2018.03.15. 13:05 – Lángoló Gitárok

Szelíden, akusztikusan - Régi és új dalok friss köntösben a Solidmentől

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

solidmen_2.jpg

Új vizekre evezett az őrült videóklipjeiről ismert Solidmen zenekar. Három hangszer – egy hegedű, egy cselló és egy billentyű – bevonásával újragondolták néhány meglévő és néhány friss számukat. A torzított gitár is akusztikusra váltott, a dobverők vastagsága pedig jelentősen csökkent. Akusztikus EP-premierünk a hajtás után! 

Egyelőre csak kíváncsiságból, projekt szinten kísérletezgetnek a srácok, ennek miértjéről a frontember, Oláh Róbert mesél:

Volt tavaly egy-két akusztikus koncertünk, élveztük őket, így jött az ötlet, hogy játsszunk fel néhány dalt élőben, egyéb hangszerekkel megtoldva. Kerestünk hozzá embereket, szerencsére több lány is volt közöttük, így még jobb hangulatban teltek a próbák, hiszen a lányok hozzák magukkal a jó hangulatot. Ja igen, a lemez. Feljátszottuk élesben a SuperSizeban, videó is készült róla, király volt! Sok ott a macska.

Összesen öt dal mutatkozik be áthangszerelve, ebből kettő még nincs lemezen, így gyakorlatilag az akusztikus változat hamarabb érkezik belőlük, mint az eredeti. Ezen kívül a Solidmen korábbi munkásságát is felidézzük, hiszen a debütáló albumról, valamint a legutóbbi lemezről, a Hunnia Records gondozásában megjelenő A Város Fölött-ról is van régi ismerős. Felkerült a tavalyi ősz slágere, az Egyszer majd, melynek klipje alig másfél hónap alatt százezer emberhez jutott el Facebookon.

Az anyag lehetséges utóéletéről az énekes így beszélt: 

Nem tudom, hogy én személy szerint mit várok az anyagtól. Nagyon érdekes volt a munkafolyamat, tetszett, hogy másképp kell gondolkozni. Ha az embereknek is tetszik, akkor természetesen innentől kezdve semmi mást nem csinálunk, csak torzított számokat hangszerelünk át, kijutunk velük nagy nemzetközi fesztiválokra, játszanak majd minket a rádiók, a tévék, teltházas csarnokkoncerteket adunk. Rácsúszunk kicsit az alkoholra és a drogokra, elvonóra megyünk, veszekedések közepette feloszlunk, kibékülünk, majd végül újraegyesülő koncertet adunk az angol királynő színe előtt olyan irtózatos összegekért, hogy magánhelikopterekkel repülünk el mind a heten a helyszínről. De az is lehet, hogy folytatjuk, amit eddig csináltunk: játsszuk a zenét, amit szeretünk.

A csapat kiadója, a Hunnia Records forgatott a felvételek alatt, jöjjön hát a friss lemez, amely meghallgatható a Spotify-on, a Deezeren, a hozzá tartozó képi anyag pedig először itt, a Lángoló Gitárokon látható. 

solidmen_szeliden.jpg


premier rock hír unplugged ep akusztikus solidmen



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása