2018.06.07. 12:30 – Lángoló Gitárok

Szerencse és tehetség találkozása – a Passed nyerte a Talentométert

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

passed.jpg

Nagy sikerrel lezajlott a Szerencsejáték Zrt. által támogatott, hatodik alkalommal útjára induló könnyűzenei tehetségkutató, a Talentométer. A győztes háromezer szavazattal a Passed zenekar lett, így ők lépnek fel idén a Kolorádó Fesztivál nagyszínpadán. Sajtóbejelentés a hajtás után. 

A nemzeti lottótársaság támogatásának köszönhetően immár hatodszor került megrendezésre a Talentométer, amelyet idén a Kolorádó fesztivállal együttműködve, műfaji megkötés nélkül hirdettek meg. A tehetségkutatóra olyan feltörekvő zenekarok jelentkezését várták, akiknek eddig még nem volt alkalmuk megmutatni magukat a széles nagyközönség előtt. Összesen 114 zenekar jelentkezett, akik közül voltak kisebb, ismeretlenebb együttesek, de az underground színtérben már hírnévnek örvendő produkciók is vállalkoztak a megmérettetésre.

A pályázók közül a szakmai zsűri döntése alapján az első körben 25 zenekar került a shortlistre, később közülük választották ki azt az ötöt, akiknek a sorsát a közönségre bízták. Az óriási érdeklődésre való tekintettel a Talentométer zsűrije elindított egy vigaszágas kört is, melyben 20 zenekar vehetett részt. A beérkező közönségszavazatok alapján ezt a Blue Tips nyerte. A tehetségkutató legjobb 5 + 1 zenekarára több mint 6000 szavazat érkezett: a Talentométer könnyűzenei tehetségkutatójának győztese pedig a több mint 3000 szavazatot elérő Passed zenekar lett a Csak téged című dalával.  

A Talentométer 2018 nyertese június 14-én, csütörtökön, előreláthatólag 18 órakor a Kolorádó Fesztivál nagyszínpadán mutatkozhat be a nagyközönség előtt, a Szerencsejáték Zrt. jóvoltából pedig egy 500.000 forintos hangszervásárlási utalvánnyal is gazdagodnak.

A Szerencsejáték Zrt. hosszú évek óta elkötelezett a hazai könnyűzenei élet támogatása mellett. A lottótársaság nemcsak olyan ismert és elismert művészek fellépéseihez járul hozzá, mint Ákos, Nagy Feró és a Beatrice, vagy az Anna and the Barbies, de az ifjú magyar zenei tehetségek sorsát sem bízza a szerencsére.

szrt_logo_1.png


pop hír electro tehetségkutató eredményhirdetés passed talentométer



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása