2018.03.18. 17:04 – dankógábor

Meghalt Killjoy, a Necrophagia frontembere

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

necrophagia0038.jpg

48 éves korában elhunyt Frank Pucci, akit Killjoyként és a Necrophagia frontembereként ismert a világ. A hírt a zenekar tette ki a Facebook-oldalára, de okokat nem írnak. Killjoy zenekarával a death metal legelső zenekarai közé tartozott. Az 1987-ben megjelent Season of the Dead című lemezük pár hónappal a Death debütalbuma előtt jelent meg, de abban az évben földbe is állt a zenekar. Phil Anselmo Pantera-frontember unszolására alakult újjá a csapat 1998-ban, majd kiadtak egy nagylemezt is, ahol Anselmo gitározott, de nem sokkal utána kilépett. A kizárólag horror témákkal foglalkozó zenekar viszont továbbra is aktív maradt, viszonylagos rendszerességgel adtak ki lemezeket, a hetedik 2014-ben jelent meg. Killjoy ezen kívül is több zenekarban játszott, olyanokban mint a Ravenous, a Wurdulak, a Cabal, a Viking Crown vagy az Eibon, amit szintén Anselmóval hozott össze, de olyanok voltak még benne, mint Satyr a Satyriconból és Fenriz a Darkthrone-ból, de ez sajnos csak egy dalig jutott. Tavaly egyébként májusban Budapesten is koncertezett a Necrophagia, az I Am Morbid társaságában léptek fel a Dürer Kertben.


metál hír gyász death necrophagia killjoy



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása