Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Újabb dal látott napvilágot a Me and That Mantől Cross My Heart And Hope to Die címmel. A Behemoth-főnök Nergal blues / folk / country projektjének új videóklipjében van minden, amitől a vadnyugati filmek kedvelőinek azonnal megindul a nyálelválasztása: kitikkadt, magányos utazó, tűző nap alatt kódorgás a sivatagban, ásó a vállon, nyilván a saját sír megásásához, épp csak a főszereplő által húzott koporsó, meg a hármas pisztolypárbaj hiányzik a végéről, de mindent nyilván nem lehet. Mindemellett szívesen megnéznénk Jeff Walker reakcióit a klip láttán, hiszen a címet olvasva azonnal eszünkbe jutott a hasonlóan elnevezett Carcass-dal, valamint Walker 2006-ban kiadott country albuma, amellyel a jelek szerint korántsem használta ki az irányzatban rejlő lehetőségeket. A továbbiakban adunk is néhány tippet ezzel kapcsolatban érdeklődő olvasóinknak.
Hatalmas öröm minden kultúrember számára a sátánista country műfajának térhódítása, amelyben olyan neves énekesek közreműködnek, mint korábban a Morbid Angel, jelenleg az egyáltalán nem hakni I Am Morbid soraiból ismert David Vincent, illetve a mai klipben szereplő Adam Nergal Darski. Végül is időszerű volt már, hogy a hithű antikeresztények rájöjjenek, sosem nyithatják fel a birkák szemét, ha olyan zenére hörgik magvas gondolataikat, amelyeket egy buzgó templomjáró zsigerből elutasít, meg ugye az extrém énektechnika miatt a szöveg felét nem is érti. Az üzenet így nem talál célba. Ám ha érthető, szépen artikulált vokálra, akusztikus gitárra, bendzsóra hangszerelünk, máris sokkal többen meg fogják érteni, hogy mégis csak az egy igaz Lucifer irányába kellene fordítani az imazsámolyt.
A sátánista country zseniális ötlete olyan piaci résbe talál, amely tulajdonképpen mindenkinek win-win helyzetet teremt, ami a jó üzlet egyik alapismérve. A művész kiélheti más stílusok iránti kísérletezőkedvét, leginkább persze akkor, ha countryt szeretne játszani. Megmutathatja, hogy más figurákat is tudnak a sokáig hörgésre és károgásra használt hangszálak, ráadásul nem kell tekintettel lenni az anyazenekar rajongóira, akik egy dallamos verzénél többet egy lemezen már buzinak tartanának, egy másik névvel a borítón viszont semmi kifogásuk nem lesz ellene. Ők sem fiatalodnak - világméretű probléma ez a metál színtéren - és ötvenéves korukban már nem fognak naphosszat blastbeatet hallgatni. Szükségük lesz olyan zenére, amivel meg lehet lepni majd az asztaltársaságot a zalakarosi wellness hétvégén.
Ne felejtsük el, hogy számtalan fehér folt van még a merchandise termékek térképén, amelyet az extrém metál egyszerűen képtelen felfedezni magának, a country számára viszont gyakorlatilag rutinfeladatnak számítanak: lelki szemeimmel már látom a pentagramos cowboykalapokat (fekete, koptatott barna és fehér színekben), a pentagramos zsinórnyakkendőket, a hímzett Baphomettel ékesített farmeringeket, a fordított kereszttel dombornyomott westerncsizmákat, és a pultokat, melyek előtt tömött, kígyózó sorokban állnak majd azok, akik nem állnak be a sorba.
A társművészetek is felpezsdülnek, hiszen vizuális támogatásra szükség van. Manapság csak Quentin Tarantino akkora hülye, hogy egész estés mozikat rendezzen ebben a stílusban, meg ugye ahhoz valami sztori is kell, de azért egy kicsit minden normális rendező szeretne legalább egy napra Sergio Leone és/vagy Corbucci lenni, hogy elkészítse saját ötperces westernfilmjét. Mindenki jól jár.
Javaslom felebarátaim, ne álljunk meg itt! A sátánista country után logikus folytatás a sátánista diszkó, goa party, lakodalmas rock ("Sátánista az én babám, csuhajja!"), szavaló- és vagy gyermekkórus, utóbbira a Me And That Man legfrissebb dalában már találunk is példát. Itt az ideje, hogy a kereskedelmi televíziózás is észrevegye a páratlan lehetőséget! Csak valami bevállalós műsorigazgatót kell találnunk hozzá, meg néhány prominens extrém metál zenészt, akik hajlandók beülni zsűritagnak a Megapentagram, vagy a Sátán születik egy-egy évadába. Abban a világban, ahol Majka egy országos csatorna legértékesebb műsorvezetője lehet, ez igazán nem jelenthet gondot, meg hát külföldön* láttunk már ilyen, mindenképpen követendő példát. Személyes javaslatom Glen Benton lenne az Önök még nem kérték házigazdájaként, aki természetes eleganciájával azonnal megnyerné a 18 és 59 év közötti, vásárlói szempontból legértékesebb korosztály tagjait. Ne lankadjon tehát a lelkesedés! Építsünk együtt egy jobb, felvilágosultabb jövőt, ahol a birkaszellemet és a vallási dogmákat újító, friss gondolatok váltják fel! Nyeregbe, cowboy!
*Egyáltalán nem a The Voice lengyelországi változatára gondoltunk.
