2017.02.28. 15:15 – dankógábor

Most meg a U2-t perelték be lopásért

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Paul Rose nem siette el a dolgot. 26 évet gondolkozott azon, hogy bepreleje-e a U2-t, mert szerinte az ír zenekar fogta magát, és nemes egyszerűséggel ellopott részeket az ő Nae Slappin című dalából. Állítólag azért nem jött ezzel elő korábban, mert mikor észerevette az esetet, éppen beindult volna a karrierje, és nem akart a pereskedéssel szórakozni. Plusz valaki most bogarat ültetett a fülébe, hogy mikor a U2 bent járt 1989-ben az Island Recordsnál egy új szerzédés miatt, akkor az ő dala éppen sokat ment az irodában, ugyanis ő is akkor adta oda az demókazettáját meghallgatásra. Szóval Rose most perel, és 5 millió dollárt követel a zenekartól, illetve azt, hogy tüntessék fel szerzőként. Természetesen megmutatjuk, hogy a U2 ebből az instrumentális dalból


hír plágium u2



2017.02.28. 13:00 – Lángoló

Egyedülálló karakterek a társadalom perifériáján - Itt az Úrfi új videója

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

urfi_promo2017.jpg

Tavaly januárban mutattuk be az Úrfi második klipjét, a komoly koncepcióval rendelkező Sáskákat. Azóta a jelenleg Száraz Bence és Bíró Péter alkotta csapat ha lassan is, de folyamatosan dolgozott. Hamarosan megjelenik például a Koszorúk című album, aminek most a nyitódalát, a Pszichót mutatjuk be, ismét videóval együtt. A dalban ének fronton Szeiler Bálint működött közre a Tündérveséből, a felvétel, keverés pedig Nóniusz Gábor munkája. Ahogy az előző kettő klip, úgy ez is Száraz munkája, a rendezést és az utómunkát is ő végezte. Alább néhány gondolat Száraztól, méglentebb a klip premierje. Élőben pedig március 9-én lehet őket elkapni a Kuplungban.


premier pop rock hír úrfi



2017.02.28. 10:16 – dankógábor

Ne feldjétek a csütörtöki Helmet-koncertet!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ha jól számolom, Page Hamilton és zenekara most jár majd nálunk negyedszerre. A kilencevenes években, még a klasszikus felállással nem jutottak el ide, de mióta egyszer felléptek az A38-on, azóta rendszeresen visszatérnek. Az élő legenda Hamilton pedig kifejezetten szereti az országot, már csak a Bartók-mániája miatt is. Lehutóbb is a Dürer Kertben léptek fel, ahogy azt majd most csütörtökön is teszik, és azért a koncertért is rendesen odáig voltunk. Akkor a Betty című klasszikus alkotásukat ünnepelték nálunk is, most viszont lemezbemutató turnén vannak, ugyanis tavaly ősszel megjelent a Dead to the World című albumuk, amiről biztos elhangzik jó pár dal. Meg persze emélhetőleg a klasszikusok a kilencvenes évekből, nem csak a nosztalgia kedvéért. Hamiltonékat a Local H kíséri majd a turnén, akik szintén amolyan underground hősök. 1987-es alakulásuk óta nyolc lemezt adtak ki, néhol olyan vendégekkel, mint Josh Homme a Queens Of The Stone Age-ből, Jerry Only a Misfitsből vagy Brendan O'Brien sztárproducer. A vendégek nem lesznek természstesen itt, de a grunge doó állítólag nagyon energikus élőben, szóval érdemes rájuk is odaérni.


rock hír noise helmet



2017.02.27. 16:33 – Rácz Mihály

Budapesten is fellép a varázslatos Trio Mandili Grúziából

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

triomandili.jpg

Újabb eleven példa született a zeneipar roppant gépezete nélküli, mindössze a nagyjából mindenki által használt közösségi oldalakat használó, menedzserek, kiadók és producerek trendekhez és mindenféle pénzügyi elvárásokhoz igazított terhe nélküli befutásra. Igaz, ehhez szükséges egy olyan produkció is, ami valamiért nagy hatással van az emberekre, és lazán, természetes módon képes átröppenni határokon, szűken vett ízléseken, és az emberi szíveken. Ezt a csodát most a Trio Mandili nevű kaukázusi lánytrió vitte végbe. Egyebek mellett sokat elárul róluk már a nevük, a mandili ugyanis egy grúz fejkendő, amit tradicionálisan béketeremtő szándékkal dobnak a földre vitázó férfiak közé a nők.


folk hír grúzia trio mandili



2017.02.27. 12:00 – Gnosis

Trónok arca - itt egy új Ghost Bath-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

3540372489-photo.jpg

Tragikomédia, hogy pont most jelent meg a Ghost Bath új dala, amikor egyébként a Darkthrone A Blaze in the Northern Sky album 25 éves jubileuma van. De hát ugye a norvég nagy öregek most éppen pihennek a tavalyi lemezük után, míg a kamu-kínai Ghost Bath ontja magából a "jobbnál-jobb" dalokat, így muszáj trendinek maradnunk nekünk is, a hozsannázó visszaemlékező írásoktól meg eleve a víz lever minket. A legújabb, Thrones (ááá bazzeg, még a címe is bicskanyitogató) című Ghost' dal a legKÍNOSabb poszt-black metal, amit életünkben hallottunk. Az egy dolog hogy ez már színtiszta popzene, de hogy még maguktól is ilyen pofátlanul nyúljanak le komplett riffeket, na az már ultraciki. Ettől függetlenül tuti kajálni fogják a rajongók, mi meg maradunk inkább a True Nosztalgiánál.


blackmetal? ghost bath



2017.02.27. 11:08 – Lángoló

Marozsán Erika ismét dalol - Itt van új lemezének beharangozó klipje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

marozsanerika.jpg

Az idei tavasz egyik meglepetéseként, friss hangulataként jelenik meg Marozsán Erika legújabb lemeze, Nem dobban a szív címmel, melynek bemutató koncertje március 17-én lesz az Uránia Nemzeti Filmszínház színpadán. Alább bemutatunk egy, az albumhoz tartozó klipet, illetve némi információt is adunk a lemezhez.


premier hír marozsán erika



2017.02.27. 10:22 – dankógábor

Rövid, de nagy hír! - A Foo Fighters újra Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A koncert június 26-án lesz a Papp László Sportarénában. Ez akkora hír, és olyan gyorsan elmennek majd a jegyek, hogy jósolunk egy június 25-ei koncertet is nekik. De aztán ez lehet nem lesz, szóval senki ne várjon arra, hogy ráadásdátumot is hirdetnek. Jegyeket péntektől lehet kapni. Ennyi. Rajongók, kik sokan vagytok, örüljetek neki! Egyébiránt ez a buli szinte pontosan húsz évvel követi majd az 1997-es szigetes koncertjüket. Erre szokták mondani, hogy ideje volt.


rock foo fighters



2017.02.26. 18:00 – dankógábor

A Crippled Black Phoenixszel indítja stúdiókoncert-sorozatát a SuperSize Recording

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cbp_sss.jpg

Havonta jelentkező, saját készítésű videós stúdiókoncert-sorozatot indít Magyarország egyik vezető hangstúdiója, a SuperSize Recording. A SuperSize Live Session egy előadócentrikus tartalomszolgáltatás, melynek fő produktuma havonta jelentkező stúdiókoncert videók. Műsoronként egy zenekartól mutatnak be 3-4 dalt, 15-20 percben. A számokat nem csak hangilag rögzítik, hanem több kamerával is felveszik, ezek lesznek majd láthatóak a sorozatban. A SuperSize Live Session abban különbözik a hagyományos szerkesztésű műsoroktól, hogy a néző már-már testközelből nézheti meg az együttesek produkcióját, olyan érzést kelt a koncert, mintha a monitor előtt ülők maguk is jelen lennének a felvételek közben. 


rock hír crippled black phoenix



2017.02.25. 11:50 – Hirdetés

Jövő csütörtökön Hello Hurricane az A38 Hajón

Nyerj belépőt a bulira!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sinco_hellohurricane_161230kuplung_10.jpg

A Hello Hurricane az utóbbi időben kevesebb koncertet vállal, így érdemes figyelni, éppen hol járnak. A decemberi nagysikerű Kuplungos bulijuk után, 2017. március 2-án az A38-on csapnak a húrok közé az osztrák New Native társaságában. A koncertre most három szerencsés olvasónk is belépőt nyerhet, ha jól válaszol a játékban feltett kérdésre. Érdemes tovább olvasni! 


hirdetés programajánló koncert a38 nyereményjáték hello hurricane



süti beállítások módosítása