2016.06.26. 11:01 – Lángoló

Hamarosan indul Veszprémben az utcazenélés

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

utcazene.jpg

Alig egy hónap múlva indul az OTP Bank Veszprémi Utcazene Fesztivál, felvonultatva a kontinens összes szegletéből érkező zenekarokat, előadókat. A fesztiválon belül, az utcán dől el július 20-23 között, ki lesz a szerencsés, akinek pénzt és hírnevet is kap.

Lezárult ugyanis a jelentkezés az Utcazene Fesztivál versenyére. A több száz jelentkezőből kiválasztott 20 zenekart a közönség és egy zsűri is figyelik, és választják majd ki a legjobbakat, akik közt 1 millió forintot osztanak ketté, felét a közönség kedvencének, másik felét a zsűri kiválasztottjának. Utóbboban idén ők lesznek: Horváth Gergely, akit a Petőfi Rádió műsorvezetőjeként ismert meg az ország, Felcser Máté, a Punnany Massif frontembere és egy nemzetközi szaktekintély, az olasz Ferrara Buskers Festival programigazgatója, Stefano Bottoni is. A győztes a pénzdíj mellett mehet Ferrarába, Európa legnagyobb utcazene seregszemléjére is.

A versenyzésen túl természetesen egy rakás más program is lesz. A nagyon nemzetközi mezőnyben angol, német, holland, finn, belga, olasz, cseh, lengyel, dán, francia náció képviselteti magát. Jön a német Musik For The Kitchen. A csapat finn kollégáikhoz, a fesztiválon szintén fellépő Steve ’n’ Seagullshoz hasonlóan, számos népszerű rockfeldolgozást játszik – sajátos stílusban. A Riders Connection tagjai Berlin utcáin kezdtek el együtt zenélni és most Veszprémben tűnnek majd fel. Jön az„indie gypsy fúzió úttörőinek” aposztrofált Trouble Notes csapata, a Tram33, egy Brüsszel utcáin született, alapvetően blues duó. Érkezik a Jaune Toujours, egy kultikus zenekar, akik a kultúrák, nyelvek, ritmusok és zenei stílusok mixével magas színvonalú márkává alakultak. Fellép Anastasia, aki ezúttal nem amerikai popsztár, hanem francia előadó.

A Krakow Street Band kezdi magát Lengyelország egyik első számú utcazenekarává kinőni, ezt mi is láthatjuk majd. „A 21. századi Bob Dylan Iggy Poppal megy táncolni” – így jellemezte a Classic Rock magazin a The Midnight Barbers „whisky áztatta rock ’n’ rollját” – ahogyan az NME summázta zenéjüket. Ők szintén Veszprém vendégei lesznek. A hivatalos biográfia szerint: Paul-Ronney Angel megette a szüleit, majd elmenekült Norvégiából, és kezében egy üveg holdfénnyel, zsebeiben pedig néhány szelet mállófélben lévő hallal érkezett meg Londonba. Az általa alapított Urban Voodoo Machine fellépett már a Glastonbury és a Doningtonon, most Veszprém jön. Második nagylemezét turnéztatja, és jön vele a modern rock n’ rollt játszó Town of Saints. Vészprém utcáin zenél még Mr Alboh, egy modern trubadúr, aki egy szép napon fogta magát, otthagyta állását a bankban, és vándorzenésznek állt. Jön a francia Summer Rebellion, akik saját meghatározásuk szerint „freak blues-t” játszanak. Lesz még a cseh Mydy Rabycad, a Syndrome nevű zenekar pedig az olasz csizma orrán elhelyezkedő Reggio Calabriában alakult 2007-ben, és a Veszprémi Utcazene Fesztivál visszatérő közönsége jól ismerheti őket, hiszen tavaly és tavalyelőtt is játszottak már nálunk.

A posztot a Cseh Tamás Program és az NKA támogatta:

cstp_logo.jpg


hír veszprémi utcazene fesztivál



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása