Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Megvan, hogy melyik filmet jelölteti idén hazánk az Oscarra. Enyedi Ildikó filmje sorra nyeri a díjakat a fesztiválokon. Nagyon művészfilm, nem könnyű nézni, a hibái feltűnőek, de minden percét megéri, mert a végére konkrétan úgy érezzük tőle magunkat, mintha a film halkan feltépte volna a bőrünket és belénk mászna.
Elég sokan látták már a Testről és Lélekrőlt a mozikban, pedig fogyasztottunk már könyebben emészthető művet is. A film központi témája azonban a szerelem, de nem az a fajta lányregényes, rózsaszín, lónyállal borított változata, hanem ami rettenetes intim, amit nehéz csinálni, amihez bátorság kell, ami nyers mint egy szelet hús és amiben csak akkor vannak rózsaszirmok, ha oda mersz menni és te magad rászórod. Ezt a filmet küldjük most az Oscarra és január 23-án fog kiderülni, hogy bekerült e a legjobbak közé. Persze rengetegen fikázzák az aranyszobrok átadásának ceremóniáját, de az utóbbi években Magyarország két díjat is bezsebelt és rohadt büszkék voltunk emiatt (Saul fia, Mindenki). Nem akarunk mérlegelni, mert majd kiderül, de biztató, hogy a film már magáénak tudhat egy Aranymedve-díjat Berlinből, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének díjat szintén megszerezte, illetve elsőként kapta meg magyar filmként a Sydneyi Filmfesztivál fődíját is. Enyedi Ildikó (Simon mágus, Az én XX. századom) sok év hallgatás után tért vissza nagyjátékfilmmel.
Ha valaki nem rajongója a művészfilmeknek nehezen fogja megemészteni a Testről és Lélekrőlt, pedig megéri ha átadja magát az élvezetnek. Valóban elgondolkodtat és nem olcsó tanárnénis szándékkal, hanem ösztönösen pakolja belénk a kérdéseket és a kételyeket. Olyan, mintha egyszerre mesélné a valóságot és egy mesét valósítana meg. Ez a kettősség jellemzi legjobban a filmet, hiszen a történet szerint egy vidéki vágóhídon járunk, ahol Endre (Morcsányi Géza), a kora hatvanas gazdasági igazgató már teljesen bele van nyugodva élete szürkeségébe, amikor feltűnik az új minőségellenőr, Mária (Borbély Alexandra). Mária fiatal, különc, nehezen szocializálódó lány. A két karakter talán egyetlen közös tulajdonsága, hogy mind a ketten fogyatékossággal rendelkeznek: a férfi egyik karja le van bénulva, a lánynak pedig a szociális érzéke egyenlő a nullával. Mária képtelen az érzelmeit kommunikálni a külvilágnak, sőt talán maga sincs tisztában azokkal és a szexualitása megrekedt valahol egy gyermek szintjén; még az emberi érintésre is képtelen. Endrének vannak barátai, de az élete már csak a megszokott napokat pörgeti maga előtt. Azonban amíg ennek a két embernek ilyen állóvízszerű az élete, addig hamarosan óriási viharok kezdenek el tombolni bennük, amiről senki más nem tud, csak a nézők. Egy kissé unalmas, de szükséges mellékszál bonyodalma miatt kiderül, hogy a két főszereplő minden éjjel ugyanabban az álomban jár, ahol mindketten szarvasként jelennek meg és egy párt alkotnak állatokként. Először nem tudnak mit kezdeni ezzel a lehetetlen információval, de ők mégis megpróbálják értelmezni az álmot, feldolgozni a benne történteteket és ezzel kapcsolatban kifejezni magukat. Azonban ez nem lesz egyszerű. A két szereplő persze lassan, nagyon lassan, iszonyat bizonytalanul, de baromi ösztönösen elkezd vágyni a másikra. Mi meg nézzük ezt a két embert, akiknek látszólag semmi közük nem kéne, hogy legyen egymáshoz, de ott vagyunk velük mégis minden kellemetlen mozdulatukban és látjuk hogy mennyire nehezek az emberi kapcsolatok. Akár csak egy érintésnek mekkora súlya van, egy meggondolatlan mondatnak milyen következményei, egy bátor lépésnek milyen eredménye és egy intim gondolatnak milyen félelme.
Miközben nézzük ennek a furcsa párnak a történetét egyre többször érezzük magunkat kellemetlenül, magunk is velük szenvedünk, azonban amíg a film eleje apró kavicsok gurulása volt a domboldalon, egyszer csak arra eszmélünk, hogy egy óriási lavinát látunk lefelé zúdulni a hegyről. Ehhez a csúcsponthoz nagyon sokat hozzáad Laura Marling - What He Wrote című száma, ami mikor megszólal, a néző már rég elveszett a filmben, mint a szereplői az érzelmeikben. Hangozhat ez rohadt nyálasan, de valójában olyan elemi lett, amit nem képesek sokan mozgóképben megvalósítani. Emiatt a pár jelenetig is kitartó katarzis miatt tudunk megbocsájtani a film hibáinak, amikből azért akad, vagy inkább hívjuk azokat zavaró tényezőknek. A Testről és Lélekről képei csodálatosak, komolyan valami albumba kéne berakni a képkockákat és szomorú vasárnap estéken átlapozni, hogy az ember csodásan szarul érezhesse magát, ez azonban a filmélménynek nem tesz jót; túl statikus lett tőle az összhatás és gyakran indokolatlanul megszakítja a folyamatosságot. Természetesen tele van metaforákkal, ami egyrészt tök jó, hiszen ez a művészete, de aztán már kezd fárasztó lenni és megerőltető. A fő szálon kívül a mellékszál abszolút hanyagolható, pedig itt olyan színészek tűnnek fel, mint Mácsai Pál és Nagy Ervin. Sajnos a férfi főszereplőn, Morcsányi Gézán is látszik, hogy az első szerepe ez, hisz ő civilben amúgy dramaturg. Borbély Alexandra azonban meseszerűen remek a filmben és az ő kifürkészhetetlen és gyönyörű karaktere remekül illeszkedik ebbe a világba.
A Testről és Lékeről rendkívül aprólékos kellékei, gyönyörű képei, néhol abszurd humora és kényelmetlen szituációi célba viszik a filmet. Nagyon furán hangzik, de tényleg egy intim élménnyé válik a megnézése. Iszonyatosan drukkolunk, hogy Oscar esélyes legyen.
