Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ma délelőtt hosszú poszt került ki Rácz László, művésznevén Lipi Brown Facebook-oldalára, amiben azt ecseteli, hogy elhagyja a Pannonia Allstar Ska Orchestrát. A közlemény elolvasása után megkerestük KRSA-t a zenekar frontemberét, hogy nyilatkozzon nekünk, azóta viszont Rácz nyilatkozata számunkra láthatatlanná vált, így alább a hvg.hu-ra hivatkozva összefoglaljuk a történteket, illetve teljes egészében közöljük a zenekar közleményét. Frissítés: Rácz László nyilatkozata ismét elérhető a Facebookon, ezt egy az egyben közöljük alább.
Megígértem, hogy egy nyilatkozatban leírom a PASO zenekarból való kilépésem miértjét. Ezt a nyilatkozatot összekötöm a szintén megígért a regnáló kormány művészek öncenzúrára való kényszerítésére törekvő eszközei leírásával, valamit azzal, hogy milyen körülmények között történt meg, hogy az egész világon magyar zenekarként elismert PASO zenekar miként lett egyedülálló módon a világban nem magyar zenekar. Ezek összefüggenek sajnos. Kicsit hosszú lesz, de hát 15 évről beszélünk és egy korszak lezárása a téma.
- A PASO nevű ska zenekart legfőképpen azért hoztuk létre, hogy ska zenei műfaj és életérzés tradicionális oldalát és az ebből fakadó ágait mutassa be alapvetően (rocksteady, reggae, dub), mert szeretjük. (lásd PASO zenekar írásos sajtóanyag és bemutatkozás) Eredeti tervünk szerint a saját örömünkre született a zenekar és az csak hab volt a tortán hogy másnak is tetszett. Nem terveztünk megfelelni semmilyen trendnek, szájíznek, politikai nyomásnak sem hangszerelés sem szöveg és sem külső megjelenést illetően. Eljutottunk oda, hogy külső producerrel szeretné a zenekar kipróbálni a közös munkát (miközben 3 lemezanyagnyi trad ska és early reggae, karibi nóta van a fejemben és a többiek is bővelkednek ötletekkel, számokkal).
-Sajnos volt próbálkozás a lakájmédia szájízének megfelelő nóták erőltetését illetően ami hamar elmúlt szerencsére és semmit nem kaptak tőlünk, fura pvc egyenruhákba öltözés (én nem voltam hajlandó), karibi zenék kevesebb szerepeltetéséről, modernizálásról és trendkövetéséről, stb... hogy népszerűbb legyen a zenekar.
-A PASO zenekar nem azért jött létre hogy trendi menő zenekar legyen mindenáron, legalábbis részemről biztosan nem és bár lehetett volna nemzetközi turnézó szubkulturális underground zenekar, sajnos nem lett az, mert a zenekar egy része a polgári állást és életmódot választotta ami elfogadható és egy várakozási idő után (11 év) én is ezt tettem. . Nekem olyan áron nincs szükségem arra a "sikerre" ami mostanában elég sűrűn volt/van emlegetve a zenekaron belül. Ezért az állítólagos sikerért cserében olyan zenét kellett volna játszanom, alkotnom ami nekem nem tetszik. Nincs szükségem arra sem, hogy megismerjenek az utcán, tömegeknek zenéljek és hogy egy elismert zenész legyek mert ezeket én leszarom. Nem érdekel a hazug, uszító, szervilis lakájmédia rádiós lejátszása sem, sőt úgy döntöttem, hogy letiltom a dalaimat, ha esetleg eszükbe jutna valamelyiket lejátszani. A különböző szereplések, fesztiválokon való jelenlét sem vonzanak kompromisszumokért cserében.Teljesen boldog ember tudok lenni színpad nélkül is (már most látszik, hogy nem maradok zenélés nélkül. Hamarosan megjelenik az új szólólemezem és már számos országba hívtak ezzel a projektemmel, producer és zenekarteremtő vagyok többek között). Azt az irányt látva ami most egyre erőteljesebben jelen van a zenekarban, egyáltalán nem támogatom és az elkeseredés szó jut az eszembe erről a számomra semmibe sem vezető "megújulásról" amihez nem asszisztálok tovább. A PASO az karibi zenét játszik alapvetően és kész. Ha kivesszük az S betűt akkor az már nem PASO. Egyszerű mint a fakocka... Véleményem szerint a fúziós műfajok további erőltetése elvenné a karibi ízt amit a zenekar javarésze támogat. Én nem, mert a mákoslecsó nem finom szerintem.
A megújulást teljesen más szempontból támogattam volna. Vissza a gyökerekhez talán a legmegfelelőbb kifejezés erre. Igazi oldschool rubadubok, rocksteady beatek, minimál boss soundok és természetesen a hót egyszerű ska amiben nincsenek virtuóz és érdekes zenei megnyilvánulások. Főleg a monoton és repetetitív zenék (Don Drummond tól a Stepperekig.) tudnak engem a magasba röpíteni és ezek érdekelnek. A karibi zenei kultúrát kutatom és a rádióműsoraimban, soundsystem bulijainkon ezeket a műfajokat játszom. Ezekben az energiákban és zenékben láttam a fejlődés lehetőségét a vidámságom és a motivációm. Jó pár PASO slágert írtam ennek a jegyében.és ezért választottam anno a karibi műfajokat (kivéve a kortárs kattogós anyaszomorító homofób, rasszista, picsarázó modern dancehall műfajt) ehhez barátokat és soha nem érdekelt mi van a jelen trendi "hígfos" világában, ami inkább zajnak tűnik nekem. Inkább a zavaró kifejezés jut eszembe, ha mégis meghallok valami kortárs "menő" zenét a rádióban, vagy valamelyik színpadon egy-egy feszülő kiscsávót látok buggyosgatyában a fesztiválokon. Kiráz a hideg ezektől az önjelölt akrobatáktól és a hangjuktól is. Igyekszem távolt tartani magam ezektől. Hasonlítani egyáltalán nem szándékozom ezekre. Ez a kényszeres megfelelési vágy aka legyünk kompatibilisek az aktuális trendekkel és egyéb jellegű ilyen dolgok teljesen elvették a kedvem az egész PASO-tól. Minden rosszindulat nélkül a véleményem szerint ez egy Darwindíjas, túlsúlyos, frusztrált és abszurdan kényelmes hobbizenekar jelenleg aki szar zenét akar játszani a trendek és elvárások miatt.
A kompromisszumkészségem határán ezek egyenként is túl vannak már, de sorolom a lényegieket.
- Nagyon szomorú vagyok (de inkább elkeseredett) azért, hogy gyávák voltunk és nem mertünk kellőképpen fellépni a regnáló elnyomó hatalom ellen a lehetőségeink maximális kihasználásával. Véleményem szerint minden magára valamit is adó underground (a ska és a reggae az) zenekarnak éreznie kéne, hogy felelőssége teljes tudatában a tőle telhető legmagasabb ellenállási szinten képviselje a véleményét ez ellen az embertelen kormány és a szervilis kiszolgálóival szemben. Nemhogy a lakájmédia Origó nevű uszító propaganda médiában nem kellett volna jelen lennünk a hirdetésünkkel, hanem teljes mellszélességgel támadnunk kellett volna minden tőlünk telhető felületen ezt a förmedvényt és igyekeznünk kellet volna visszatuszkolni az elszabadult szellemet a palackba és talán a gyerekeinknek nem kellene majd abban a sötét időben élnie ami jó eséllyel létrejön hamarosan a hazánkban. Nyíltan a szemébe lehetett volna nézni a társadalomnak, családunknak, rajongóinknak, barátainknak hogy mi megtettünk minden tőlünk telhetőt. Számos esetben szóltam, hogy legyünk határozottabbak, ellenállásba ütköztem sajnos és maximum halvány óvatos pukkantásokat értem el.
Égett a pofám, hogy ezt nem tettük meg és nem fogok tovább gyáva nyúlként megbújni ebben a bokáig szaros bokorban, ahol tartózkodtunk. Ez már magában elegendő ok lenne a kilépésemre.
-Az utóbbiból kifolyólag már több éve gondolkodok azon, hogy elhagyom az országot, amiben a családom, barátaim elég erős véleménye is támogat és rengeteg lehetőségtől estem el a zenekarhoz alkalmazkodó állapotom és energiáim ez irányban irányítása miatt itthon is az évek során. Nincs tovább. A tegnapi "választáson" történtek miatt (ezt majd külön leírom) meghoztam a felelős döntést, emigrálunk, mert ha itt maradunk, akkor az kb. olyan lenne mintha kizavarnám a kislányomat az autópályára játszani. Ha nem világos amit itt leírok kérlek hallgassátok meg miket ígér hazánk "vezetője" a gondolkodó és művész embereknek.
- Nem jön be a PASO zenekar túlzott kompromisszumkészsége és a túlzott diplomáciai hajlama. Szeretem az egyenes beszédet és bár alapesetben konfliktuskerülő vagyok nem tartom jó ötletnek a zenekari lélegeztető gépet használni. Rosszul érzem magam régóta attól, hogy az a "poliszi" hogy nekem is kussolnom kell a PASO egyben tartása érdekében mindenáron.
-A végső döfést az azonnali kilépésem irányában a teljes gyáva csend a hazai eseményekről és a minimális óvatos, halk felhívás ami a PASO felületen megjelent a napokban. Nagyon sok barátom, kollégám és rajongó szóvá tette, hogy tehetnénk jobban is az ellen ami történik az országunkban és tovább nem tudtam elviselni ezt a felelőtlen állapotot, mert a lelkiismeretem ezt nem engedte. Akár súlyos hátrány is érhetett volna a jövőben, ha tovább asszisztálok a hatalomnak ezzel a gyáva magatartással. Az egész világ a hazánkban történteken röhög. Szégyenlem magam.
-A zenekart az elmúlt években politikai okokból leszedték számos színpadról. Manapság már az is elég, ha nem vagy szervilis...Milyen érdekes, hogy egy adott évben még egy nagyszínpadon lépsz fel, jó bulit csinálsz és a következő években már kisebb színpadon sem kapsz meghívást....
Milyen érdekes, hogy szóltak, hogy csináljunk "rádióbarát zenét" és akkor talán lejátszanak. Évekig jó pár sláger amit közül többet én is írtam rotációban volt, egy ideje szinte semmi. Lehet, hogy megértették a System Connection, vagy a Babylon Focus szövegét...?
-A kormány hozott egy törvény amiben definiálják, hogy mi a magyar zene. Röviden és tömören szerintük a a magyar zene, amit magyar ember magyarul ír és ad elő. Emellett ezzel párhuzamosan (jogászbűnözés) hoztak egy törvényt miszerint a lakájmédiájuknak és egyéb rádióknak mennyi magyar zenét kell lejátszaniuk kvóta formájában. Így történt meg az, hogy az egész világon magyar zenekar vagyunk csak a hazánkban nem. Világos és ismerjük a NER-t és a viselt dolgait. Ez véleményem szerint nagyon káros dolog, mert hazánk jó hírét vittük a világban és inkább büszkének kellett volna ránk lenni, minthogy eltiporjanak. Ez az utóbbi két dolog (színpadról leszedés és rádiós játszás) számomra mint dalszerző jelentős bevételkiesést is jelentett és megnehezítette a családom megélhetését. Egy zenekar népszerűsége hullámzó, de itt nem erről van szó! Sajnos sok előadó nagyon fél és ezeket nem meri leírni. Ezért tartunk itt többek között.
-Vannak még dolgok ami szerintem csak a zenekarra vonatkoznak ezeket nem írom le, de ezek itt nagyon fontos dolgok és remélem mindenki látja, hogy nem akartam a volt zenekaromat és barátaimat megbántani és nincs bennem gyűlölet, vagy harag, hanem a csalódottság és egy nagy miért történt beszél belőlem. Sajnálom, hogy hagytuk, hogy ez megtörténjen én szerintem mint alapító tag időben szóltam.
-Ezek egyenként is elég erős indokok, ezért azonnal kilépek és elhagyom az országot is a lehető leghamarabb.
Körülbelül 7 éve érlelődik bennem ez a nyilatkozat. Több millió kilóval könnyebb vagyok és végre szabad ember. Nagyon köszönöm az eddigi támogatást és, hogy elolvastad ezt a hosszú, átgondolt, indulatoktól mentes és tényeken alapuló nyilatkozatot.
Sok sikert kívánok a PASO zenekar megújulásához, maradok tisztelettel!Lipi Brown (PASO alapító tag, dalszerző, és dobos)
Itt pedig a PASO Lángolónak eljuttatott közleménye a történtekről:
Lipi Brown, a PASO dobosa a mai napon saját Facebook-oldalán posztolt arról, hogy kilépett a zenekarból, melyben több indokot is felsorolt. Az együttest meglepte a kiírása, és alább tételesen reagál rájuk.
A PASO zenekar által képviselt értékek megjelennek a dalszövegeinkben, ezen felül rendszeresen odaállunk olyan ügyek mellé, amik nekünk fontosak, sőt nyilatkozatokban is többször kifejtettük az álláspontunkat, direkt pártpolitikába viszont nem kívánunk belefolyni. Érkezett már minden oldalról felénk megkeresés pártrendezvényeken való zenélésre, ezeket sem vállaltuk soha, mert megállapodtunk, hogy nem veszünk részt az aktuálpolitikában. Lipi most mégis ezt várta el tőlünk és ezt kérte számon. A zenekar többsége arra szavazott, hogy tartsuk magunkat a korábbi megállapodáshoz.
Az, hogy egy ska zenekar öltönyben van szerintünk nem fura. Mi azzal akartunk tisztelegni a ska hagyományok előtt, hogy hasonlóan a korábbi jamaicai és angol ska zenekarokhoz mi is így jelenünk meg. KRSA szinte a kezdetektől öltönyben lép fel (a legtöbben erről a fehér öltönyről azonosítják be az együttest), a zenekar pedig legalább 10 éve esetenként, a Ghost Train album lemezbemutató koncertje óta pedig rendszeresen így szerepel a színpadon. Lipinek nem találkozott az ízlésével ez a ska öltöny, de nem kényszerítettük arra hogy ő is így öltözzön, elfogadtuk, hogy ő atlétában és papucsban érzi jól magát a színpadon. Azóta is így játszott mindig.
Magyar szövegű dalok az utóbbi időben pont nem születtek, de nekünk semmi problémánk nincs velük, a Budapest-et, a Lakótelep-et, az Elhagytam magam-ot, vagy az olyan Lipi által írt magyar szövegű dalokat, mint a Hello Gagarin!, vagy a Tanya is szívesen játsszuk. Az hogy magyar együttesek angol nyelvű dalai nem számítanak bele a magyar kvótába (a rádiókat kötelezi egy törvény, hogy bizonyos százalékban magyar zenéket játsszanak, ami a magyar zenekaroknak elméletileg jó, hiszen ezzel védik ki, hogy csak nemzetközi dalokat játsszon egy állomás) szerintünk is sajnálatos dolog. A nem magyar nyelvű Hungarian Dish című dalunk egyértelműen a magyar kultúra promóciója.
Magáról a kilépés folyamatáról: Lipi két hete jelezte hogy szeretné átadni a stafétabotot, mert nem érzi magát jól ebben a helyzetben. Mi ezt rendkívül sajnáltuk, de mivel a az derült ki, hogy hajthatatlan, abban állapodtunk meg vele, hogy választunk az általa felkínált alternatívák közül. Azt választottuk a Lipi által javasolt verziók közül, hogy egy későbbiekben fixálandó időpontig megcsinálja koncerteket, mi pedig közben megpróbáljuk megtalálni az utódját. Nem sokkal később megállapodtunk a konkrét dátumban is. Ezt a megállapodást aztán váratlanul felrúgta egy egyszavas e-mailben. Értetlenül álltunk a dolog előtt, mert nem láttuk, hogy mi miatt állt be ez a hirtelen változás. A legtöbb PASO zenekartag Lipi Facebook posztjában találkozott először az indokokkal.
Nagyon sajnáljuk, hogy egy 15 éves közös zenekari lét, barátság oda fut ki, hogy Facebook nyilatkozatokban kell kommunikálni. A személyes kapcsolatainkat ennél sokkal többre tartjuk.A PASO ezúttal sok sikert kíván Lipinek. Mi pedig megyünk tovább az elmúlt 15 évben kialakított értékrendünk szerint. Ennél többet nem kívánunk nyilatkozni.
A PASO zenekar tagjai
FRISSÍTÉS
Lipi Brown ma reggel helyreigazítást kért a kilépésének hírét nyilvánosságra hozó orgánumoktól. Levelét változtatás nélkül, teljes terjedelmében közzétesszük. A további fejleményeket a zenekar ügyeként kezeljük.
Kedves hírközlő sajtósok!
A PASO-val kapcsolatos cikkeikben valótlan hír és téves információ szerepel. Tisztelettel kérném a helyesbítést, vagy a frissítés leközlését annak érdekében, hogy az igazság legyen elérhető. A szöveg szintén a facebook oldalamról származik.
Köszönöm!
Lipi Brown
Senkit nem töröltem csak inaktiváltam a fiókom amíg hazaérek munkából, mert kicsit ellepett és nem tudtam reagálni a rengeteg észrevételre. Már befejeztem volna, de sajnos a Lángolón és a HVG-n. (egyenlőre ezeket látom)megjelent nyilatkozat nem teljesen fedi a valóságot és nem ártana azt javítani. Idézek a cikkből. Ez itt a PASO Lángolónak eljuttatott közleménye a történtekről egyik erősen sántitó részlete "A legtöbb PASO zenekartag Lipi Facebook posztjában találkozott először az indokokkal."
A zenekarnak március 23.-án a csapat közös email címére leírtam a kilépésem okát és szerintem azt mindenki elolvasta. Nem életszerű, ha ezt nem tette meg valamelyik tag. Április 7-én a kilépésem leírása előtt is írtam az azonnali kilépésem szándékát a PASO levelező listájára. A zenekarvezetővel KRSA-val külön levelezésünk is volt, a hirtelen kilépésemről és a miértjéről. Szerintem teljesen korrektül leírtam az okokat, amiért elhagyom a zenekart és semmi rosszat nem akartam csupán a tényeket közöltem a belső dolgaink magamban tartásával. Reméltem, hogy ezt azért meg lehet még itt ebben az országban is tenni. Mégis mit kellett volna írnom? Hogy nem vagyok elégedett a catering igényünkkel, mert nincs benne puncsfagyi és hangos a brácsás horkolása, ezért elhagyom a zenekart? Mindenki tisztában lehetett mindennel. Évek óta mondom azt, hogy mint ska, reggae zenekar ki kell állnunk az erre a műfajra jellemző protest magatartással. A zenekar biojából idézek: "A PASO gyakran fogalmaz meg direkt, vagy burkolt módon társadalomkritikus üzeneteket, illetve közvetít olyan értékeket, mint az egymás iránti tisztelet, egyenlőség, diszkrimináció elítélése." Remélem javítja a Lángoló és a HVG, stb... és nem kell ezt itt folytatnom. E-maileim megvannak, ha szükség van erre. Rangon alulinak tartom ezt az egészet és nagyon sajnálom, hogy még mindig nem ért meg a volt zenekarom és valótlan dolgok kerülnek a sajtóba. Tudom, hogy kell a like és az olvasottság a netes hírportáloknak, de azért elég durva, ahogy ki lett élezve ez az egész facebook elköszönő, tisztázó postom és görbe "valóságot" közvetít engem is hátrányos helyzetbe sodorva ezzel. Semmilyen sajtónak nem küldtem el csupán itt jelent meg. Szóval ez sem igaz. Ebből a "hungaricumból" is elegem van, többek között ezért is hagyom el a hazámat. Remek tükör a hazai romlott mentális állapotról ez az egész, pedig csak egy elköszönő , tisztázó poszt volt aminek a végén további jó munkát kívántam a zenekarnak és tiszteletemet fejeztem ki. Többet erről az ügyről nem áll módomban nyilatkozni és az országunk ügyeit érintő véleményemet sem fogom többé megosztani, mert semmi értelme sincs. Le is lehet rólam szállni, mert ez az egész a horgászatom rovására megy! Békesség!