2017.07.03. 12:37 – m.adi

Ezek lesznek a legjobb koncertek a Bánkitón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Idén ismét lesz Bánkitó Fesztivál, aminek központi témája most a korrupció, és azok a dolgok, amik ezt lehetővé teszik, ehhez kapcsolódóan pedig egy csomó civil és kulturális program, színházi előadás, képzőművészeti alkotás, sőt, még gyerekjáték is lesz a helyszínen. Meg persze zene is lesz, úgyhogy mutatunk is nektek hat zenekart, amit érdemes lesz megnézni jövő héten a Bánki tó partján.

The Picturebooks (DE) - Péntek 20:30 Északi Színpad

Idén több érdekes külföldi fellépője is lesz a fesztiválnak, ilyen a Picturebooks is, ami békés neve ellenére két német motoros srácot takar, akik igazi amerikai blues rockot játszanak, és árad belőlük a rock and roll. A srácok Güterslohban nevelkedtek egy brit katonai reptér mellett, a dalaikat pedig még most is abban a garázsban veszik fel, ahol a motorjaikat szerelik, na meg egyedi ütőshangszereket készítenek. Bánkra az idén megjelent Home is a Heartache című új lemezüket hozzák, amit júniusban még az USA délnyugati részén turnéztattak meg. Nemrég egyébként interjúztunk is velük, azt itt lehet elolvasni.

Slaves (UK) - Péntek 23:15 Északi Színpad

Szintén kéttagú a kenti Slaves, ami egyértelműen a fesztivál legnagyobb dobásának számít idén, sőt, talán egész eddigi fennállását is beleértve. A duó tavaly még a Sziget hivatalos afterpartyján játszott a Crystal Fighters és a Foals előtt, akkor azt írtuk róluk, hogy igazi tuskó angol bulizenét nyomnak, amiben van brit punk, garázsrock és még blues is, és hogy képesek teljesen megőrjíteni a közönséget a kőegyszerű dalaikkal. Azóta a zenekar kihozta második albumát is Take Control címmel, úgyhogy még több anyagból válogatva zúzhatja majd le azoknak a fejét, akikben a Picturebooks és a Middlemist Red után maradt még energia.

Middlemist Red - Péntek 21:45 Északi Színpad

A Bánkitón nem szokott fellépni a 2010 környéki Petőfi Rádió által fémjelzett magyar alter szcéna, itt azokkal a zenekarokkal lehet találkozni, amik már ezen csoport után alakultak, és futottak be (vagy még be sem futottak igazából). A Middlemist Red speciel 2014-ben került fel a térképre, amikor megnyerték az Index dalversenyét, na meg a Deezer tehetségkutatóját is. Tavalyi, az elsőnél is jobb új nagylemezükről itt írtunk, amit a lemezbemutatón még kicsit idegenül játszott el a zenekar, de azóta már láttam őket egy másik koncerten, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy a bánkitós nagyon jó lesz. Főleg, ha csinálnak valami olyasmit, mint tavaly, amikor feldolgoztak egy Joy Division-számot.

Papaver Cousins - Péntek 19:15 Északi Színpad

A fesztivál egyik legfrissebb fellépője a Papaver Cousins, Nagy Barnabás és Szendrey-Nagy Olivér kortárs alternatív folkduója, melyben a két dalszerző-előadó őszintén mesél félelmeiről, vágyairól és a világról, mely elnyomja, vagy éppen gerjeszti azokat. Bemutatkozó élő felvételük 2017 elején jelent meg, és egy vidéki kápolnában rögzített koncert hat dalát tartalmazza, első nagylemezük, a Lack of Lightness pedig olyan témákkal foglalkozik elég szókimondó stílusban, mint a szerelem, a család, és az Istennel való vitázás. Olivér szerint a lemez arról szól, hogy hogyan próbáljuk menteni a dolgokat, amikért küzdöttünk, és arról, ahogy megtanuljuk, hogy amit leszakítottunk egyszer, az nem állítható helyre, nem lehet visszatenni oda és úgy, ahogy találtuk, mert ez épp úgy nem működik virágokkal, ahogy emberekkel sem.

Black Bartók - Csütörtök 19:30 Auróra

Rengeteg szó volt mostanában a médiában az Auróráról, ami közösségi térként és szórakozóhelyként is funkcionált. Ennek most valószínűleg lőttek, mert vendéglátóhelyeit egy rendőrségi razzia után a Józsefvárosi Önkormányzat bezáratta, ráadásul azonnali hatállyal, ezzel pedig gyakorlatilag ellehetetlenítette a klub működését. Az Aurórát ugyanaz az egyesület tartja fenn, ami a Bánkitót is szervezi, így nem meglepő, hogy a fesztiválon is lesz Auróra színpad, ahol a névadó hellyel ellentétben még biztosan lehet majd sört venni. A színpad egyik legérdekesebb zenekara, az idén két éves Black Bartók a blues egyszerűségét keveri gépi monotonitással, és a korábbi Hangmás-énekes Minda Endre jellegzetes stílusával.

Gustave Tiger - Csütörtök 20:30 Auróra

2016-ban szinte minden a Gustave Tigerről szólt itthon. Ugyan a katedrálispunk-zenekar két évvel ezelőtti lemeze is kapott egy csomó pozitív kritikát, de a tavalyi Chaste And Mystic Tribadry, és a rajta szereplő Senki se tenger szinte mindent vitt (például mi is az év legjobb magyar lemezének választottuk az albumot), és az egyik legdivatosabb zenekarrá tette őket. Ez a hype leginkább annak köszönhető, hogy a Gustave Tiger tényleg különleges és egyedi stílusú zenekar, légies és furcsa punkzenéjéhez pedig jobb közönséget nem nagyon tudok elképzelni, mint a Bánkitóét.


ajánló fesztivál bánkitó slaves gustave tiger middlemist red the picturebooks papaver cousins black bartók



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása