Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Új énekese van a Wall Of Sleepnek. A doom metal együttesbe az a Bátky Zoltán szállt be, akit eddig olyan, leginkább progresszív metálnak hívható zenekarokból lehetett ismerni, mint a Stonehenge, a Wendigo vagy az At Night I Fly, de ő énekel az After Cryingban is, illetve olyan csapatokban is megfordult, mint a H.A.R.D. vagy a Hungarian Queen Tribute. Ezen kívül a 2013-as X-Faktorban is indult, ahová saját bevallása szerint kultúrmisszió miatt jelentkezett, amit úgy is teljesítve érzett, hogy az élő műsorba már nem válogatták be.
Bátki Zoltán így nyilatkozott az összeállásról:
Igazából egy barátom osztotta meg Facebookon a fiúk bejegyzését, hogy az előző énekes távozása miatt keresgélnek, és valami olyan kommenttel lőtte ki, hogy "de megnéznék egy BZ-WoS kooperációt". Én pedig kommenteltem az eredeti posztra egyet, hogy "tulajdonképpen rezeg az ujjam a küldés gomb fölött". Perceken belül a csapatból ketten is rákommenteltek, hogy nosza, rajta. Aztán beszéltünk telefonon is, és odáig jutottunk, hogy kezdjünk ismerkedni, akár valami érdekes is kijöhet a dologból. Kaptam régi dalokat gyakorolni, meg egy új demót is, amire nagyjából egy nap alatt varrtam szöveget, dallamot, és felénekeltem. Rögtön jött a reakció, hogy egyrészt nagyon tetszik nekik, másrészt nem ehhez a munkatempóhoz szoktak. De persze már küldték is a következő demót, mostanra már három dallal meg is vagyunk. Közben emberileg is meglett a közös hang, találkoztunk, tisztáztuk, ki mit szeretne, és nagyon összecsengtek a dolgok. Szóval már csak az első próbák kellettek, amik megerősítették a feleket abban, hogy ez rendben lesz. A várakozások pedig mindkét fél részéről azok, hogy az eddigi világunkon alapuló, de teljesen szabadon szélesíthető zenét csináljunk közösen. Az eddigi tapasztalatok alapján lesz változás, de az eddigi hagyományokhoz hűen, az új dalok pedig ütnek, ahogy kell. Folytatás hamarosan, alakulnak az első dátumok, és az új dalokat is szeretnénk lemezre vésni, ahogy lehetőség lesz rá.
A 2001-ben alakult Wall Of Sleepnek Bátky a harmadik énekese, Cselényi Csaba tavaly ősszel, két lemez után távozott a zenekarból, előtte pedig az a Holdampf Gábor volt a mikrofon mögött, akivel Füleki Sándor Wall Of Sleep-gitáros a ma már kultikus státuszban lévő Moodot is együtt alapította a kilencvenes években, és aki jelenleg a másik Mood-gitárossal, Hegyi Kolossal tolja a Magma Rise-ban. Az eddigi két frontember elég limitált, viszont a zenére passzoló hangi adottságokkal rendelkezett, kérdés, hogy a képzett énekes Bátky Zoltán mennyiben változtatja meg a csapatot, de ez nyilván már az első koncerten kiderül majd, illetve ahogy a nyilatkozatában Bátky írja, "az új dalok ütnek, ahogy kell."