Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A másfél éves várakozásnak vége, egyik kedvenc izlandi fiúcsapatunk új lemezzel jelentkezik, ami hivatalosan pénteken jelenik meg, viszont mi már ma bemutathatjuk nektek az egész albumot. Nagy utat járt be a Sólstafir a 2002-es debüt Í blóði og anda óta (legutóbbi lemezük címe amúgy Ótta, badum-tss), hiszen akkor még főleg rendkívül szikár, igazi torok metszett énekkel előadott blackmetalt játszottak, ám az idő és a fagyok elmúltával enyhültek a szívek és vér helyett már inkább a csalódásokról, a szívek elrablásáról és a természet szépségeiről daloltak. Az új lemezükön sincs nagy fjordulat az utóbbi anyagaikhoz képest, sőt, talán még jobban ellágyultak zeneileg, néhol már-már popos kikacsintásokat is megengedve maguknak. Aðalbjörn Tryggvason ugyanúgy énekelget azon a fura hangján, és néhol az az érzésem támad, hogy jobb lenne ha inkább gitározna. Egyedinek mondható a stílusa, de ezzel párhuzamosan egysíkú is, főleg amikor kiabálva énekel. Ami ha a nem túl kiemelkedő dalokkal párosul, bizony unalmassá válik. Pár jó dal azért most is lesz a lemezen, úgyhogy nem kell most se átsírnia senkinek a hideg téli éjszakákat bánatában.
