Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Hat év után új lemezzel jelentkezett az idén huszonötödik születésnapját ünneplő magyar black metal zenekar, a Sear Bliss. A Letters from the Edge a csapat nyolcadik stúdióalbuma, amellyel Nagy András énekes-basszusgitáros szerint azzal együtt tudtak új fejezetet nyitni, hogy a tíz dalban mélyen elrejtve minden korábbi album hangulata felfedezhető. A teljes album dalról dalra a hajtás után hallgatható meg, emellett kaptok egy stúdiós galériát is!
Általában a lemezről
Nem lehet azt mondani, hogy a Letters from the Edge album könnyen született meg, hiszen amíg maguk a dalok viszonylag egyszerűen összeálltak, a felvételek során többször azt gondoltuk, valaki elátkozott minket. Tavaly márciusban kezdtük a munkát abban az Egervári Várkastélyban, ahol a dalok egy része is íródott, és végül idén február végén lettünk készen a keveréssel. A kettő között eltelt időben kidobtunk egy komplett dobfelvételt, dolgoztunk összesen nyolc felvételi helyszínen, megéltünk sok mindent a teljes kétségbeeséstől a totális eufóriáig. Letters from the Edge akár egy laza konceptalbumként is értelmezhető, hiszen a dalok egy témát járnak körül különböző nézőpontokból, és zeneileg is fellelhetők bizonyos keretmotívumok, de ennél jobban nem szeretném körülírni ezeket, hiszen a zenében az egyik legjobb dolog az, hogy mindenkinek azt mondja, amit ő maga érez belőle. Emiatt aztán a szövegekre nem is nagyon akarok most kitérni.
Az album intrója, mely felvezetőként a történet végére is utal. Érdekes módon ez készült el legelőször és egyben legutoljára az albumhoz: a két gitáros, Zoli és Attila a 2015-ös szilveszteri koncert előtt egy svájci hotelszobában jammelgettek bedugatlan gitárokkal, és néhány témát telefonnal felvettek későbbi felhasználásra. Ennek az emlékét őrzi ez az akusztikus gitáros bevezető, melyben felfedezhető a lemezt záró Shroud alapmotívuma. Végleges formában már csak a teljes lemezanyag elkészülte után lett kidolgozva, a benne hallható fretless bőgőszólam meg egészen pontosan a legutolsó rögzített szólam. Már a keverésnél tartottunk, amikor eszembe jutott, hogy oda valamikor kitaláltam egy témát, úgyhogy gyorsan fel is kellett venni utólag.
Az első tényleges dal, amelynek első fele a lemez talán legnyersebb black metalos perceit rejti, hogy aztán teljesen más hangulatban folytatódjon. A Forbidden Doors az intro alaptémáját leszámítva az első volt az elkészült dalok közül, még 2016 nyarán lett feldemózva egyetlen éjszaka alatt. Az eredeti változatban még inkább old school hangulat jellemezte, ugyanis a kezdő két és fél percben egyáltalán nem voltak tempóváltások. Max - Scheer Viktor, a lemez producere, egyben a Sear Bliss korábbi gitárosa - javaslatára később itt-ott változtattunk a szerkezeten, így nyerte el most hallható formáját. A dal második felében avatott fülek felfedezhetnek bizonyos áthallásokat, amelyek utalhatnak akár az első lemez Aeons of Desolation című dalára, akár egy bizonyos angol zenekar dallamvilágára, egyik gyanú sem megalapozatlan. Ami pedig az éneket illeti, mindent kiadtam, kiüvöltöttem magamból, amit csak lehetett. A dal és a dalszöveg abszolút ezt kívánta meg.
Ennek az alapjait én írtam. Formabontó módon itt nem egy gitárriff volt a kiindulópont, ugyanis - ahogy talán hallatszik is rajta - az egész dal billentyűs hangszereken született, és a demóváltozat alapján Attila dolgozta ki hozzá a húros szólamokat. Tagadhatatlanul érződik rajta az, hogy megszületése idején épp a Phantoms jubileumi miniturnéja zajlott, az egymás kiegészítő, ellenpontozó gitártémák akár azokban az években is születhettek volna. A cím a Kőszegi-hegységben található Hétforrásra utal. Ez a hely, illetve maga a hegy, a természeti környezet fontos inspiráció volt a zenekar számára a korai évektől egészen napjainkig. Ez a dal számomra pozitív kisugárzással bír.
Ezt már legalább egy éve játsszuk koncerteken, és nagy örömünkre eddig mindenhol lelkesen fogadták. Ahogy már volt erről szó, tavaly januárban bevettük magunkat a holtszezon lévén épp üresen álló Egervári Várkastély egyik termébe, hogy dolgozzunk a már meglévő dalokon, és írjunk néhány újat. Ez az egyik olyan, amely teljes egészében ott született, nagyjából tizenöt perc leforgása alatt, az alapját Vigh Zoli hozta. Először úgy gondoltuk, kitűnő átvezetés lenne belőle, de aztán nagyon gyorsan megszületett a középrész is, amin aztán már nem is változtattunk. Érdekesség, hogy mindkét gitárszóló az előzetes demófelvételekről származik, mivel semmi értelmét nem láttuk annak, hogy megpróbáljunk reprodukálni valamit, ami amúgy is teljesen a helyén van. Ezeken kívül több helyen is fellelhetők olyan dolgok a lemezen, amiknél úgy éreztük, hogy a demóváltozaton sikerült a legjobban elcsípni a hangulatot, így inkább azokat használtuk fel.
A lemez egyik kísérlezetősebb fejezete, amely lehangolt gitárjaival akár még az Eternal Recurrence világát is idézheti a hallgatókban. Zeneileg nagyrészt Attilától származik, aki szeretett volna egy teljesen kifordított szerkezetű dalt a lemezre. A hosszú, akár még kortárs komolyzenei hatásokkal is vádolható bevezetés után csak a közepén indul be, és ugyan látszólag teljesen minimalista motívumokból építkezik, a rétegzett hangszerelés mégis egyfajta progresszivitást kölcsönöz neki. Érdemes megemlíteni még azt is, hogy bár az egervári felvételeket nagyrészt nem használtuk fel, ebben a dalban végül az ott rögzített dobsáv hallható, a korábban már említett hangulati dolgok miatt. Abban a nagy kastélyteremben, természetes zengetéssel felvett dob tökéletesen passzolt a dal hangulatához. Számomra ez az egyik legsötétebb tétel a lemezen. A szöveget egy éjszakai utazásom ihlette Budapestről hazafelé, amikor egy borzalmas felismerés után a legsötétebb gondolatok száguldoztak az agyamban. Ennél a lemeznél a dalszövegek eleve terápia jelleggel funkcionáltak, de ebben az esetben arra a helyre és időre még így is rossz visszatérni.
Bár az egész lemezre jellemző a dalközpontúság, talán itt hallható a legklasszikusabb dalszerkezet. Ezt a számot én hoztam, és nem sokat agyaltam a megírásakor. Egy hangulatos, de fogós alap született, ami egyszerűen és gyorsan állt össze. Gyorsan fel is demóztam a dalt, de az első változathoz képest azért változott némileg, sokat dolgoztunk rajta az egervári felvételek során. Max és Attila például az egyik éjszaka némi whisky elfogyasztása közben alkotóelemeire szedték és újra összerakták az egész számot, ekkor került bele az intróban hallható gitárszólam is, amelynek eljátszásához három kézre van szükség, de a hogyant mindenkinek a fantáziájára bízzuk. A dal további érdekessége, hogy mivel így szólalt meg leginkább autentikusan, a ritmusgitárok nagy részét is én játszottam fel, illetve nagyon mélyen elrejtve nyolchúros basszusgitár is megszólal benne. Számomra a Seven Springs mellett ez a lemez másik pozitív kisugárzású dala.
Ez is viszonylag korán, még 2016 őszén készült el, az alapokat Attila írta, és lényegében csak a dobtémákat variáltuk meg a munka során. Eredetileg jóval jóval tempósabbnak szántuk, és pont ott lassult vissza, ahol a végleges változatban gyorsabb témák következnek. Ezeket szintén Max javasolta, akinek producerként nagyobb rálátása volt az album összképére. A The Main Divide érdekes módon egészen a végleges felvételig nem mutatta meg magát teljes egészében, de a stúdiózás során belekerült gitárszólamokkal, illetve az énekkel együtt minden összetettsége ellenére is az album egyik legfogósabb dala lett, dacára annak, hogy az egész anyag talán legsúlyosabb szövege is itt található, de ez utóbbi értelmezését mindenkinek a saját fantáziájára bízom.
A lemez talán legsúlyosabb pillanatait rejtő dalmonstrum, egyben a Sear Bliss történetének második leghosszabb dala az In the Shadow of Another World után. A lehangolt - pontosabban inkább széthangolt, hiszen a lemez héthúros gitárokon játszott dalai egy teljesen formabontó, korábban tudtommal senki más által nem alkalmazott hangolásra lettek írva - témákat illetően az Abandoned Peaks kísérlezetősebb vonalának folytatója, a karaktere és a szerkezete azonban teljesen más: sok motívumból áll össze, a dal közepén pedig a lemez elejét idéző, gyors black metalos témák is előkerülnek. Gyuszi - Csejtei Gyula dobos - itt is nagyot alakít, lényegre törő, mégis változatos játéka a mai Sear Bliss egyik fontos zenei pillére. Emlékszem, az ausztriai Pink Noise stúdióban teljes átéléssel, szinte első nekifutásra tolta fel a dobokat ennél a dalnál. A lemez címén rengeteget vitatkoztunk, legalább tucatnyi változat merült fel, de egyiket sem éreztük telitalálatnak. Az egyik, a Leaving Forever Land végül ennek a dalnak lett a címe. A dal második szólóját korábbi gitárosunknak, Neubrandt Istvánnak köszönhetjük.
Egy rövid instrumentális átvezető, melynek érdekessége, hogy tulajdonképpen kizárólag gitár hallható benne, bár szinte a felismerhetetlenségig effektezve. Szerettünk volna egy kis dark ambient hangulatot a lemezre, és a lemezt záró két dal között pont jókor érkezik egy ilyen közjáték, hiszen ha máshogy is, a maga módján mindkettő igen súlyos hangulatú darab.
Az utolsó dal, mely egyben az első felvezető is lett, és amelyben a visszatérnek az album kezdőmotívumai. Érdekes módon, ahogy kijött, sokan kezdték emlegetni, hogy ez bizony post metal, vagy post black metal. Ezt mondjuk nem nagyon értettük, mert egyikünk sem dolgozik a postán. Viccet félretéve, nem gondolhatja senki komolyan, hogy ennyi év után állunk neki kacsintgatni új stílusok felé. Az alapjai egy győri koncertünk másnapján születtek, amikor is egyik, most megnevezni nem kívánt gitárosunk igencsak mámoros állapotban hirtelen előhozakodott a riffel. A végleges változatot szintén Egerváron dolgoztuk ki. PZ - Pál Zoltán harsonás - ahogy az egész lemezen, itt is kifejezetten emlékezetes témákat játszik. Ennek a demóváltozata született meg utolsóként, és kezdettől fogva tudtuk, hogy ez lesz a záródal, már csak azért is, mert annyira erős hangulattal bír. Ha a Letters from the Edge albumot egy utazásnak fogjuk fel, akkor talán ez a megérkezés dala, amelyben felvillan pár emlék az útról, és egyfajta tanulságot is hordoz magában. A szövege - akárcsak a többi szöveg nagy része - egy hosszú utazásom során született, nagyon távol az otthonomtól. Ilyen módon még sosem írtam szövegeket, volt most időm rendesen elmélyülni bennük. De akár azt is mondhatnám, hogy ezeket a sorokat az élet írta, én csak papírra vetettem őket.
A Sear Bliss legközelebb a Rockmaraton Fesztivál pénteki napján lép színpadra. További információk a zenekar weboldalán és Facebookján, valamint a Hammerheart Records oldalain.
