2016.09.06. 14:35 – dankógábor

Itt a barátság himnusza Balázs Palitól

És valami hasonlóval próbálkozott a Slayer is Danny Trejóval

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

balazs_pali_klip_foto_2016_sajtonak.jpg

Kivételesen nem a szerelemről énekel a Romantikus Dalok Magyarországi Nagykövete, hanem egy másik mély lélektani, és minden ember számára fontos témáról, az őszinte emberi barátságról.

 „Úgy gondolom, mindenkinek szüksége van egy igaz barátra  akivel megoszthatja örömét, bánatát. Szerencsére az én életemben is van néhány olyan ember, akit igaz barátomnak mondhatok. Meggyőződésem, hogy mindenkinek kellenek az ilyen bensőséges kapcsolatok a család mellett.”

Pali a videoklipben állandó zenekar, a Balázs Pali Live Band tagjaival szerepel, akikkel szintén roppant szoros a kapcsolata. Az új, lendületes dalhoz lendületes klipet forgatott a csapat.

„Életemben először vezettem cabriot, s bevallom, nagyon megtetszett az szabadság életérzése. Ezt a pozitív energiát adom át lelkes közönségemnek Az Év Romantikus Estéjén Budapesten, a RAM Colosseumban november 19-én.”

Ez pedig itt az új Slayer-klip, ha nem is a barátságról, de valami hasonlóról. Fröcsköl a vér benne, péppé tapossák egymás fejét, kitépik az ember belét, családja előtt késelik szét a főnököt stb. De Trejo életét megkíméli a megtévelyedett náci. 

Mondom, hogy tiszta Pali, csak kicsit másképpen. Mondjuk ez a piros sálban, télikabátban zenélés sem piskóta.


hír balázs pali slayer



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása