2016.07.01. 17:27 – Hirdetés

Tóparti házibulival nyit az EFOTT fesztivál

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kozmix.jpg

Milyen egy retro-mulatós-techno-disco házibuli? Ezt így egyben kapjuk meg július 12-én, Velence Északi Strandján! Az EFOTT fesztivál nyitónapjára ugyanis a szervezők egy tóparti házibuli hangulatot álmodtak meg, ahol a 90-es évek UFO-Kozmix-Groovehouse együttesei mellett, a mulatós király Kis Grófo és barátai is mikrofont ragadnak. A buli zárásaként pedig indulhat a csapatás Deadcode & Friends vezényletével.

 Idén olyan dalokkal nyitja meg kapuit az EFOTT, amelyeknek mindenki ismeri a szövegét, és már az első dallamból pontosan tudja, hogy melyik sláger fog felcsendülni. Július 12-én az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának beköltözőit különböző helyszíneken igazi zenei kavalkád várja majd. Egyrészről a 90-es évek hazai kedvencei veszik birtokba a nagyszínpadot, így a bulizni, vagy éppen nosztalgiázni vágyókat olyan zenekarok és zenészek szórakoztatják majd, mint Dj Dominique, Csordás Tibi, a Kozmix, a Desperado, a Groovehouse és az UFO.

ufo.jpg

 Másfelől érkezik a tavaly teltházas sátorkoncertet adó Kis Grófo, aki ezúttal barátait is magával hozza, így még annál is nagyobb őrjöngés várható, mint az előző évben. "Óriási buli volt tavaly is a velencei EFOTT-on, telt ház és elképesztően jó hangulat fogadott, erre számítok idén is. Az egyetemisták és főiskolások igazi bulibárók, mindig örömmel várom az ilyen estéket! Most a nulladik napon igyekszem tovább maradni, ezúttal nekem is belefér az este programjába egy kis mulatás!" - mondta el Kis Grófo.

Az est zárásaként pedig techno kerül a fókuszba Deadcode & Friends azaz HOT X, Coyote és SanFranciscoBeat, valamint Gomes jóvoltából.

A hangulat megalapozását követően pedig indulhat az EFOTT, negyvenegyedik alkalommal. Maszlavér Gábor programigazgató szerint a tavalyi nézőszámot is megdöntheti az idei fesztivál. "Minden eddiginél színesebb kínálattal készültünk 2016-ra, és a nyitó napra is próbáltunk olyan zenestruktúrát kialakítani, amelyet nézve és hallgatva a fiatalok ugyanúgy szórakozhatnak, mint az Y, az X, vagy akár még az afölött lévő generáció. A kedvezményes jegyértékesítés a napokban zárul, de úgy tűnik, idén gyorsabban kelnek el a hetijegyes bérletek, mint valaha. Mi pedig igyekszünk a bizalmat egy felejthetetlen fesztivállal viszonozni." 

További információk a fesztivál honlapján és a Facebookon


retro hirdetés programajánló fesztivál efott



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása