Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy egy szerdai napot kizárólag kriptaszagú doom metallal érdemes kezdeni, ha van ilyesmire lehetőség. És szerencsére van a Saint Vitus jóvoltából, akik a napokban hozták ki a Season of Mist gondozásában Live Vol. 2 címmel második koncertalbumukat. Illetve ez így nem pontosan igaz, hiszen 2012-ben hivatalosan is megjelent egy 1984-es bootleg felvétel, a Marbles in the Moshpit, és ugyanabban az évben kijött egy háromszámos live EP is, de az efféle szőrszálhasogatást most mellőzzük. A lényeg, hogy a hajtás után a teljes anyag meghallgatható.
A felvételek a hírek szerint 2013. március 19-én készültek a luxemburgi Esch-sur-Alzette városában, a Kulturfabrik koncerttermében, és állítólag mentes minden utómunkától, hogy igazán dokumentálja a doom kövületek élő teljesítményét. Az anyagba belehallgatva efelől nincs is kétségünk, Dave Chandler a szokásos koszos gitárjátékot és kaotikus szólókat vezeti elő, amelyeket nagyjából a stúdióban is ugyanígy játszik, és amit nem is lenne értelme javítani. Már csak az a kérdés, hogy Wino, aki a kitűnő formában énekli végig az anyagot, most akkor benne van-e a zenekarban, vagy sokadszorra is visszatért Scott Reagers, a zenekar eredeti énekese, aki a zenekar Facebook-oldalának borítóképén most is látható. Amint friss híreink lesznek ezzel kapcsolatban, jelentkezünk, addig is megkérjük kedves olvasóinkat, hallgassanak bele a friss kiadványba, már amennyiben igénylik az ilyesmit.