Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A nagysikerű Ki Mit Tube egyik megalkotója, a hazai zeneipar megkerülhetetlen személyisége, ugyanakkor tinikora óta zenész, énekes, szerző. A napokban jelent meg EP-trilógiájának második darabja. Bodrogi Bozán Andrással - aki az elmúlt években már a BoZaN alterego alatt készít lemezeket - nemcsak erről, de misztikáról, testen kívüli élményekről, egyensúlyról, régi haverokról és zenei együttműködésekről is beszélgettünk.
Sikeres szakember vagy, ugyanakkor alkotóművész is. Amit csinálsz, az több ember, társművészek koordinált szellemi munkája, ami ráadásul egy előre kitalált, három részes sorozatban manifesztálódik, miközben meg némiképp ennek ellentmondva valahol azt nyilatkoztad, hogy a Balance, Creativity and Knowledge projekt most megjelent, második EP-je leginkább az egyensúlyvesztésről szól. Hogy van ez?
Az életem párhuzamos univerzumokból áll. Természetesen ebbe alaposan belejátszik a magánéletem is, amelyben annyi misztikus dolog történt a közelmúltban, hogy alaposan felbolygatta az addigi folyamatokat, megváltoztatta a világlátásomat, az emberekhez, az alkotáshoz vagy akár a bolygóhoz való viszonyomat. Ez volt a gyökere ennek a projektnek meg persze az is, hogy BoZaN név alatt csináltam mindezt.
Ez valamiképpen édesapád hagyatéka, igaz?
Apám ezen a néven született, de kiskorában elvesztette a szüleit, majd adoptálta őt a baráti Bodrogi család, és az eredeti neve, ami elég különleges, balkáni, török hangzású név, megváltozott. Bozan néven kutakodásaim során még török rappert vagy ujgur tudóst is találtam.
Magadat kutatod.
Egyértelműen. Nekem ez az egész, beleértve a zenélést, a keresésről szólt mindig is. Nem megelégedni azzal, ami van, benézni a függöny mögé, meglátni a mélyebb összefüggéseket. Most már kicsit másképp látom, mint a 90-es évek elején, amikor hirtelen megjelentek az első vallási közösségek és az ebből táplálkozó művészi megnyilvánulások, de ma már az intimebb terepeket keresem, és ezek meg is nyílnak előttem. A magánéletemben is, hiszen egy olyan emberrel élni, akinek testen kívüli élményei és extraszenzori képességei vannak, nos, az azért nem mindennapos, és naná, hogy mindez lecsapódik az alkotásaimban is.
Akkor te egy nagy váltást éltél meg minden szempontból.
Pontosan. A negyvenes éveim valóban akkora változást hoztak, mintha egy új személyiséget kaptam volna. Igen, teljes update-en estem át, aminek még nem vagyok a végén. Sínre került majdnem minden az életemben. Nagyon sok mindent csináltam eddig is, mindig zeneközelben, média, kiadó, hangfelvételkiadás, digitális terjesztés, katalógusmanagement, de mindez most állt össze egy képpé, miközben nem távolodtam el sem a kreatív iparágaktól, sem a kreatív emberektől. Sokan jönnek hozzám tanácsot is kérni, hogy mit tudnak csinálni a szellemi termékeikkel az online térben, miképpen tudnak például videotartalmakkal kommunikálni. Ezen kívül persze igazán nagyszerű beszélgetéseket folytattam sok alkotó emberrel, Bródy Jánostól Pajor Tamásig.
Úgy látom, hogy a spiritualitás egyáltalán nem távolított el a való világtól.
Nem, bár alkotóként kicsit más a helyzet. Mindig is patetikus figura voltam, aki hitt benne, hogy valamilyen szenvedésen, traumán kell átmenni, hogy kreatív módon megszülessen valami. Azok az emberi lények, aki képesek művészi alkotásra, azok nagyjából ugyanezt a folyamatot élik meg, hiszem, hogy meggyógyulnak közben, hogy évszázadokból más évszázdokba üzennek egymásnak. Ennek a "nincs idő és nincs tér, csak a flow-élmény”-t, vagy ennek bármilyen elemét kihasználni nem ildomos, aki alkotási képességeket kapott, hiszem, hogy annak ezt ki kell használnia. Az alkotásnak másképp van “haszna", mint a többi dolognak, nem tudsz vele például betakarózni, vagy megenni sem, de szerintem mégis a legfontosabb dolog az életben. Ez helyezi az embereket igazán egyensúlyba.
Ez akkor pont nem a bevezetőben említett egyensúlyvesztés, inkább valami paradigmaváltás az életedben, nem?
Persze, én is inkább így érzem, az egyensúlyvesztés egy kiteljesedéshez vezetett. És persze ez az egyensúlyvesztés nem feltétlenül rám vonatkozik csak, vagy személyes dolgokra, sokkal inkább a világ mai állapotáról beszél. Nem politikáról beszélek, mert ahhoz nem értek, hanem inkább olyan globális dolgokról, ahogy például méltatlan emberi gesztusokra reagál a bolygó.
Ugyanakkor az EP-trilógia első három részéből komoly melankóliát hallok ki.
Az alaptermészetem egyértelműen melankolikus. A hétköznapi nyitottságomat sokszor érzem kompenzációnak, talán hogy elfogadjanak. Ne feledd, halmozottan vagyok kisebbségi szituban, egész életemben állandóan be kellett illeszkednem, faluból a kisvárosba, kisvárosból a nagyvárosba, és sorolhatnám.
A 80-as évek elég nagy hatással volt rád, ez tisztán hallatszik az anyagon. Mégis mi vonz oda? A szintiprüntyögés, a markáns hangszínek, vagy csak a gyerekkorba való visszavágyódás?
Abban a korszakban szocializálódtam, szintetizátorvilág, szintipop, ebből indultam, a hazai új-hullám, a korai KFT, Torma, GM49 és társai, mellette az angolszász hatások, kis darkwave, Joy Division, Depeche Mode, Mission és a The Cure. Angolul élek, az élettársam idegennyelvű, angolul beszélek otthon, a munkám nyelve is angol, sőt, le sincsenek fordítva magyarra azok a források, amelyeket életemben és munkámban hasznosítok, ebben lélegzem és persze a szövegeim is ezért íródnak épp angol nyelven. A magyar nyelv kivételesen gazdag és gyönyörű, de kevésbé simul a dalaimhoz, amik rettenetesen melódikusak és kb meg kéne erőszakolnom őket más nyelvre.
Elég korán bent voltál a zeneiparban, például ott volt a K.I.D alterego-d, ami köszönőviszonyban sincs a mai dolgaiddal, de játszottál a The Challenger in Pieces és a Freshfarbrik zenekarokban is éveken keresztül.
Ezek a zenekarok már az új évezredben találtak rám. Majdnem gyerekként kerültem a BUMM zenekarba, idézőjelben doboltam, aztán jött a Fan Fan, ott dobolt Mózsik Imi például, 17 évesen beköltöztem Budaőrsről nagyimhoz a belvárosba, és akkor teljesen alámerültem az akkori zenei szintér adta lehetőségekbe, Csillag Születik, PECSA, Mester Tomi barátom és a többiek, kb. ez a közeg és nagyjából a Fészek Klubban éltem azokban az években.
És a mai közösséged?
Már az elején azt találtam ki, hogy szeretnék társművészetekben érdekelt alkotókkal együtt dolgozni. Van ebben a csapatban rokon, pl a húgom, aki keramikus, vagy egy orosz barátom, aki légifelvételeket csinál, vagy az első EP-n olyan kiváló fiatal producerek, mint Legars vagy iamyank. Én továbbra is nagyon szeretnék kollaborálni, de igazából még mindig nem tudom, hogyan kell ezt csinálni. Nem főnökösködni akarok, hanem átadni és megkapni. Schram Dáviddal így vagyok és az új lemezen szereplő Kristóf Norberttel is, akit nagyon nagy tehetségnek tartok. Ez egy olyan kommunikáció, amelyhez elég két hangszer.
Tudományos-filozófiai szerzőkkel is kapcsolatban vagy, hatással vannak rád dalszerzés közben.
Kommunikálok velük, de ehhez nem kell személyes találkozás sem, mint például a dalaimra nagy hatást gyakorló számtalan író, dokumentumfilmes vagy épp kortárs táncos. Most hasonlót élek át, mint a 90-es években, amikor sok mindent próbáltam magamba olvasztani, amiket különböző vallási közösségekben, Krisna-tudatúak vagy El Camino-zarándokok vagy éppen barátok között tanultam. Annak idején a kezdődő hazai Krisna-tudatú egyház a Mester és Tanítványai zenekart egyfajta PR eszközként is kezelte, így ez a közeg évekig nagyon erősen befolyásolt bennünket. De felnőttünk, más irányokba nőttünk, mindenki mást csinál ma, én itt vagyok a zenémmel és a munkáimmal, de pl Mester Tamásról csak kevesen tudják, hogy XYU néven milyen mélyen beleásta magát az elmúlt években a psych-trance-goa-zenék alkotásába. Mindannyian változunk, fejlődünk, másképp kerülünk közel önmagunkhoz, a Teremtőhöz. Hiszek abban, hogy ami itt van, az nem véletlen, vannak ok-okozati összefüggések, szóval nem lettem ateista, csak az én utam nem a megszokott intézményesített vallási és emberi kapcsolatokról szól. És ennek a legjobb kifejezője nem más, mint az alkotás, a zene, amiben a legjobban megtalálom önmagamat. Erről is szólnak ezek az EP-k.
A posztot a Cseh Tamás Program támogatta:
