2017.10.05. 12:18 – Lángoló

Rituálé dalról dalra - Antonia Vai mindent elmond az új lemezének dalairól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

antoniavai_ritual_cover1500x1500.jpg

Ritual címmel szeptember közepén jelent meg Antonia Vai új nagylemeze, aminek bemutatója október 7-én lesz az A38-on, a CAFe Budapest keretében. Hogy ne ismeretlenül kelljen elmenni a koncertre, alább maga az énekesnő mutatja be az albumot, és természetesen meg is lehet hallgatni.

Intro

Ez az intro egy vers a napról, amikor a Hold felvette a vörös ruháját és lejött a földre. Amikor írtam, arra gondoltam, hogy az egész vers lehetne a lemeznek a címe, ami nyilvánvalóan nagyon hosszú lett volna, de mosolyt csalt az arcomra ez a bolond ötlet. Aztán gondoltam, szívesebben felolvasom nektek a verset, hadd legyen egy intro… Aztán amikor rájöttem, hogy a lemeznek a címe 'Ritual', minden helyre esett.

Mantra

Az album első dala a “Mantra”, amit figyelmeztetésként írtam magamnak, pozitív energiákat szabadít fel bennem. A sok emberi maszlagon túli meditációról szól, akár a társadalomban, akár személyes síkon. Ezt az összes erös nönek irtam, akik az életemben vannak. “I swallow the stars, if they cut me up, I’ll shine. Sisters, we have been a universe disguised.” (“Lenyelem a csillagokat, ha felvágnak, ragyogjak. Nővéreim, mindig is egy rejtett univerzum voltunk”)

Love Song For An Ex

Ez a dal egy sötét tangó, a “psycho bitch” számom, amit az ex-barátomnak írtam, de ha más is volt hasonló helyzetben, annak az ex-barátjának is szívesen küldöm.

Mad Heart

Egy keringő a szerelem furcsa természetéről. Hogy milyen kielégületlen a szív, hogy nem tud egy helyben megmaradni, hogy milyen irracionálisan akar még többet. Egy klip is épp készül ehhez a dalhoz! Különböző nőket fogok megtestesíteni a magyar történelemből, akiknek viharos szerelmi élete volt. Egyikük Karády Katalin.

The Witch

Ez a szám került fel utoljára a lemezre, ez a kedvencem. Egyszerűen csak kitört belőlem, nem volt betervezve. Amikor írtam, mindent megértettem. Felvettem és az utolsó pillanatban rátettem az albumra. Valahogy erről “a boszorkányról” szól az egész lemez is. A megértésről szól, és arról, hogy az a belső varázslat, ami katasztrófákat vonz az életünkbe, pontosan ugyanaz a belső varázslat, ami élve hoz ki minket belőlük.

Brand Old Revolution

Ez egy letisztult, soulful dal amit egy marokkói barátommal írtam a legviharosabb éjszakán a kis Essaouira nevű városkában.

The Devil Waits For Me To Slip

Ezt a dalt közösen írtam egy fantasztikus brazil gitárossal, akivel találkoztam, amikor utaztam. Egy salsa dal ártatlan latin ritmusokkal, de a szövege harap.

Warrior Soul

Az első single a lemezről, ez a dal utazta a legtöbbet. Egy flamenco gitárossal vettük fel Marokkóban, aztán a zenekarommal Svédországban, végül Magyarországon. Talán úgy fogalmaznék, hogy egy flamenco-gypsy-R&B nóta, haha. A bennem élő nomád írta, tisztelgés az út előtt.

Laika’s Ballad

A dal az űrkutyáról, Lajkáról szól, és egy kóborkutya igaz történetán alapul, akit az ötvenes évek Moszkvájának utcáján találtak és kiválasztották, hogy kiküldjék az űrbe. Övé lett a “dicsőséges misszió”, hogy az egyik első állat legyen az űrben, de mindenki, aki hallotta a történetet, tudja, hogy hogy végződött. Sok-sok szinten megindít a története… És sokat gondoltam Lajkára. Írtam egy dalt ő szemszögéből, ez az ő balladája.

Secret Life

Ahogy az intro a Holdról szól, úgy döntöttem, az album végét is ugyanígy zárom. A “Secret Life” egy lassú párbeszéd a Holddal, aki figyeli minden mozdulatomat az égből. Titkok és bűnök végtelen soráról szól, amik a sötétben zajló élet részei, és senki nem tud róluk… Szóval meghívom a Holdat egy italra, mert mindenki közül, ő az egyetlen, aki a legjobban ismer.

A posztot a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg


hír antonia vai



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása