Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Billy Corgan rendesen csöpögteti az infókat egy esetleges Smashing Pumpkins újjáalakulásról. Jimmy Chamberlinnel ugye sosem szakadt meg a kapcsolata, a dobos hol együtt zenélt vele, hol nem, de ott volt a környéken. A 2006 óta hiányzó James Iha gitáros nehezebb kérdés, de a közelmúltban már színpadra is álltak együtt, szóval mindenképpen beszélniük kellett egymással. Kérdés volt még az 1999-ben kiszállt D’Arcy Wretzky basszusgitáros, de csak volt, mert Corgan nemrég elárulta, hogy újra felvették a kapcsolatot, és arról beszélt, nem elképzelhetetlen, hogy ők négyen ismét együtt álljanak a színpadra. De persze még semmi sem biztos, csak az, hogy jövőre lesz Smashing Pumpkins-turné, ahol olyanok játszanak majd a színpadon, akik már voltak a zenekar tagjai. Nagyon titokzatos. Sőt, mostanában olyan keményebb riffek jönnek Corganből, amik erősen idézik az 1991-es Gish és az 1993-as Siamese Dream lemezek körüli korszakot, tehát a Smashing Pumpkins elejét. Közben mellékesen Corgan befejezi még a szólólemezét is Rick Rubin vezényletével, de ez csak mellékszál a Nagy Smashing Pumpkins-reunion mellett, aminek kb. már csak az időpontja a kérdéses.