Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Tankcsapda anno egy komplett generáció számára jelentett belépőt a súlyos zenék univerzumába. És tinédzserként képtelenség volt nem szeretni egy olyan zenekart, melynek szerzeményeit és kazettaborítóit a szobába benyitó fater csak így véleményezte:
Az ilyeneket az állatkertben kéne mutogatni meg a Kék fényben.
Nomármost, a Punk & Rollon és a Jönnek a férgeken szocializálódott generáció később legalább olyan nehezen barátkozott meg a ténnyel, hogy egy Futyi nevű hörcsögarcú gnóm a Mennyország touristot énekli a Budapest TV-n, mint a rózsaszín inges salesesek felbukkanásával Metallica-koncerteken. Tegyük hozzá: a Tankcsapda önhibáján kívül lett lakossági rock’n’roll csapat, Lukács sosem kísérelt meg Királylány-kaliberű, takonyban pácolt Haribo-mackó slágert írni. Ettől függetlenül a tény, hogy a debreceni trió már akkor sem lesz többé underground, sem underground-közeli zenekar, ha a következő három lemezen tökgyaluval és ütvefúróval generált gitárgerjesztés lesz hallható. (Fotók: Sarkadi Bálint)
És hát nem volt nehéz kitalálni, hogy a Tankcsapda első önálló Papp László arénás koncertje kizárólag a nagyközönségnek szól, és a legkevésbé sem azoknak, akik szerint a korai demókat megelőző diktafonfelvételek után Lukácsék önkéntelenül is eladták magukat.
Ám utóbbiak – ezek lennénk mi (figyelem, szarkazmusriadó!) – is kíváncsiak voltak rá, mit kezd majd a csapat egy aréna méretű hellyel, és a küzdőtér közepén elhelyezett színpaddal. Nos, utóbbin legfeljebb a zenekari létszámot tekintve tűntek elveszettnek, az egybegyűltek pedig a kivetítők jóvoltából vigasztalódhattak, ha Lukács éppen háttal énekelt nekik.
A felhozatal hozta a papírformát: totális rockdiszkós slágeráradat következett, melyet jobbára csak egy-egy újabb dal tört meg. A nyitó Gyűrd össze a lepedőt alatt még a Régen Minden Jobb Volt és a Vissza Labit Meg Buzsikot Mozgalom követői is önfeledten bólogathattak, ám ők legközelebb a ráadásblokkban részesülhettek hasonló élményben. Már, ha a 28 számos setlist mellett maradt rá elegendő lélekjelenlétük.
Ám a maratoni műsor nem feltétlenül csak őket fárasztotta le. A Rock a nevem, Mindig péntek, Fiúk ölébe lányok-kaliberű partyhimnuszok hozták a söröspohár-dobáló népünnepély jelleget, a Föld és ég, az Alföldi gyerek és a Maradj velem című Balázs Fecó-feldolgozás pl. drasztikusan megnövelte a sörpultok forgalmát. (Kiváltképp, hogy utóbbiból a Cannibal Corpse se tudna élvezhető verziót csinálni.)
A hangzás a teljesen élvezhetetlentől a tűrhetőig terjedt, a hangtechnikusokkal ellentétben a látvány- és pirotechnikusok viszont végig a helyzet magaslatán voltak. És ami a látványelemeket illeti: a Szextárgy alatt néhány sztrippercsaj is felbukkant a színpadon az ötvenes Homer Simpson-imitátorok legnagyobb örömére.
Rajongói szemszögből a Tankcsapda végül annak ellenére is helyt állt az Arénában, hogy a korai 90-esek időhúrkába gabalyodott nyomorultak számára (azaz számunkra) korántsem ez a gigashow volt az ideális koncert.
A posztot a Cseh Tamás Program támogatta:
