Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
50 ezer euró. Ennyibe kerül a Sennheiser HE 1 modellje, vagyis több mint 15 millió forintot kell kifizetnie annak, aki egy ilyen referenciafejhallgatót szeretne mostantól tárolni otthon a dohányzóasztalon. Magyarországra is eljutott egy példány belőle, mi pedig összekészítettük a kis CD pakkunkat, hogy kiderüljön mit is lehet kapni ennyi pénzért.
1991-ben az 500 V-os csöves erősítővel rendelkező elektroakusztikus Orpheus fejhallgatórendszerrel jelentkezett a Sennheiser, amitől akkor még a legszőrösebb szívű audiophile-ek is megemelték a vaskalapjukat a gyártó előtt. Az Orpheus 25 éves évfordulójára és egyben a cég 70. születésnapjára dobták tavaly piacra az új zenehallgatós komplexumot, merthogy nem is lehet igazán máshogy nevezni ezt a valamit, aminél eleve nyitási ceremóniával indul az egész zenehallgatási élmény, ezzel kétségtelenül szertartásszerűvé téve az egészet.
A márvány borítás tűnik talán elsőre a legfurcsábbnak, bár kétségtelenül jól néz ki, és talán csak a tizedik perc környékén jutott eszembe róla, hogy milyen menő lenne otthonra egy ilyen konyhapult, de lehet ez is csak azért ugrott be, mert hát akárhogy is szépítjük, ennek a fejhallgatórendszernek az árából mások lakást vesznek. Mindenesetre, mint kiderül a márvány tényleg menő carrai márvány, ilyenből faragta Michelangelo is a szobrait.
Amit tud
A márványon túl a kialakításra tényleg nem lehet panasza az embernek, forrásvezérlő forgókapcsolókat és a hangerőszabályzókat egyetlen rézdarabból marják, majd krómbevonattal látják el. A négy kapcsoló pozícióját egy mikroprocesszor szabályozza és kiváló minőségű relék kapcsolják. Minden egyes alkotóelem távvezérelhető és követi a hallgató által adott utasításokat. Ez azt jelenti, hogy mikor a távirányítót nyomkodom, a gombok is ennek megfelelően mozognak.
Az itt használt erősítőtechnológia lényege, hogy a csöves erősítők impulzus feldolgozását és a tranzisztoros erősítők alacsony torzítását ötvözi. A nyolc vákumcső végzi a bejövő jelek feldolgozását, a kvarcüveges búrának, a rugalmas felfüggesztésnek, valamint a márványborítású erősítőház csillapítási tulajdonságainak következtében a testzaj minimálisra csökken. Így az egész rendkívül kevés energiát fogyaszt, miközben magas szintű az impulzushűsége, és gyakorlatilag tartalmaz mindent, ami jelenleg az emberiség - vagy legalábbis a cég mérnökei - tudásának birtokában van, az aranyozott kerámiaelektródáktól kedzve platinával bevont membránokig. Akit viszont még ennél is jobban érdekelnek a technológiai részletek, vagy meg is rendelné a híres német precizitással, kézzel összeszerelt fejhallgatórendszert, az innen tud bővebb információkat kapni.
Lemezjátszóról, CD-ről, de akár telefonról is tud zenét lejátszani, persze ha az embernek ilyen hangcucca van, akkor legalább annyira béna lenne letorrentezett MP3-at hallgatni rajta, mint mikor a közel 400 ezres menő okostelefonjára rendel valaki bumszli tokot Kínából egy dollárért. Így marad a veszteségmentes Tidal, de mi inkább a CD-vel próbálkoztunk. Lejátszó persze nem jár hozzá, vagyis még annak a költségével is számolni kell, és ugye egy ilyen cuccnál nem érdemes pont ezen spórolni.
Nincs a világon más olyan hangreprodukáló rendszer, amely a Sennheiser HE 1-hez hasonló módon lenne képes megtéveszteni érzékeinket. Ez a fejhallgatórendszer tökéletesen azt az illúziót kelti, mintha közvetlenül merülnénk el a hangzásban.
– idézik Daniel Sennheiser szavait a sajtóanyagban, mi pedig ezzel a lendülettel el is merültünk közben a Slayer Angel Of Death című klasszikusának hangzásában. A Raining Blood már tényleg úgy szólt, mintha egy kitörni készülő viharban állnánk egy erdő közepén, ahol egyszercsak kilép Tom Araya a tölgyesből és elkezdi üvöltözni, hogy “Trapped in Purgatory”. Hogy ez a cucc jól szól, nem meglepő, a Sennheiser nem arról híres, hogy a fazékhangzást részesíti előnyben, főleg nem ennyi pénzért. Ez egy presztizsterméke a cégnek, nyilván nem lehet majd kapni a Media Marktban, ahogyan jövőre sem lehet majd hozzájutni féláron. Egyértelmű tehát, hogy sokkal jobban szól, mint bármelyik, átlagos felhasználói szempontból így is drága 50-100 ezer forintos füles, de mit lehet ebből észrevenni?
Például azt, amikor a Muse-CD-t berakva az összes kis kütyüt külön helyről lehet hallani. Vagy egyszer csak megjelenik Beyoncé a hátad mögött, és onnan suttog a füledbe. Jazzt hallgatva minden egyes hangszert máshonnan hallasz, és hirtelen a szoba másik sarkába kapod a fejed, mert tényleg úgy tűnik, hogy onnan szól a zene. Egy pillanatig tényleg azt hittem, hogy a helyi PR-részleg szívatásának estünk áldozatul, és amíg a Slayert bömböltettük, besunnyogtak egy fúvós szekcióval a hátam mögé, de nem. Ez a cucc tényleg baromi jól szól, és tényleg élmény hallgatni, igaz nem olcsó, de hát nagyjából ilyen érzés lehet az is, mikor az ember elmegy tesztvezetni egy Ferrarit, aztán hazafelé beül a lestrapált kis tízéves autójába, és visszakerül a valóságba.
Amit viszont nem tud
De hogy kinek is jó ez? Nyilván a többségnek nem, hiszen a fejhallgatónak külön áramforrásra van szüksége, és egyébként sem az a kategória, hogy egy jack dugóval összekötöm a telefonommal. És még mielőtt felmerülne a kérdés, a bluetooth sem játszik. Sőt, a tévére sem tudom rákötni, hogy úgy tűnjön, mintha Berényi Miklós a hátam mögül fenyegetné meg a haragosait.
A 15 milliós egységcsomagban csak egy füles van. Vagyis így egy kicsit nehezebb vele menőzni, mondjuk, aki igazán nagypályás akar lenni, az 20 ezer euróért vehet hozzá egy másikat, amit ugye szintén csak ezzel az eszközzel működik, és a dobozának kinyitása sem annyira látványos, mint az 50 ezres darabnak.
Vagyis ez a cucc valóban csak arra jó, hogy otthon, nyugiban zenét hallgasson az ember, közben borítót nézegessen, vagy csak egészen egyszerűen bámuljon ki a fejéből. Arra viszont nagyon, így lottónyerteseknek kifejezetten ajánlott.
