Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nem hétköznapi módon készült Manoya legújabb videóklipje, és maga a dal is különleges. A benne szereplő akkordmenetet ugyanis az énekesnő, és társproducere, Lázár Tibor együtt és egymástól függetlenül is megírták néhány év különbséggel. A klip utómunkája közben a rendező, Vandad Kashefi átmenetileg megvakult, a forgatás közben pedig többek között egy krátert kellett megszabadítani a gyomnövényektől. Kitűnő dal és videóklip, érdemes mindkettőt magatokévá tenni a hajtás után.
Manoya második szólóalbuma Against All Odds címmel jelenik meg idén decemberben. Aki addig nem tudna várni, annak ajánljuk a The Battle is Won EP három dalát ízelítőként!
Manoya és Vandad Kashefi rendező között már jó ideje érlelődött az együttműködés, de a rengeteg felmerült ötlet, illetve Vandy más projektjeivel való elfoglaltsága miatt a megvalósítás végül egy kicsit eltolódott, és az idei évre forrott ki igazán a koncepció. Ez a klip tökéletes lezárása az első album időszakának, pláne, hogy az In My Sleep magyar viszonylatban egy sikeres és kedvelt dal lett a megjelenése óta eltelt időben.
Az énekesnő és a rendező egy terjedelmesebb öninterjút is a rendelkezésünkre bocsátottak, amiből sok mindent megtudhattok a dal és a videóklip megszületéséről, műhelytitkairól. Érdemes először megnézni a klipet, és utána tovább olvasni, hiszen a beszélgetésben szó esik szinte mindenről, ami az In My Sleep kapcsán felmerülhet.
Enikő (Manoya): Szerintem remek munkát végeztél, Vandy, nagyon hálás vagyok érte és az egész stábnak, a statisztáknak, és még az időjárásnak is! Az egyetlen dolog, amit szoknom kell a klip kapcsán, hogy túl sokat szerepelek benne. Egyébként elégedett vagy a végeredménnyel, vagy hozzám hasonlóan tudnád még hónapokig húzni a finomítgatást?
Vandad Kashefi: Elégedett vagyok, végül is rengeteget dolgoztam rajta. Neked meddig tartott a dalt megírni? Mikor is íródott? Merthogy nem mostanában, azt tudom.
E: Valójában már egyetemista koromban megírtam egy D-re hangolt gitáron a dal akkordmenetét néhány sorszöveggel, aztán félretettem a többi dakezdemény közé. Azután mikor 2011-ben már kb. nyolc dalomat összeraktuk a Tibivel (Lázár Tibor, művésznevén Occam, volt az első Manoya lemez társproducere), akkor egyszere csak előállt egy rövid, zongorán felvett motívummal, hogy ez vajon tetszik-e nekem, nem akarjuk-e felhasználni, mert szerinte olyan szép. Legnagyobb meglepetésemre ez a dallam tökéletesen egyezett azzal a régi gitárfelvétellel, amit én meg sem mutattam neki azelőtt. Zongorán sokkal jobban is tetszett, és a refrént már közösen tettük hozzá. A 2012-es album záró dala lett végül.
V: Az igen! Ehhez képest nekünk legalább hatféle koncepciónk volt a dalra. Először egy vízalatti világban akartam forgatni veled, amit a lemezed borítója ihletett...
E: ...aztán jött a csipeszes ötlet, amihez többszáz ruhacsipeszre lett volna szükségünk, és én olyan lelkes voltam, hogy egy április elsejei Manoya koncert előtt meg is kértem a koncertre látogatókat, hogy lehetőség szerint mindenki hozzon magával néhány ruhacsipeszt egy készülő videókliphez. Azóta sem tudják, mire kellett, mert közben koncepciót váltottunk. Most van otthon 1000 csipeszem, de ezt az ötletet még nem valósítottuk meg. Valamikor meg kéne azt is csinálnunk.
V: Ó igen, az experimentális csipeszes-nyomtatós ötlet. Megcsinálhatjuk, nagyszerű lenne, de akkor ne süssük el előre! Szóval a dal 2012-re lett kész. Az is legalább három éve volt, hogy mi először találkoztunk és beszéltünk az együttműködésről. Sok munkám volt közben, igaz, de ezt a videót mindenképp meg szerettem volna csinálni, tudod miért?
E: Miért?
V: Mert ahogy meghallottam ezt a dalt, teljesen odavoltam tőle, elvarázsolt. Rengetegszer meghallgattam, újra és újra. Hipnotikus hatása volt. De az eredeti dal hosszúsága miatt sokáig agyaltam azon, hogy mivel lehetne a figyelmet ennyi időn át fenntartani. Azt mondjuk nem tudhatom biztosan, hogy ez sikerült-e egyáltalán.
E: Szerintem sikerült. De a kedvedért kicsit le is rövidítettem a dalt. Nagyon érdekes világot hoztál létre oda körém. Nem hétköznapi, igazán álomszerű lett.
V: Zeneileg ez egy hipnotikus utazás, amibe belekerülsz, és visz magával. Emlékszel arra a részre, ahol épp rájössz, hogy álmodsz, de nem vagy teljesen ébren? A hely kezd átalakulni? Maga a dal egy ilyen állapotba visz, oda, arra helyre. Nagyon erős hatása van.
E: Erről most eszembe jutott, hogy minek a hatására tudtam a dal szövegét befejezni. Éppen Görögországban voltam az ott élő nővéremék házánál, egyedül ültem a teraszon, és bámultam a közeli, ókorinthoszi hegyet, ami mindig is ámulatba ejtett. Olyan erős kisugárzása van, amit jó volt befogadni, meríteni az erejéből, a stabilitásából, a tartásából. Egy jó ideig nem is tudtam levenni róla szemem.
V: Szóval téged a hegy hipnotizált meg....
E: Pontosan. Egyébként is legendás az a hegy, mert a korinthosiak onnan gurították le a bibliai Pál apostolt, mikor elegük lett a prédikálásából.
V: Nagyon érdekes, hogy ezt mondod. A hegy, a hordó és a legurítás... amikor legeslegelőször próbáltam vizuális koncepciót kitalálni a dalra, egyfolytában a szabadesés, az aláhullás látványa jött elő, amit a gravitáció növekvő ereje változtat azzá a súlytalan lebegésből. Erre nagyon emlékszem, és nem nagyon tudtam szabadulni tőle, pedig tényleg sok-sok más ötlet felmerült. Végül az üstökös-figurán keresztül mutatkozik ez meg a videóban.
E: Akkor ez is benne volt a levegőben!
V: Igen, és átjött!
E: Hogy jutott eszedbe ez az üstökös figura? Őszintén szólva én nagyon féltem attól, hogy hogy fogod ezt ábrázolni , mert egy ilyen szimbolikus dolgot nagyon nehéz vizuálisan jól megcsinálni. Mégsem Hollywoodban vagyunk, és csak párszáz ezer forintos büdzsénk volt erre a 2 napos forgatásra és a nagyon komoly utómunkára.
V: Jogos volt az aggodalom, és igazából nem is a hagyományos módon vettük fel. Nem tudom, hogy mennyire látszik ez a végeredményen, de emlékezz rá, hogy egy hatalmas, üres, fekete medencében forgattuk ezt le, ahogy egy lepelbe bugyolálva, arcodon a csillogó alufóliával egy magas szék szélén hasizomból egyensúlyozva tettetted a lebegést! El tudom képzelni, hogy már ott elkezdődött az aggodalmad.
E: Hát, legalább volt benne egy kis edzés is. Nem unatkoztam.
V: Az biztos. A Gravitáció című filmben használták ugyanezt a módszert. Általában repülőn veszik fel az ilyesmit zuhanórepülés közben, kihasználják azt, amikor egy rövid időre súlytalanság lép fel. Ez sokkal költségesebb, ráadásul sokan el is hányják magukat közben!
V: A forgatás többi része is komoly fizikai kihívás volt mindannyiunk számára. Fecske Flóra operatőrrel és a maroknyi stábbal 12 órán keresztül vándoroltunk a Korda Stúdió legeldugottabb szegleteiben, ahol normál körülmények között nincs is forgatás. Emlékeszel, Judit (Kastner Judit, az Anormal Sessions klipek producere) eltűnt vagy egy órára. Kiderült, hogy áramot intézett a kráterhez, amit egy hónappal korábban fedeztünk fel a területen. Hetekig tologattuk a forgatást a sok eső miatt, és időközben hatalmasra nőtt a szúrós növényzet – olyannyira, hogy alig találta meg a krátert, ráadásul az is félig kizöldült. Ha jól emlékszem, kézzel ástunk mindannyian, hogy a becsapódás helye ne legyen tele béna gyomokkal.
E: Így volt! Nagyon sokat nevettem, ahogy magunkat kívülről szemléltem közben. Elment felettünk egy helikopter is, a pilótája azt láthatta madártávlatnól, hogy pár normális és néhány fura ruhába öltözött ember, többnyire nők, térdelve simogatják kezükkel simára a földet a semmi, azaz a nagy gaztenger közepén. Volt teendő... Ettől függetlenül nem kevés utómunkára is szükség volt, amit teljes egészében te csináltál. Jól mondom?
V: Igen, ebben a filmben a vágástól a digitális trükkökön át a fényelésig mindent magam csináltam. Az eredeti oka a keret szűkössége volt, de a munkálatok során rájöttem, hogy így sokkal szabadabban tudtam dolgozni az anyaggal, megteremteni a film képi világát.
E: Miközben kénytelen voltál átélni egy igen misztikus élményt is...
V: Igen, közben volt egy érdekes kis epizód – amikor pár napra megvakultam. Egy kis javítást végeztünk a lakáson és egy adag friss rigipsz esett a szemembe. Kémiai égés, orvos, fájdalomcsillapítók, cseppek és szemkötés. Különleges trip volt sötétben létezni napokig. Átalakul a tér és idő érzékelésed. De aztán szerencsére visszakaptam a látásom. Egyébként te voltál az utolsó és egyben az első arc is, amit láttam, mert ahogy kinyitottam a szemem ott is voltál a monitoron, ahol hagytalak.
E: Ez megtisztelő, de most egy ideig nem kell már nézned! Emlékszem, gyerekkoromban szándékosan járkáltam -bukdácsolva- bekötött szemekkel, mert érdekesnek találtam, hogy ilyenkor jobban hallok. De az más, ha saját elhatározásodból választod a sötétséget napokra... És akkor az üstökös? Folytasd!
V: Szóval az üstökös-figurára visszatérve, onnan jött elsősorban, hogy valaki a föld felé zuhan a gravitáció miatt, és aztán továbbgondolva, ez a valaki képviseli a megmentődet, akit te gravitálsz ide, mint egyfajta égi segítőt. Önmagad megváltásáról szól az egész. Merthogy a főhősünk kicsit elveszett a kellemetlen, érthetetlen körülmények közepette, de észrevesz egy jelet, amit aztán követ is árkon-bokron át. A segítség az égből érkezik, de aztán kiderül, hogy az is saját magad vagy. Tetszett az az ötlet, hogy nem kívülről érkezik a segítség, hanem belülről.
E: Hát ez egy nagyon szép, paradox kép. Elég valóságos is, tele van ilyenekkel az életem. És Vandy, te sem vagy telepatikus képességek hiján. Nagy meglepetésként ért, hogy a forgatás során pont úgy instruáltál bennünket a "sétáló emberek" jelenetnél, ahogy az a legutóbbi tudatos álmom legelején történt, mintha ismerted volna annak történetét, pedig nem meséltem el neked előtte még azt sem, hogy egy utcán sétáló tömeggel szemben haladva indult. Az volt csak a különbség, hogy míg álmomban az emberek vicces grimaszokat vágtak és igen furcsán mozogtak, ezzel ráébresztve engem, hogy egy álomban vagyok, addig a klipben mindenki meglehetősen semleges, passzív, közömbös, akikkel valamiért nem tudok kapcsolatba lépni... ez is egy érdekes üzenet.
V: Látod, ez már két fontos kapcsolódási pont: először maga a zene, amit mindketten megírtatok Tibivel egymástól függtelenül is, aztán a vizuális megjelenítése az álmodnak, ami valahogy átjött anélkül, hogy mi megbeszéltük volna. Ez igen érdekes.
E: És tegyük hozzá, hogy benned tényleg megvan a tehetség ehhez, igen jól használod a képességeid...
V: Nos, mindenkinek használnia kell, aki művészettel foglalkozik. Nyitottá kell válni ehhez. Mondják is, hogy amikor valami remekmű születik, akkor azt nem kizárólag a művész hozta létre. Az történik, hogy egyszerűen hagyod az ihletet áthaladni rajtad. Egyszerűen nem rontod el, megtanulod nem eltorzítani.
E: Mint az Égből pottyant mesék! Én nagyon hálás vagyok ezekért a pillanatokért, és azt vettem észre, hogy az alkotás örömén túl a saját álmaim, és a megírt dalaim és szövegeim egyfajta emlékeztető mentorokká válnak idővel. Sokszor csak részben értem őket a megírásuk pillanatában, de hónapokkal, vagy évekkel később valami fontos rálátást, többletet adnak. Megértést például arról, hogy hogyan működtem addig a pontig.
V: Erről az jut még eszembe, hogy milyen hasonló az álomvilág és a kreatív alkotó folyamat, hiszen mindkettőnél az történik, hogy ha túlzottan bekapcsol az intellektuális, analizáló részünk, az valahogy könnyen elijesztheti az inspiráció ösztönösségét...
E: Egyébként te hogy boldogulsz a hétköznapi ügyekkel, ha többnyire kreatív módban vagy? Mert nekem nem mindig egyszerű átkapcsolni...
V: Úgy érted, hogy be tudom-e kötni a cipőfűzőmet mindeközben? Nagyon jó kérdés, nehezen. Alkotó emberekről beszélünk, akik igazából olyanok, mint az örök gyerekek. Én ikrek típus vagyok, aki képes eljátszani a "normális ember" szerepét is, mikor postára kell menni vagy adót fizetni...
E: Úgy, mintha egy film szereplője lennél épp, ugye?! De akkor valójában te is eljátszod azt, hogy "normális" vagy és élvezed az "anormalitást", nem?
V: Még szép, ez az egész egy színjáték!
E: Hát akkor üdv a társulatban!
(Fotók: Sinco)
A poszt megjelenését az NKA és a Cseh Tamás Program támogatta:
