Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Érdekes napot zárt a Sziget, hiszen túl vagyunk az egész héten legjobban várt Rihanna fellépésén, aminél rosszabbat könnyen lehet, hogy már nem is fogunk látni a hátralévő öt napban. Voltunk azért jobb koncerten is, MØ ugyanis tök pörgős bulit csinált, és igazából Jake Bugg sem volt rossz, csak olyan nagyon jó sem. Beszámolók a Sziget nulladik napjáról. (Nyitókép: Bődey János/Index.hu)
Jake Bugg az a fajta énekes-dalszerző, akit bármikor be lehet tenni a Sziget nagyszínpadának egyik délutáni sávjába, hiszen van annyi jó száma, hogy a külföldi fesztiválozók egy jelentős része kivonuljon rá ellötyögni az esti buli előtt. Ezzel együtt túl sok izgalmat nem tartogatott a koncert, az indie folk dalok körülbelül húsz perc után már egyre kevésbé voltak izgalmasak, és hol az jutott az ember eszébe, hogy ezt a gitáros-énekes dolgot Johnny Cash azért sokkal jobban csinálta, hol az, hogy ki kéne menni sört venni.
Fotók: Juhász Dorottya
Jake Bugg sem az a kifejezetten fanatizáló frontember típus, egy-két sablonmondaton kívül annyit csinált, hogy korrekt módon eljátszotta a dalokat, és kész. Persze furcsa is lett volna, ha össze-vissza ugrándozik, meg az is, ha fellépése valami katartikus élményre sikerül, szóval ha a reális várakozásokat nézzük, akkor ez a koncert végül is teljesen rendben volt. (m.adi)
Az egészen biztos, hogy a 0. nap egyik, ha nem a legjobb koncertjét adta a héliumos hangon lüktető MØ, messze lekörözve a megúszós Rihannát, de róla majd később. A dán Karen Marie Ørsted meghozta az igazi melltartó nélküli fesztiválhangulatot ebben az egyébként Szigethez méltatlan extraszürke időben is. Ám érdemes volt időben érkezni, hiszen a kezdeti tömegnyomor az OTP Bank-A38 sátorban nem hogy nem csillapodott, de a koncert második felétől szinte már lehetetlen feladat volt egyáltalán bejutni is. Mindeközben bent ment a bodysurfing, de leginkább a nagy, neonbetűkkel írt buli.
Fotók: ArtlassoA fesztiválozók, annak ellenére, hogy a Lean On a koncert végére maradt, az első perctől kezdve érezték a ritmust, a Kamikaze és Don’t Wanna Dance pedig egyenesen extasyként hatott rájuk. Majd az utolsó és egyben legnagyobb sláger után a színpad egy pillanat alatt elsötétedett, a zenekar pedig köszönés nélkül tűnt el a szemek elől. Remélhetőleg MØ-t legközelebb már a nagyszínpadon látjuk viszont, a tegnapi koncert alapján simán kiérdemelné. (Tina)
Nem is emlékszem, mikor volt utoljára Rihannához mérhető fellépő a szigeten, mármint abban az értelemben, hogy mennyire aktuális és nagy popsztár valaki. Egy 2009-es Lily Allen-koncert jut eszembe, akkor az énekesnő abszolút sikerei csúcsán érkezett, vagy két évvel ezelőttről Macklemore és Ryan Lewis, akik nagyon menők voltak akkoriban, és Rihannához hasonlóan szintén telt házat csináltak, de igazság szerint egyikük sem volt a kanyarban sem hozzá képest. Ennek megfelelően olyan elképesztő várakozás előzte meg a koncertet, amilyenre szintén nem nagyon emlékszem az előző évekből, ahogy mentem ki a nagyszínpad elé, egy csomó izgatott megjegyzést lehetett hallani a hömpölygő emberáradatban, amiben egy átlagos naphoz képest rengeteg volt a magyar.
Fotó: Bődey János/Index.hu
Aztán a tömeg még azt a fél órát is békésen kivárta, amíg a barbadosi énekesnő valamiért nem jött ki a színpadra, persze a szokásos lökdösődésen kívül, ami szinte természetes velejárója egy olyan koncertnek, amiért elég sokan fizettek húszezer forintot, és amin annyira sokan vannak, hogy már a színpadtól ötven méterre is esélytelen bekötni a cipőfűződet. Minden várakozás ellenére viszont a koncert rettenetesen rossz volt. Sőt, gyakorlatilag koncertként nem is lehetett értelmezni, inkább egy olyan házibulira hasonlított, ahol mindenki mást akar hallgatni, ezért másfél percenként új dalt rak be valaki a YouTube-ról, ami hosszú távon baromi idegesítő. Rihanna sokszor a színpadon sem volt, tök keveset táncolt, és legtöbbször egyáltalán nem szexin, ami azért a barátnőjüket rengeteg pénzért kikísérő fiatalemberek utolsó mentsvára lett volna, és szerintem bőven kevesebbet is énekelt, mint bármelyik háttérénekese. Pozitívumként maximum a fellépőruháját tudom felhozni, meg azt, hogy eljátszotta az ANTI-n is szereplő Tame Impala-feldolgozását, és ennyi.
Meg még talán annyit nem lehet elvitatni az énekesnőtől, hogy egy tökéletesen megkoreografált show-t csinált, de ez egyrészt nem is volt túl látványos, másrészt míg ezt tavaly Robbie Williams úgy tudta előadni, hogy közben nem merült fel bennem minden másodpercben, hogy vajon a tegnapelőtti koncertet nézem felvételről, vagy ez most tényleg megtörténik, Rihannának ez nem sikerült, és ránézésre nem is volt annyira célja. Így viszont ez a show csak azoknak lehetett élmény, akik már attól is nagyon boldogok lettek, hogy láthatták a világ egyik legnagyobb sztárját élőben, és belehallgathattak a kedvenc dalaikba is. A színpad előtt körbenézve és a Szigeten járkálva azt láttam, hogy elég sokan voltak így vele, úgyhogy Rihanna ezek után jogosan teheti fel a kérdést, hogy ha ennyi erőfeszítéssel is működik a dolog, akkor mégis mi értelme lenne erőlködni. (m.adi)