2016.11.28. 11:00 – Lángoló

A Gyík zenekar és az angyal

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gyikangyal.jpg

A Gyík zenekar idén adta ki első nagylemezét Lónak a kaszát címmel, de máris itt egy új dal tőlük, amiről ezt mondta el a csapat:

Az Angyal felvétele és a keverés a Metropol Studioban készült Dióssy Ákos irányítása alatt. Ez az első felkérésre írt dal a zenekar történetében, illetve ez az első eset, amikor Gelencsér Nándi - a klip készítője - teljesen szabad kezet kapott, így született meg a dal eredeti céljától teljesen független, egyedi értelmezésű videó. Eddigi életünk leghúzósabb klipje ez, a forgatás során párkapcsolatok mentek tönkre, és sikerült olyan emberekkel is összevesznünk, akiket nem is ismerünk. Külön érdekesség a dalt illetően, hogy az Angyal című szám soha nem hangzott még el élőben, és terveink szerint ez így is marad.

Nem is húzzuk tovább az időt, alább a klip.

A poszt megjelenését a Nemzeti Kulturális alap és a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg


premier rock hír rap gyík zenekar



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása