2016.12.11. 20:00 – Gnosis

Higgyünk magunkban! - Faminehill-dal és klippremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

faminehill_promo_2016.jpg

A hazai feltörekvő dallamos hardcore zenekarok egyik legismertebb csapata a Faminehill.  A 2015 elején kiadott ötszámos kislemeze után (What Have We Done To Each Other) az idei évet rögtön énekescserével kezdték, és ez annyira jól sikerült, hogy muszáj volt az új énekhanggal is valamilyen felvételt készíteniük. Ennek eredménye lett a Grave című szám amit amit ismét Gyulán, Siminél a No Silence stúdióban vettek fel, a klipet pedig az ex-Till We Drop és Seven Seasből ismert Kiss John Peterrel forgatták.


A hibáink, problémáink miatt hajlamosak vagyunk depresszióba esni vagy pedig nagyobbra pozicionálni, mint amilyen valójában. Nem törődünk a körülöttünk lévő pozitív energiákkal, történésekkel, érzésekkel. Valamiért mindig jobban előtérbe helyezzük a nyomorunk, a problémáink, önbizalomhiánytól és önértékelési zavarokkal küzdünk. A Grave szövege arról szól, hogy ne engedjük, hogy a legtöbb esetben saját magunk által kreált, negatív hatások felülkerekedjen rajtunk és, higgyünk benne, hogy többet jelentünk másoknak, mint azt gondolnánk.

A kalandos és mozgalmas idei év után jövőre még több koncertet szeretnének adni a srácok és most már tényleg úgy látják, hogy eljött az ideje az első nagylemezük megjelentetésének is. 

A posztot az NKA és a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg


hardcore fiatalság faminehill lángoló premier



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása