2018.04.10. 12:29 – Nihil_AK

Ozzy abbahagyta az autóvezetést

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ozzy_car.jpg

Ozzy Osbourne felhagy az autóvezetéssel, miután nemrég kisebb közúti balesetbe keveredett. Az énekesnek eddig is legendásan problémás volt az autókhoz fűződő viszonya, és amellett, hogy nem akar már fölösleges kockázatot vállalni, attól is fél, hogy egy komolyabb baleset után milliós pert akaszthatnak a nyakába. 

Fia, Jack így mesélt az esetről:

Egy kicsit összecsókolózott egy másik autóval a sztrádán, és utána úgy volt vele : "Tudod, nem akarok többet vezetni." Már egyébként is egyre kevesebbet ült volán mögé, azt hiszem, arra jutott, hogy inkább nem vállalja már ezt a felelősséget.

Ozzy amiatt is aggódott a hírek szerint, hogy ha jelentős kárral járó balesetet okoz, könnyen beperelhetik. Jack erről a következőt mondta:

Gondolj bele, ha Ozzy karambolozik valakivel, a következő dolog, amiben biztos lehetsz, hogy beperelik úgy egymilliárdra, mert az emberek hülyék. Szóval ez nem szimplán a felelősségvállalás kérdéséről szól. 

Ozzy nem sokáig élvezte a jogosítvánnyal járó előnyöket, ugyanis először 2009-ben, harminc évnyi próbálkozás után tette le sikeresen a vizsgát. Összesen 19 alkalommal próbálkozott, míg végre sikerrel járt. Előtte mindig megbukott a teszten, mert vagy részeg volt, vagy egyszerűen elaludt az aktuális vizsgán az orvosok által felírt nyugtatók miatt. Fiatalon rendszeresen hivatalos irat nélkül vezetett, vagy épp traktorral járt kocsmába autó helyett, és az oktatók rendszeresen azt javasolták, ne próbálkozzon többé a jogosítvány megszerzésével. Végül kilenc évre csak sikerült neki. Megismételhetetlen fazon. 


rock hír kis színes ozzy osbourne autóvezetés metál bulvár



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása