Kínos vagy nem kínos? - Guns N' Roses-koncerten jártunk

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Rendesen a frász jött rám, amikor a Guns N’ Roses koncertjére várva kaptam egy üzenetet a Download fesztivál hivatalos alkalmazásából, hogy ugye felkészültem a „három és fél órás epikus showra?” Nem, nagyon nem készültem fel. Azt hittem, hogy a programban csak amolyan elírás vagy sablon, hogy a 7:20-as kezdéshez odaírták a 22:50-es zárást, mivel minden nap ekkor fejezte be a főzenekar a program szerint. Gondoltam beleszámították Axl Rose késését is, de nem. Rose ma már nem késik, mint 2006-ban, amikor a legenda szerint akkor ült fel Milánóban a gépre, mikor Budapesten kezdeni kellett volna. Sőt, nem hogy nem késik, de a zenekar a kiírt kezdés előtt egy perccel a színpadon volt vele együtt, és kicsit ugyan öregesen, de tekergett is a nyitó It’s So Easy alatt, úgy, vagy legalábbis hasonlóan, ahogy az a kilencvenes évek elejéből beleégett az ember agyába az MTV-s klipeket nézve.

Koromnál fogva nem voltam ott az 1992-es legendás budapesti Guns N’ Roses-koncerten, de ott érezhettem magam. Több ismerősöm is ment a szüleivel a bulira, arról szólt abban a pár napban minden. Akkor már szerettem a You Could Be Mine-t is, nagyrészt a Terminátor második része miatt. Sokáig csak a Use Your Illusion II-t hallgattam, mivel azon volt rajta ez a dal, az I-et pedig csak később fedeztem fel. Irigy is voltam azokra, akik mentek, pláne, hogy volt Soundgarden és Faith No More is, akiket még jobban bírtam a Gunsnál is. Egyébként szerettem a nem túl nagy sikert aratott „The Spaghetti Incident?” lemezüket is egy évvel később, mert tele volt punkfeldolgozással, főleg az Attitude tetszett a Misftistől. 25 évet kellett várnom arra, hogy élőben is láthassam ezt a dalt.

Már tavaly is elgondolkoztam rajta, hogy ha végre tényleg összeáll az a Guns N’ Roses, ami gyakorlatilag felér azzal a csapattal, ami megturnéztatta a Use Your Illusiont, azért csak meg kéne nézni őket, de akkor a durva jegyár elriasztott attól, hogy Bécsig menjek értük. Most viszont úgy jött ki, hogy ha már a Golden Gods díjátadó miatt úgyis Angliában voltam (készül erről is a beszámoló, sok backstage interjúval), akkor kár lenne kihagyni a zenekar downloados fellépését, főleg, hogy ezt a Nagy Legendás Angol Metáfesztivált sem láttam még.

Szóval három és fél órára lehetett számítani, ami elég hihetetlennek tűnt továbbra is, pláne, ahogy ment előre a program, végül pedig nem is lett annyi. Percre pontosan három órás volt a show, de még így is sok volt. Na nem azért mert rossz lett volna, hanem az üresjáratok miatt. Csaknem egy órát le lehetett volna vágni belőle. Értem én, hogy nagyon meg kell hallgatni, ahogy Slash nyenyeregteti a gitárját, de ez a dalok közben is ugyanúgy ott van. Ráadásul még egy adagot kaptunk belőle, amikor a másik gitáros, Richard Fortus társaságában elszólózták a Pink Floyd Wish You Were Here című dalát. Bőven elég lett volna a dalokba beleszőtt kis jammelések alatt ez az egész. Szerencsére dobszóló nem volt, volt viszont helyette annyira elhúzott Knockin' on Heaven's Door, hogy egy órának tűnt. Egyébként elég érdekes képet mutat a koncert statisztikája:

Igen, a 28 dalból tíz feldolgozás volt, egy meg a gitárszóló, így maradt 17 saját Guns N’ Roses-dal. Oké, a feldolgozások közül több is szerepel a zenekar stúdióalbumain, sokan azt sem tudják, hogy ezek nem saját számok, de akkor is lehetett volna Wish You Were Here helyett Don’t Cry, még ha az is ültetett volna a koncert hangulatán. Szóval nyesegethettek volna szépen, vagy berakhattak volna gyorsabb dalokat. Talán az is dobott volna a dolgon, ha a koncert első kétharmada nem tök világosban van, bár ez ugye közép-angliai adottság. Még a buli után is lehetett az alkonyatot látni a east-midlands-i repülőtér felett.

Na de ugye a nagy kérdés: milyenek voltak az eredeti tagok? Duff McKagan basszusgitáros ugyan elég faarcal tolta végig, de legalább pontosan, és a hangja is rendben volt, amit főleg ugye az Attitude alatt lehetett hallani, amit ő énekelt, de sokszor kisegítette Rose-t (ahogy Melissa Reese szintis is). Slash is olyan volt, mint szokott, cilindere a hajára tűzve, Bob Marley-pólóban, tornacipőben és bőrgatyában játszotta végéig az estét.

És Axl Rose? Ő aztán váltogatta a ruhákat a felsőtestén rendesen. Hol új póló, hol új bőrkabát, hol új napszemüveg, hol új kalap, hol baseball sapka került rá. Csak a szakadt farmere és a bohócorrú western csizmája volt állandó, utóbbi mellesleg olyan, mintha kissé gátolná a mozgásban. Igen, tudom, húzom az időt, hogy a hangjáról beszéljek. Nos, a régi Axl Rose már nincs. Sokáig gondoltam, hogy kínos volt-e, amit hallottam, de nem tudom eldönteni. Érdekes módon a mélyebb hangon mormogás, a sikolyok vagy a Bon Scott-os rekesztések tökéletesen mennek neki (talán pont emiatt megy az AC/DC annyira jól). Az a hangszíne viszont erősen megkopott, amit a legtöbbet használ a dalokban. A Sweet Child O’ Mine például emiatt elég keserves volt, de később is sokszor terelte el a figyelmem arról, hogy igazából egy jó koncertet nézek.

Mert jó volt ez még így, az elég béna látványvilággal együtt is. Az első tűzijáték pukkantásánál konkrétan felröhögtem, mintha besült volna az ágyú. A másik színpadon a miattuk már 19:10-kor végző Parkway Drive ilyenkor már felgyújtotta a színpadot. Aztán persze végül lett rendes tűzijáték, amikor már lement nagyjából a nap, volt görögtűz is, de a nagy emelvény például csak dísznek volt ott, mert nem töltöttek 10 percet sem rajta összesen a zenészek, és akkor már túloztam is picit. A vetítésről meg annyit, hogy már 15 éve is ciki lett volna, ha valaki ilyen animációkkal áll a színpadra. Mintha valami dél-amerikai szappanopera főcímét néztem volna.

Dehát minden bénaság ellenére azért ez mégis csak a Guns N’ Roses volt, akik állítólag 5 millió fontot, azaz több mint 1 milliárd 800 millió forintot kértek ezért a fellépésért (plusz porcelánbudit), ennyit pedig még soha nem kaptak egy koncertért. Viszont be is ment rájuk annyi ember, amennyit én még soha nem láttam egy helyen. A Download nagyszínpada egy enyhe lejtő alján van, és döbbenetes volt látni azt a tömeget, akik nézték a koncertet. El nem tudom képzelni milyen lehet ez a színpadról. Annyi ember volt, hogy a tömeg vége konkrétan nem hallotta, hogy a eleje kiabál. A kiabálásról jut eszembe: lehet, csak ott gyűlt össze pont egy rakás Velvet Revolver-rajongó, ahol én álltam, de a zenekar Slither című dalára ordibáltak a legjobban, ami engem meglepett. Jó, a Sweet Child O’ Mine kezdésének is mindenki örült, a Soundgarden Black Hole Sunjára is meghatódtak, de közel sem annyira, mint McKagan és Slash egykori zenekarára. A záró Paradise Citynél meg alig ismerték fel a dal nyitóriffjét, igaz, mintha Slash el is rontotta volna, de akkor is nagy volt az első hangok és a tantusz leesése közötti szünet.

Végül háromórás lett életem első Guns N’ Roses-koncertje. Az egész napos mászkálás után már a kezdés előtt fájt a lábam, de Axl Rose és zenekara minden hibája ellenére képes volt azt elérni, hogy ne azon gondolkozzak, hová kéne leülni. Ez pedig nagy szó.

Ezt játszották:

It's So Easy
Mr. Brownstone
Chinese Democracy
Welcome to the Jungle
Double Talkin' Jive
Better
Estranged
Live and Let Die (Wings cover)
Slither (Velvet Revolver cover)
Rocket Queen
You Could Be Mine
Attitude (Misfits cover) ("You Can't Put Your Arms Around a Memory" intro)
This I Love
Shadow of Your Love (Hollywood Rose cover)
Civil War
Slash Guitar Solo (incl. "Johnny B. Goode")
Speak Softly Love (Love Theme From The Godfather) (Nino Rota cover)
Sweet Child O' Mine
Coma
Wichita Lineman (Jimmy Webb cover)
Wish You Were Here (Pink Floyd cover)
November Rain ("Layla" intro)
Black Hole Sun (Soundgarden cover)
Knockin' on Heaven's Door (Bob Dylan cover) ("Only Women Bleed" intro)
Nightrain
Patience ("Waiting On A Friend" intro)
The Seeker (The Who cover)
Paradise City

Ez történt még a Download szombati napján:

Délelőtt 11-kor kellett volna kezdenie a Downset- Cypress Hill- Biohazard- és Fear Factory-tagokból összeállt Powerflónak, de csúsztak majdnem negyed órát. Mivel összesen fél óra volt rájuk szánva, így azt hittem előadnak három számot és annyi, ami lássuk be, egy supergroupnak kiállított társaságnál elég keserves. (Mondjuk ha komoly supergroup lenne, nem ekkor kezdtek volna.) Végül majdnem fél óra lett, de egy ilyen korai buli egyáltalán nem dobott a 90-es évekből visszahozott rapmetal-hangulaton. A zenészek is meg a közönség is elég punnyadt volt, na de majd a Budapest Parkban, a Body Count előtt.
A Corrosion Of Conformity viszont elég jól érezte magát, bár nekik is csak fél óra jutott kora délután. Ők ugye most újra Pepper Keenannel a fronton készítettek doomos, stoneres lemezt és így is turnéznak. Reed Mullin dobos viszont egészségügyi okok miatt hiányzott, ennek ellenére jó volt a hangulatuk. Bejött Mike Dean basszusgitáros, (aki úgy néz ki az elöl kopasz fejével, hátul sűrű hajával, hogy az utcán átmennék a másik oldalra, ha szembejönne), aztán elkezdett jammelni Mullin dobtechnikusával, John Greennel, csatlakoztak a többiek, eljátszottak egy dalt az új lemezről, majd hármat a Deliverance-ről, az utolsó szétjammelték és ennyi. Oké, a kezdésben megidézték a Wiseblood lemezes Bottom Feedert, de ezt nem igazán nevezhetjük dalnak, szóval igazából négy szám volt az egész. Volt viszont Albatross, amit nagy vágyam volt egyszer élőben látni, szóval már ezért megérte.
A Bury Tomorrow zenekart két éve láttam a szlovéniai Metal Daysen. Akkor egy nagyon szellős nézőtérnek játszották azt a metalcore-t, ami a nagykönyvben meg van írva, breakdownokkal, ordibálással, dallamos énekkel, ahogy kell, egy picit sem eltérve ettől, de megbízhatóan. Most viszont láthattam, mit tud ugyanez a zenekar hazai pályán. Ők is nagyon korán kezdtek (gyakorlatilag mindenki, mivel a Guns N’ Rosessal egy időben már nem szólhatott innen zene), de olyan tömeg gyűlt rájuk össze, mintha zárnák a színpadot. Ők pedig ezt meg is hálálták az intenzív bulijukkal, úgy ahogy az a nagykönyvben meg van írva, egy picit sem eltérve ettől, breakdownokkal, pózokkal, megbízhatóan, ahogy kell.

A fesztiválok alkalmazásaiban sosem szoktam a híreket nézni, csak amiatt használom, hogy összerakjam magamnak a programot. Szóval teljesen véletlenül tévedtem a Download appjában ehhez a menühöz, de ha ez nem történik meg, lemaradtam volna a nap koncertjéről. A fesztivál kezdése előtt két nappal tették ugyanis az egyik sátras helyre a Fever 333-at, ami a Letlive volt énekesének új zenekara. Ez amolyan sok samplerrel telepakolt rapmetál, de nem is ez a lényeg, hanem a színpadi előadás. Aki látta valaha a Letlive zenekart élőben, az tudhatta mire számítson Jason Aalon Butler énekestől. A Fishing On Orfűn is el volt törve a lába, de ez nem akadályozta meg, hogy felmásszon mindenre, amire csak lehet. A Downloadon is az lett a show vége, hogy a sátor tetejére mászott, otthagyva a mikrofont a technikusnak, szedje le, ahogy tudja. Ráadásul nem is csak Butler volt az, aki feltörölte még a nézőteret is saját magával, hanem a másik két zenész is. Stevis Harrison gitáros sem állt soha egy helyben,egyik pillanatban a színpad jobb, következőben a bal szélén volt, Aric Improta dobos pedig gyakorlatilag ülő helyzetből a dobszékre ugrott, hogy aztán még szaltózgasson is a színpadon, végül pedig lerombolja a felszerelését. Persze a szociálisan nagyon érzékeny Butler itt sem hagyhatta ki a politikai témáit, a kormányok, politikusok elleni kirohanásait, az elején volt vetítés is csupa szörnyűséggel, meg ököl az égben pár rajongótól, akik a színpadon állhattak zsákkal a fejükön. Lehet erre mondani, hogy hatásvadász hülyeség, de koncertélménynek tökéletes.

A Babymetalról jót szoktunk vitatkozni H.B. kollégámmal. Szerinte tök jó, eredeti produkció, szerintem meg valami perverz japán szarság, ami semmiben sem különbözik egyik összerakott j-pop lánycsapattól sem, csak itt torzított gitárokkal játsszák a zenét, meg kanyarítottak hozzá valami misztikus hülyeséget arról, hogy a három lány valami metálellenálló. Viszont én lettem az a szerencsés, aki megnézhette őket élőben, és ugyan nem nagyon változott meg a véleményem, de tény, hogy szórakoztató volt ez a 45 perc. Ráadásul nekem jutott az a megtiszteltetés is, hogy elmondhassam kollégámnak, nem három lány, hanem négy van a színpadon. Kis utánajárással kiderült, hogy ketten elvileg háttértáncosok vagy mik, mert Yuimetal hiányzik, így csak Su-metal és Moametal volt eredeti tag. A hardcore rajongók ezt nem is tudják elfogadni, szerintem meg teljesen mindegy, hogy az énekesnő Su-metalon kívül ki ugrál hátul. Bizarr színház az egész, feljönnek a zenészek, elkezdik tolni a teljesen sablon metálzenéjüket, kijönnek a lányok, táncikálnak rá, meg tinilányhangon énekelnek japánul. Ennyi, egyszer elmegy.

Na és milyen a Download?

A fesztivál 2003 óta létezik, de mára ez lett a világ talán legnépszerűbb, legnagyobb nevű rock/metal rendezvénye. Az utóbbi pár évben már elkezdték exportálni is, így a héten pont Párizsban tartják a francia változatot, de megrendezik Madridban és Melbourne-ben is. Ma már itt fellépni presztízs, elmenni meg olyan, mintha mekkai zarándoklaton venne részt a metálrajongó.

A fesztivál maga a Donington Parkban, Nottingham közelében, az east-midlandsi repülőtér mellett van, de nem a néhai Forma 1-es versenypályán, hanem mellette, a domboldalon. Szinte a fesztiválozók feje felett szállnak le a repülők, ami elég jó látvány, ha valaki éppen nem a színpadokat nézi. Egyébként hatalmas területen fekszik az egész, az aréna csak egy kis része a bulinak. Persze ez a legfontosabb, ez nyílik meg délelőtt 10-kor, és zár este 11 után, de szinte minden buli itt van. Két szabadtéri és két sátras színpad van, meg egy pankrátoros helyszín, amiért fogalmam sincs miért, de hosszú sorban állnak az emberek (ez volt egyébként tavaly a Wackenen is). Ahogy néztem, csak a Guns N’ Roses fellépésekor volt az, hogy be kellett fejezni a zenét a kisebb nyitott színpadon, de a többi napon azért belelóghatott egymásba a program.

Híres arról, hogy itt mindig sár van. Idén nem volt, ami igen nagy ritkaság ezen a fesztiválon, talán még soha nem volt ilyen. Szóval nem tudtam összehasonlítani, milyen lenne a dagonya a wackenihez képest, de mivel több aszfaltozott rész is van, így nem lehet annyira csúnya helyzet esőben sem, mint a németeknél vagy például az osztrákonál a Nova Rockon.

Na és az árak? Na igen, egy sör 5 és fél font, ami jelenlegi árfolyamon kétezer forint, kajálni pedig csak ennél drágábban tud az ember, de átlagban 10 fontért. Üdítő 2.80, az ásványvíz 2 font volt. A háromnapos bérlet mindenfajta kezelési költséggel együtt 200 font (érdekes, hogy még akkor is kell 3 és fél fontot fizetni, ha te nyomtatod ki), a napijegy 80, de ha a Guns N’ Rosesra vett az ember jegyet, akkor 20 fonttal több. És persze el is kell oda jutni, ami Magyarországról viszonylag egyszerű, mivel kétnaponta megy fapados repülő az east-midlandsi repülőtérre, így akár úgy is letudhatja az ember a bulit, hogy egyetlen egy angol településre sem teszi be a lábát. Az, hogy megéri-e, nézőpont kérdése. Tény, hogy sokba kerül (nekünk, magyaroknak), de rock és metálzenekarból annyit kap az ember, hogy egy évig is elég lehet fesztiválélményben. Aztán meg lehet gyűjteni a következőre a pénzt.

Fotók: Download.co.uk