2018.04.27. 13:00 – Hirdetés

Május elsején Ryan McGarvey az Analog Music Hallban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ryan_mcgarvey_promo2.jpg

Aki május elsejét az ilyenkor szokásos tömegrendezvények helyett szeretné valami mással, mondjuk autentikus, mégis friss, mai hangzású blues-rock hallgatásával tölteni, aznap biztosan nem választhat jobbat Ryan McGarvey koncertjénél, aki immár harmadik alkalommal érkezik Budapestre. Kedden este az Analog Music Hall színpadán üdvözölhetjük. Programajánló a hajtás után! 

Ryan McGarvey 1986. október 30-án az új-mexikói Albuquerque városában született. A zenével szülei lemezgyűjteménye révén ismerkedett meg: a klasszikus rock nagyjain nőtt fel, majd belecsöppent a blues zenébe. Eleinte Robert Johnson, Elmore James, John Lee Hooker, B.B. King, Albert King és Freddie King felvételeit hallgatta, késöbb olyan kortárs blues zenészek muzsikájába szeretett bele, mint Kenny Wayne Shepherd, Chris Duarte és Joe Bonamassa. Első sikerét 2006-ban a Guitar Center szervezésében évente megrendezésre kerülő Guitarmaggeddon: Next King Of The Blues verseny megnyerésével érte el. A rákövetkező esztendőkben megszámlálhatatlanul sok rangos díjat nyert világszerte, és a legnagyobbak elismerését is begyűjtötte, hisz Jeff Beck, B.B. King és Joe Bonamassa is felfigyelt rá. Pályafutása egyik legnagyobb sikerének tartja, hogy Eric Clapton négyezer előadó közül választotta a 2010-es chicagói Crossroads Guitar Fesztivál fellépői közé. Eddig összesen három lemezt (Forward In Reserve, Redefined, The Road Chosen) adott ki, mindegyikről elmondható, hogy csakis saját szerzeményei szerepelnek rajta.

Jelenleg új albumán dolgozik és első koncertlemeze is hamarosan megjelenik. Most zajló Európa-turnéja keretén belül immár harmadik alkalommal hazánkba is ellátogat. A budapesti Analog Music Hallban megrendezésre kerülő koncerten McGarvey társai Logan Miles Nix dobos és Carmine Rojas basszusgitáros lesznek. Ez utóbbi zenész sokáig Joe Bonamassa együttesében játszott, de dolgozott Tina Turner, B.B. King, Stevie Wonder, Eric Clapton, Al Green, Herbie Hancock és David Bowie oldalán is.

Jegyek elővételben kaphatók a TIXA.HU online rendszerében, továbbá a koncert napján személyesen a helyszínen. Korlátozott darabszámú színes, nyomdai jegyek is vásárolhatók Budapesten: személyesen a koncert helyszínén, a Musicland lemezboltban, illetve a HangszerPlaza áruházban.

További információk a koncert Facebook-eseményén


hirdetés programajánló rock koncert blues gitáros ryan mcgarvey analog music hall



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása