Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Azt mondtuk a Depeche Mode voltos fellépésére, hogy nem volt rossz, az Iron Maidenre pedig, hogy tökéletes. Természetesen rajtuk kívül is láttunk még koncerteket, amik közül most kiemelünk párat alább. Ezek jutottak eszünkbe a Hurts, a Limp Bizkit, a Kills és az Avenged Sevenfold bulijait nézve.
A Hurts gyakorlatilag az új Prodigy, már ha azt nézzük, hogy milyen gyakran járnak hozzánk koncertezni. A nagy kérdés csak az volt, hogy érdemes-e ennyiszer elhozni őket, azaz tudnak-e többet annál, minthogy el lehet lötyögni a zenéjükre, ha a többi színpadon éppen nincs más. Ehhez képest gyakorlatilag ítéletidőben kapták meg a színpadot, ömlött az eső, hideg volt és sár, vagyis tökéletes alkalom arra, hogy az ember inkább hazamenjen. Ehhez képest, ha nem is tömegnyomor, de tényleg sok ember összegyűlt a színpad előtt, vagyis az a része bebizonyosodott, hogy igen is elég sok a Hurts-rajongó itthon. A másik kérdés pedig az volt, hogy mit kezd azzal a zenekar, hogy a színpadra is ömlik a víz. Nos a Hurts megmutatta, hogy mi az igazi alázat, hogy mit jelent az, amikor egy zenekar tényleg partnernek tekinti a közönségét, amikor nem letudni akarnak egy koncertet, amikor valóban a rajongókról szól minden, annak ellenére is, hogy Hutchcraft az elején megmondta, hogy az egész csapat erőn felül dolgozik, hogy működhessen a koncert, Anderson pedig a koncert másnapján számolt be arról, hogy a felszerelésének egy része valószínűleg tönkrement, de imádta a koncertet. A közönség végül megkapta a teljes show-t húsz dallal, gyakorlatilag az összes slágerrel, bár azért az indokolatlan karibi hangulatos People Like Us című dalt bármikor elcserélném egy Road vagy egy Confide In Me-re, vagy úgy igazából bármelyik első lemezes dalra, mindenesetre nem nagyon lehet belekötni abba, amit a Hurts szerda este művelt a színpadon, és aki eddig nem volt rajongó, de végignézte a bulit, azt valószínűleg most megvette magának a zenekar. Valószínűleg jönnek még Magyarországra koncertezni, de az egészen biztos, hogy nem lesz egyik sem akkora élmény sem a zenekarnak, sem a nézőknek, mint a voltos buli. (Edicsek)
A Limp Bitzkitnek olyan dalai vannak, hogy elvileg nem lehet velük tévedni. Ha jól szól, akkor mehet rá az eszetlen ugrabugra, igazából automatikusan elkezd rá az ember mozogni. Nagyjából olyanok mint a Prodigy, ha ledobják őket valahol, ott indul a parti. Régebben legalábbis így volt, de időközben valami elromlott. Voltam már több Limp Bizkit-koncerten is, a Budapest Parkban kifejezetten élveztem, de nem emlékszem olyan kínszenvedésre, amit most a Volton tapasztaltam. Gyakorlatilag egyik dalukat sem játszották el normálisan, a négyperces számokat elhúzták tízre, többször is megakasztva a lendületet, leültetve a bulit. Oké, egyszer-kétszer hatásos, ez a leállunk, hergeljük a tömeget, majd újra beindulunk, de egy egész koncerten keresztül szimplán csak időhúzás. És ha még csak ez lett volna a baj! Előzetesen gondoltam megnézek egy Limp Bizkit-koncertet, elbólogatok szolidan rá, erre kaptam például olyat, hogy a Limp Bizkit Nirvanát játszik, szarul. Vagy hogy a Limp Bizkit Rage Against The Machine-t játszik, szarul. Esetleg hogy a Limp Bizkit azzal poénkodik, hogy a dj berak mindenféle zenét, és Fred Durst erre azt mondja, hogy álljunk már meg, rossz koncert. Hát rossz, nagyon rossz. Már egyébként a fellépés eleje felé belekezdtek a Seven Nation Armyba, ami után megjegyeztem a mellettem ácsorgó Kovács Krisztián Fish!--nekesnek/NECC Party DJ-nek, hogy már csak az kellene, hogy Smells Like Teen Spiritet is eltolják. Erre ő galád módon spoilerezett, hogy igen, el fogják. Arra viszont nem számítottam, hogy ennyire pocsék lesz. Ahogy többi időkitöltő ökörség is, mint az amúgy kurvára tehetséges Wes Borland gitáros földön fetrengésének, vagy hogy percekig biztatta a közönséget, hogy vágják hozzá a szemetüket. Borland egyébként majdnem verekedett is a közönségben, mikor bemenet gitározni, de ez volt az egész koncert egyetlen izgalmas momentuma. Fogalmam sincs mi a Limp Bizkit terve a jövőre nézve. Borland csak vonogatta a vállát a londoni Golden Godson, hogy fogalma sincs miért beszéli azt Fred Durst, hogy lesz lemez. Viszont ez így gáz, lerombolva mindent, amit felépített a zenekar. (dg)
Fotók: Juhász Dorottya
A Kills először tavaly jutott el Magyarországra, méghozzá a Sziget nagyszínpadára, délután 4 órás kezdéssel. Ez minden volt, csak nem a megfelelő közeg az alapvetően a sötétbe, leginkább valami füstös klubba való bluesos, rockos zenének. Megfelelő közeg a Volton sem volt. Na nem amiatt, mert világosban kellett fellépniük a nagyszínpadon, mivel sötétben játszottak egy félig fedett helyszínen, de maga a Volt fesztivál miliőjébe nem illett Alison Mosshart és Jamie Hince zenekara, akik élőben két másik zenésszel egészülnek ki. Viszont lehet csak engem zavart a nagyszínpadról átszűrődő, mit átszűrődő, átordító Steve Aoki EDM-je, mert láthatóan az az ezer ember, aki betömörült a színpad elé, jól érezte magát, és a zenekar sem tűnt enerváltnak a vagányul bagózó Mossharttal. A veretés egyébként igazán csak a számok között volt illúzióromboló, mert amúgy elég jól szólt a színpad és a fények, meg a vetítés is teljesen rendben volt. Szóval közelít a zenekar a tökéletes színhely felé, talán jövőre már valamelyik budapesti klubba kerülnek. (dg)
Fotók: Kozmári Attila
Az úgynevezett “metál halála” nagyon szépen megmutatkozott abban, hogy a csütörtöki Iron Maidenen csurig telt a Volt, ehhez képest a szombat este fellépő Avenged Sevenfoldon csak párezer ember álldogált, nem sokkal többen, mint a szakadó esőben fellépő Hurtson szerdán, ugyanebben az idősávban. Pedig az Avenged Sevenfold az a zenekar, akikre azt szokás mondani, hogy majd átveszi a nagyok, a Maiden, a Metallica vagy a Guns N’ Roses helyét. Nem fogja. Lassan húsz éve vannak a pályán, és ha belegondolunk, hogy az említett nagy nevek hol tartottak húsz év után, akkor könnyen belátható, hogy ők soha nem fogják már elérni azt a szintet. Avenged Sevenfoldra nem fog boldog boldogtalan járni, mint a Metallicára, amire még azok is elmennek, akik amúgy egyáltalán nem hallgatnak metált, csak régebben bejött nekik a Nothing Else Matters. Szóval igen, a műfaj erősen öregedik, akár tetszik akár nem, de teljesen feleslegesen ezen nyavalyogni. Aki akarja, az régiek kidőlése után is megtalálja majd a kedvenceit, csak éppen nem stadionban, hanem mondjuk egy klubban vagy egy kisebb, tematikus fesztiválon.
Fotók: Kozmári Attila
Azt egyébként én soha nem értettem, hogy mi nagy szám az Avenged Sevenfoldban. Van pár jó daluk, de nem láttam bennük semmi olyat, amire fel kéne kapnom a fejemet. Gondoltam akkor most élőben megfejtem a nagy titkot, de nem sikerült. Egy teljesen statikus fellépést láttam, kedvetlen zenészekkel. Főleg a két gitároson látszott a tömény unalom, a napszemüvegét le nem vevő M. Shadows énekes meg ugyan mászkált föl alá, de rajta sem látszott valami túlzott lelkesedés. Ráadásul a hangja is sokszor csak meleg levegő volt ének helyett, erősen emlékeztetve Axl Rose mostani orgánumára. Azt viszont simán elhittem neki, hogy azt gondolta a zenekar, hogy rossz fesztiválra jött, mivel tényleg még csak közelítőleg sem volt ezen napon hasonló műfaj. Előttük a Brains, a Clean Bandit meg a Halott Pénz lépett fel, majd a teljes, elég tekintélyes közönség átvonult Majka & Curtisre, hogy a megmaradt metálrajongóknak átadják a nagyszínpad zárását. Egyébként ez volt a turnéjuk utolsó állomása, másnap repültek vissza Amerikába (rendőri kísérettel húztak el azonnal a fellépés után Bécsbe), talán emiatt volt enervált a látványként leginkább lángokkal telepakolt buli. Itt tart tehát a metál, ők a trónörökösök, én meg csak remélem, hogy a pár nappal korábban itt tökéleteset nyújtó Iron Maiden azért még húzza egy ideig. (dg)
