2016.10.11. 13:40 – dankógábor

Jön az új Depeche Mode-lemez és budapesti koncert is lesz

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

depechemodemilanpress.png

Kedden egy milánói  sajtóeseményen jelentette be a Depeche Mode, hogy jövő tavasszal új lemezük jelenik meg Spirit címmel, amit meg is turnéztatnak rendesen. Talán nem olyan nagy meglepetés, hogy a turné eléri Budapestet is egy rakás más várossal egyetemben. Egész konkrétan májusban kezdődik az európai körút Stockholmban, és 32 várost érint majd, a magyarországi koncert pedig május 22-én lesz a Groupama Arénában. A Depeche Mode utolsó sorlemeze 2013-ban jelent meg Delta Machine címmel, ahogy budapesti koncert is abban az évben volt legutóbb.

Egy kis részlet a lemezből:

Kettőkor befutott a hivatalos sajtóanyag is:

A Depeche Mode bejelentette
Global Spirit elnevezésű turnéját

A koncertkörút 2017. május 5-én indul Stockholmban

A Depeche Mode új studió albuma Spirit címmel 2017 elején jelenik meg

MILÁNÓ, OLASZORSZÁG (2016. október 11.) - A Depeche Mode, a modern zene egyik legnagyobb hatású művészei, a mai napon egy sajtótájékoztató keretében jelentették be Milánóban, hogy 2017 májusában Spirit című, jövő év elején megjelenő lemezüket bemutató világkörüli turnéra indulnak. Az album megjelenését követő Global Spirit turné lehetőséget nyújt majd a régi és az új rajongók számára is, hogy láthassák a zenekar egetrengető és érzelmekkel teli új showját.

A Global Spirit koncertkörút első szakaszában Európa 21 országában, összesen 32 városban, több mint 1,5 millió rajongó láthatja majd Dave Gahan-t, Martin Gore-t és Andy Fletcher-t játszani. A turné a stockholmi Friends Arenaban indul 2017. május 5-én, és olyan, a rajongók által kedvelt helyszíneket érint, mint a Paris’ Stade de France, a milánói San Siro, vagy a berlini Olimpiai Stadion. A további állomások között a csapat számára új helyszínek is találhatók, mint például a London Stadium, a moszkvai Otkritie Arena és a Veltnis-Arena Gelsenkirchenben, Németországban. Az európai turné július 23-án végződik majd Kolozsvárott az utolsó stadion koncerttel. A teljes útvonal a sajtóanyag végén megtekinthető.

Budapest is része ennek a nagyszabású turnénak, amely május 22-én ér a Groupama Arénába. A koncertre jegyek október 21-én 10 órától kaphatóak a www.livenation.hu oldalon keresztül. Korlátozott számban kiemelt álló jegy is kapható a 6 különböző ülő-, és a normál állójegy mellett. Mindkét típusú állójegy mellé Early Entry csomag is vásárolható. További információk a  www. livenation.hu oldalon találhatók.

A 2017-es nyári európai részt követően a Global Spirit turné Észak- és Dél-Amerikában folytatódik majd. Ez lesz a banda 18. turnéja, és 3 év kihagyás után az első élő fellépéseik. Az együttes utolsó koncertkörútja, a Delta Machine Tour - amit több mint 2,5 millió rajongó láthatott Európában és Észak-Amerikában a teltházas előadásokon -, egyike volt 2013. legnagyobb és legkelendőbb koncertsorozatainak. Az új turnén a csapat folytatja jótékonysági tevékenységét a svájci óragyártóval, a Hublot-tal együttműködve, hogy pénzt és figyelmet gyűjtsenek: céljuk, hogy biztonságos ivóvizet nyújtsanak mindenkinek a világban.

A Spirit lesz a zenekar 14. stúdió albuma, és a 2013-as, a kritikusok által is lelkesen fogadott Delta Machine folytatása, amely megjelenésekor 26 országban került be a top5-be, és további 12 országban vezette a slágerlistát. Az új lemez producere James Ford, a Simian Mobile Disco zenekar alapító tagja, akinek legutóbbi munkái között található például a Florence and the Machine Monkeys albuma is. A Depeche Mode új, Spirit című CD-je 2017 elején fog megjelenni a Columbia Records gondozásában.

Milánóban tartott beszédében Dave Gahan hangsúlyozta, hogy  “Rendkívül büszkék vagyunk az új lemez hangzására és kirobbanó energiájára, izgatottan várjuk, hogy turnéra induljunk vele és megoszthassuk ezt az energiát a rajongókkal is, az egész világon. "

Bár számtalan művész számára jelentenek inspirációt, és a kritikusok “továbbra is korszakalkotó”-nak és “az idő előrehaladtával egyre jelentősebb művészek”-nek tartják őket, de a több mint 100 millió eladott lemez, és világszerte több mint 30 millió rajongó előtt adott koncertjei után a Depeche Mode még mindig nem vált önteltté. A Spirit albummal és a Global Spirit turnéval a banda továbbra is a zenei innovációt kívánja folytatni, a kritikai- és közönségsikerek mellett.

 

The Global Spirit Tour –  2017-es nyári európai turné dátumok

Május 5.          Stockholm, Svédország                      Friends Arena

Május 7.          Amszterdam, Hollandia                     Ziggo Dome

Május 9.          Antwerp, Belgium                             Sportpaleis

Május 12.        Nizza, Franciaország                          Stade Charles-Ehrmann

Május 14.        Ljubljana, Szlovénia                            Dvorana Stožice

Május 17.        Athén, Görögország                           Terra Vibe Park

Május 20.        Pozsony, Szlovákia                             Štadión Pasienky

Május 22.       Budapest, Magyarország                  Groupama Aréna

Május 24.        Prága, Csehország                              Eden Aréna

Május 27.        Lipcse, Németország                          Festwiese

Május 29.        Lille, Franciaország                            Stade Pierre-Mauroy

Május 31.        Koppenhága, Dánia                            Telia Parken

 

Június 3.          London, Egyesült Királyság                London Stadium

Június 5.          Köln, Németország                             RheinEnergieStadion

Június 9.          München, Németország                    Olympiastadion

Június 11.        Hannover, Németország                    HDI Arena

Június 18.        Zürich, Svájc                                       Letzigrund Stadion

Június 20.        Frankfurt, Németország                     Commerzbank-Arena

Június 22.        Berlin, Németország                          Olympiastadion

Június 25.        Róma, Olaszország                             Stadio Olimpico

Június 27.        Milánó, Olaszország                           Stadio San Siro

Június 29.        Bologna, Olaszország                         Stadio Rentao Dall’Ara

 

Július 1.           Párizs, Franciaország                         Stade de France

Július 4.           Gelsenkirchen, Németország             Veltins-Arena

Július 6.           Bilbao, Spanyolország                        BBK Live Festival

Július 8.           Lisszabon, Portugália                         NOS Alive Festival

Július 13.         Szentpétervár, Oroszország               SKK

Július 15.         Moszkva, Oroszország                                   Otkritie Arena

Július 17.         Minsk, Fehéroroszország                   Minsk-Arena

Július 19.         Kijev, Ukrajna                                     Olimpiyskiy National Sports Complex

Július 21.         Varsó, Lengyelország                         PGE Narodowy

Július 23.         Kolozsvár, Románia                           Cluj Arena


pop rock hír depeche mode



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása