2016.08.28. 19:15 – dankógábor

Ilyen demókat vett fel a Type O Negative a Bloody Kisses lemez előtt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Augusztus 24-én tette fel valaki a Youtube-ra azt a demót, ami az információi szerint a Type O Negative 1993-as Bloody Kisses lemezéhez készültek. Valószínűleg hamarosan le is veszik a jogvédett tartalom miatt, szóval addig tessék hallgatni a lemeznél természetesen sokkal nyersebb felvételt. Idén egyébként már hatodik éve volt, hogy Peter Steele frontember elhunyt, ezzel pedig a Type O Negative-nak is vége lett.


metál hír gothic doom type o negative



2016.08.26. 16:00 – Gnosis

Élő lassulás - Saint Vitus-dalpremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

saint-vitus_2014.jpg

A Saint Vitus még 1990-ben adta ki az addigi egyetlen, Live című koncertlemezét. Most, 26 év elteltével itt a folytatás, az igen fantáziadús nevű Live Vol. 2 képében. A Black Sabbath Saint Vitus Dance című számából eredeztethető a veterán zenekar neve és ez determinálja is azt, hogy milyen zenét is játszanak. A 2013-ban rögzített anyagon Scott "Wino" Weinrich az énekes egyébként, a most megjelent új szám címe pedig The Bleeding Ground:


saint vitus dalpremier



2016.08.26. 14:22 – dankógábor

Lebegő színpadon adott koncertet Kanye West

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kanyelebegoszinpad.jpg

Kanye West lassan annyira minimálra veszi a produkcióját, hogy a következő turnén már csak beraknak egy CD-t, és maximum fények villognak majd a zenéhez. Persze a minimálban is van valami különlegesség mindig, most éppen az, hogy egy lebegő színpadon tolta le a teljes koncertet a rapper. Rajta kívül senki más nem volt jelent, egyedül produkálta magát végig a 31 szám alatt. Az egyedüli színpadmászót leszámítva persze, akit nemes egyszerűséggel kidobatott Kanye. Ő maga egyébként ki volt kötve, nehogy véletlenül lepottyanjon a rajongói közé. A zenén kívül a közönség kapott egy húszperces prédikációt is az Adidasról, Nike-ról meg a pozitív hozzáállásról. Szóval nem aprózta el most sem mindenki kedvenc rappere. Itt van pár videó a különleges színpadról:


hiphop hír rap kanye west



2016.08.26. 13:27 – dankógábor

Csajduó lesz a budapesti Red Hot Chili Peppers-koncertek előzenekara

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

deapvally.jpg

Egész pontosan a Deap Vally lép majd fel a Sportarénában szeptember 1-én és 2-án, hogy hangulatba hozza a Flea-ékre váró közönséget. A duóról eddig négy poszt született itt a Lángolón, még interjút is csináltunk velük három éve. Szóval elvileg nem ismeretlenek az olvasóinknak. De akinek igen, azoknak elmondjuk, hogy Lindsey Troy gitáros és Julie Edwards dobos alkotják a csapatot, a zenéjük amolyan bluesos garázs rock, és mivel csak ketten vannak, gyakran hasonlítják őket a White Stripeshoz. Eddig egy lemezük jelent meg, viszont a pesti koncertjük után két héttel jön a második, szóval biztos arról is lesz majd dal.


rock hír deap vally



2016.08.26. 12:46 – Nihil_AK

A legnehezebb dolog kitűnni a tömegből, és felkelteni az érdeklődést - Dystopia-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dystopia_wb.jpg

Egy múlt heti ajánlónkban szerepelt már a szegedi Dystopia, akik a Wacken Metal Battle magyarországi nyerteseiként idén augusztusban a világ legnagyobb metálfesztiválján is felléphettek. Ebből az apropóból készült a most következő interjú, na meg azért, hátha valaki most ismeri meg az egyedi hangulatú metált játszó csapatot. Kérdéseinkre a basszusgitáros, Bajusz Péter válaszolt. (Nyitókép: Mopix)


interjú metál dystopia wacken wacken metal battle



2016.08.26. 10:13 – Hirdetés

Nyárzáró Edda-koncert ma este a Barba Negra Trackben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

edda4.jpg

Már csak néhány óra, és kezdetét veszi az Edda koncertje a Barba Negra Trackben. Miután a zenekar az egész nyarat végig koncertezte Fonyódtól Mezőkövesdig, ma este egy nagyszabású bulival búcsúztatják a nyarat a Rákóczi híd budai oldalán. További infók, zenés ráhangolódás a hajtás után!  


koncert edda progamajánló barba negra track



2016.08.25. 17:37 – dankógábor

Melyik a keményebb, az In Flames vagy a Hammerfall?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

inflames2016.jpg

Mindkét zenekarnak ma jött ki új dala, mindkét zenekar göteborgi, ráadásul mindkettőnek alapítótagja az a Jesper Strömblad, aki ma már egyikben sem zenél. Szóval van itt kapocs rendesen. Régebben a kérdésre amúgy egyértelmű volt a válasz, de az In Flames annyit poposodott az utóbbi időben, hogy már lehet a Hammerfall is keményebb nála, de ezt döntsétek el ti az alábbi két dal alatti szavazással.


metál hír hammerfall in flames



2016.08.25. 16:54 – dankógábor

Ehh! Itt egy új Meshuggah-dal. Találjátok ki milyen!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

meshuggah2016.jpg

Igen, olyan. Állítom, hogy csak ők érzik, hogy ez a most kijött Born In Dissonance miben különbözik mondjuk az Obzen dalaitól. Azt mondják, hogy ezt az október 7-én megjelenő lemezt teljesen élőben vették fel, hogy ne legyen olyan steril, mint az előzőek. Szóval ezzel elszólták magukat, hogy még mindig számítógéppel rakták össze az albumokat, mint jó pár anyaggal ezelőtt. Mindegy, lelkük rajta, az eredmény most is olyan, mint a Meshuggah, aztán kész. Ennek valaki vagy örül vagy nem. A lemez címe egyébként The Violent Sleep of Reason lesz, így kell keresni majd a boltokban. Jobb ezt nézni, mint a borítót, mert az is olyan az előzőhöz képest, mint ez a dal az korábbi húszhoz képest. Tök ugyan olyan. Persze ettől még jó.


metál hír meshuggah



2016.08.25. 16:34 – dankógábor

Még Dave Grohl is fellépett a Prophets Of Rage koncertjén

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

por_1.jpg

Szerda este Torontóban lépett fel a Prophets Of Rage, ami ugye a Rage Against The Machine zenészeit, valamint a Public Enemy és Cypress Hill egy-egy frontemberét takarja egy dj-vel karöltve. A supergroupnak hamarosan kijön egy EP-je, de már elkezdtek turnézni. A tegnapi koncertet közvetítették is a Facebookon, ezt lehet itt alább akár teljes egészében visszanézni. Maga a buli negyed óra elteltével kezdődik egy dj-settel, a zenészek pedig olyan szűk húsz perc múlva, a 33. perc környékén lépnek színpadra. A műsor gerincét a Rage Against The Machine-számok tették ki, de természetesen volt Public Enemy- és Cypress Hill-dal, ahogy Audioslave is. Illetve ezek mellett több feldolgozást is játszottak, volt Beastie Boys, Van Halen és Bruce Springsteen is. Utóbbit Aaron Bruno és Tom Morello énekelte, a záró Killing In The Name előtt pedig elhangzott a Kick Out the Jams is az MC5-tól, ebben pedig Dave Grohl szerepelt (02:03:21). Szóval ez egy jó kis megamix hakni, de legalább úgy tűnik rendesen odateszik magukat. Itt a teljes buli:


rock hiphop hír rage against the machine public enemy cypress hill dave grohl prophets of rage



süti beállítások módosítása