretek miatt érdekes. Hogyan született meg ezeknek a lemezeknek az gondolata?
A Caltroit egyike azoknak a projekteknek, ami a menedzserem ötletéből fakadt. Sok alkalommal jártam a nyugati parton, találkoztam a haverommal Bishop Lamonttal. Azt hiszem végül az ő ötlete volt, hogy legyen egy teljes mixtape kaliforniai és detroiti előadókkal, és nevezzük Caltroitnak. Először, én csak annyit mondtam: Hát oké…. Aztán elkezdtük a munkát. Ő behozta a kaliforniai producereket, többségük a Dr. Dre vezette Aftermath-nek dolgozott: Focus, Dj Khalil. A producerek közt én képviseltem Detroitot, és olyan előadóink voltak a városból, mint: a Frank-N-Dank vagy Illa J. Rajtuk kívül sok nyugati és közép-nyugati előadó. Egy igazán ütős munka let a végeredmény. Akkor érzem, hogy mekkorára is nőtt ez a projekt, mikor szerte a világon a fellépések alkalmával megkérdezik, hogy elő adok-e számokat az albumról, vagy hogy mikor érkezik a Caltroit második része. Nagyon szórakoztató időszak volt. Ez volt az első alkalom, hogy Detroiton kívül rögzítettem felvételeket, ezért is vidám.
Néha úgy születnek a legjobb projektek, ha a résztvevők teljesen különbözőek, egymás teljes ellentétei, és így alkotnak együtt. Ezért is volt igazán ütős Danny-vel dolgozni. Az a különös abban az albumban, hogy azzal indult, hogy ő nyomott egy verzét az én lemezemre, aminek Album Of The Year volt a címe. A szám címe pedig az volt, hogy Black And Brown. Az energiája annak a számnak nagyon jó volt, az emberek nagyon bírták a számot és a videót. Erre én: “Ember, talán menő lenne csinálni egy EP-t, Black And Brown címmel.” Benne volt, lementünk a stúdióba. Elnyomott pár verzét, az alapok még nem is voltak készen, csak a vázukat raktam össze. Aztán vissza mentem és remixeltem minden verzét. Az alapok amikre rappel az albumon teljesen mások, mint amikre a stúdióban rappelt. Kicseréltem a váznak használt alapokat, és megcsináltam a Black And Brown-t. Ez az egyik kedvenc projektem, amit valaha elkészítettem. Ismered őt, az ő stílusa annyira különbözik az enyémtől, de működött. Igazából van még néhány zenénk, ami megjelenik majd.
A címadó együttműködés, ami a közös EP ötletét adta
Több, olyan indie hip-hop producer akad, aki a saját projektjei mellett sikeres mainstream előadók lemezein dolgozva is nevet szerzett magának. Elég csak a 50 Centnek is producerkedő Jake One-ra, Hi-Tekre, vagy Dj Khalilra gondolni. A te ütemeid ugyanúgy megállnák a helyüket ezen a szinten. Sosem terveztél hasonlót?
Azt gondolom a különbség köztem és köztük, hogy én egyben rappelek is, és a saját szóló projektjeimen dolgozom. Ez egy eltérő közegbe helyez engem. Sok időt töltök azzal, hogy saját magam számára dolgozom. Emellett küldök zenéket más előadóknak is, de sok alkalommal nem látják ugyanazt a víziót a számmal kapcsolatban, mint én, és végül fogom a tracket és egyedül csinálom meg. Azt hiszem az a külöbség köztem és azok közt a producerek közt, hogy ők csak producerkednek, csak erre fókuszálnak, arra, hogy trackeket pakoljanak előadók lemezeire. Én a saját katalógusomat építem, arra koncentrálok, hogy a Black Milk katalógus épüljön. Rengeteg idő, hogy trackeket juttass el egy nagy major kiadó előadójához, én egyáltalán nem vagyok ellene. Szeretnék többet dolgozni nagy előadókkal, vagy bármilyen előadóval, majd idővel. Még rengeteg beat van amit elkészíthetek, még mindig fiatal vagyok és még mindig sok major előadó van, akinek beateket készíthetnék, ez a jó a producer létben. Egy nap majd jön egy előadó akivel dolgozni fogok, csak még nem jött el az én időm. Ez csak idő kérdése.
Aki mellett Black Milk bevallása szerint is könnyű lett volna a mainstreamhez kapcsolódni, a szintén detroiti Royce Da 5’9”
Te is megjelentettél egy kislemezt, a Third Man Records bakelit sorozatában, olyan zenészek mellett, mint Beck, vagy Tom Jones. Hogyan kerültél kapcsolatba a kiadó tulajdonosával Jack White-tal, aki végül gitározott is a korongon?
Nagyon egyszerűen: ő hívott fel engem. Technikailag a manageremet hívta fel, és először azt hittük, hogy valaki csak szórakozik. Nem hittük, hogy valóban Jack White az. Végül rájöttünk, hogy tényleg ő, és hogy egy 45-ös kislemezt hozna ki a Third Man sorozat keretében, és egy élő bakelitet is velem és a zenekarral. Rögtön azt mondtam: ”Hell Yeah!” Korábban is rajongója voltam Jack White-nak, a White Stripes-nak, a zenéjüknek. Fogalmam sincs, honnan tudott rólam, ő egy szupernagy rock sztár, én meg csak egy indie hip-hop előadó. Lementünk Nashville-be, találkoztunk a zenésztársaival, berendezkedtünk a stúdiójában, és csak elkezdtünk jammelni. Mindez egy kis stúdió szobában zajlott, mindenki egy térben játszott, a fúvósok, az orgonista, Jack a gitáron. Ebben a szituációban rám bízta, hogy legyek én a producer, és ember…igazán cool volt. Körülbelül három napig tartott, felvettük néhány dalt. Van egy koncerthelyszín, egy Third Man koncerthelyszín Nashville-ben, és felkért minket, hogy adjunk ott koncertet. Eljöttek a Nashville-i rajongók. Fogalmam sem volt, hogy vannak egyáltalán rajongóink Nashville-ben. De sokan eljöttek, és miközben mi felléptünk, ők rögzítették is, egyenesen analóg szalagra. Minden analóg, amit használ. Ott ült, egy hangmérnök a színpad szélén és a teljes showt rögzítette szalagra, majd ebből készítettek egy élő koncert vinyl-t. Így végül a 7”-essel, néhány rögzített dallal, és egy Black Milk élő 12”-el jöttünk el. Őrült élmény volt, igazán menő. Ő szuper cool volt, igazán laza, hagyta, hogy tegyem a dolgom.
Az A38-on tartott fellépésed a második Budapesten, az első élő zenekarral. A mai koncert különösen átgondoltnak, és felépítettnek tűnt. Vannak példaképeid az élő fellépések terén?
Ha hip-hop előadókról beszélünk, akkor Busta Rhymes, ha korábbra megyünk vissza, akkor a Run-DMC. Olyan előadók, akik hihetetlen élő show-kat hoztak létre, mint Prince, a zenekarával a Revolution-nel, vagy a New Power Generation-nel, vagy a Sly & The Family Stone. Rengeteg videót láttam idősebb zenekarokról, mint a Parliament, a Funkadelic. Láttam James Brown-t, hogy mit tett a színpadon annak idején a zenekarával, és néhány ötletét megpróbáltam beépíteni. Tanulmányoztam az élő fellépések fortélyait. A színpadon állva, hogyan teremts kapcsolatot a közönséggel, hogyan vond be őket, hogyan keltsd fel a figyelmüket. Ez egy a zenekészítéstől teljesen különálló művészet. Vannak olyan előadók, akik remek zenét készítenek a stúdióban, de nincs igazán jó élő produkciójuk. Ugyanolyan komolyan veszem az élő fellépéseimet, akárcsak a stúdió felvételeket. Figyelek, próbálok tanulni a mesterektől, akik előttem jártak.
Black Milk és a Nat Turner három zenésze így játsszák élőben a detroiti elektronikus zenei szcénának is adozó Bounce-t
Legújabb instrumentális lemezed, a The Rebellion Sessions, - amit zenésztársaiddal a Nat Turner tagjaival rögzítettél, - erősen jazz által inspiráltnak tűnik. Mit gondolsz a jazz újra erősen jelen lehet a hip-hopban? Végülis a To Pimp A Butterfly is erre épül.
Egyet értek, a jazzhangzás, a jazz stílusa visszatér a hip-hop arcvonalába, és azt gondolom ez igazán jó dolog. A jazz zene, az élőhangszeres zene alapvetően tér vissza az előtérbe. A hangszeres előadók újra reflektorfénybe kerülnek, ahelyett hogy a háttérben maradnának, ahogy korábban. Dolgoztam már élő hangszerekkel a számaimon, például, amiket Jack White-tal vettünk fel, de a 2010-es Album of The Year-en, sőt a 2008-as Tronic-on is. Régóta dolgozom együtt élő hangszeres előadókkal a saját zenémen. A Nat Turner tagjaival 2008-2009 óta játszunk együtt. Hét éve vagyunk együtt, de csak most volt időnk arra, hogy egy hivatalos anyagot összeállítsunk. Arra gondoltam ez egy tökéletes alkalom rögzíteni egy projektet – korábban semmit sem vettünk fel -, hadd lássák az emberek, hogy a show zenészei mit tudnak. Most itt van, és azt hiszem remek lett. A jazz zene visszaköszön benne, előtérbe került, ahogy a hip-hopba is visszatér.
A zenészeid által alkotott zenekar neve, politikailag rendkívül tudatos, egyben beszélő név. Miért döntöttetek a Nat Turner elnevezés mellett?
Nat Turner rabszolga volt, aki felkellt az aktuálisan zajló dolgok ellen. Sokmindent tett, sok őrült dolgot is, hogy sok rabszolgát felszabadítson. A teljes Nat Turner féle rabszolgalázadás, olyasvalami, amivel én és a zenekarom egyfajta állásfoglalást tudunk tenni. Tudjuk, hogy ez a név reprezentál, hogy mennyire komoly, hogy mennyire fontos volt Nat Turner. Előadóként azt tesszük, amit szeretnénk, mondunk, amit szeretnénk. Sikeresnek lenni ilyen előadóként önmagában is egy forradalom, ez az amiért ezt a nevet, ezt a kifejezést választottuk, Nat Turner és a felkelés.
