2018.07.16. 16:50 – Lángoló Gitárok

Mától egy hétig Babel Sound Fesztivál Balatonbogláron

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

babelsound_2018_online_01.jpg

A gamelán workshoptól a boolywoodi táncházig összesen mintegy húsz ország zenészei hozzák el tradicionális, vagy a modern kor lenyomatát is magán hordozó muzsikájukat koncertek és interaktív programok formájában az idei Babel Sound Fesztiválra. A világzenei koncertek mellett olyan interaktív programok is várják a közönséget július 16 és 22 között Balatonbogláron, amelyek révén közelebbről is megismerkedhetünk távoli kultúrák titokzatos, archaikus, színpompás szokásaival. Programajánló és interjú a hajtás után. 

A fesztivál és valamennyi program ingyenes. Sok olyan zenekart is hallhatunk majd, ami már önmagában is bábeli, hiszen többféle hagyományt gyúrnak össze egységes világgá. A fesztivál egyik kiemelt fellépője, az indonéz reggae nagykövete, Ras Muhamad is ilyen, aki azzal vált világhírűvé, hogy elsőként ötvözte az indonéz zenét a jamaikai, rasztafári kultúrával. Muhamad tavaly már fellépett a Szigeten, idén először látogat a Babel Soundra.

A világzene sokszínűségét hozza el a Marokkóban élő, de izlandi származású Heida Björg, akinek Párizsban működik a zenekara, zenéje ugyanakkor jókora balkáni életérzést is magában hordoz. A fesztiválra ismét visszatér a szicíliai, katalóniai és andalúziai zenészek találkozásából született Banda Zeitun, célja kapcsolatot teremteni a Földközi-tenger két partja között a zene eszközeivel. Az       a szicíliai pásztorok, földművesek, kocsisok zenei hagyományát ötvözi elektronikával és jazzel.

Itt lesz Szenegália nemzeti sztárja, Ibrahima Cissokho, aki egy énekmondó (griot) család sarjaként született, de a felmenőktől tanultakat előszeretettel fűszerezi bluessal, jazzel, és klasszikus zenei hatásokkal. A görög rembeticót a Rembetiko együttes, a török jazzt a gitáros Bilal Karaman és zenekara, míg az indiai tablajátékot Akash Bhatt prezentálja. De itt lesznek megint a féktelen energiájukról híres szerb Vrelo-s lányok is, akik jó eséllyel dobogtatják majd meg a férfiszíveket.

Magyarországot pedig olyan zenekarok képviselik, mint a hipnotikus, pszichedelikus folkrockot játszó Meszecsinka, az Alpár Balázs vezette Fugato Orchestra, a mongol-orosz-magyar zenei uniót alkotó DzsinnKalaDzsi, vagy épp Maria Keck, aki már tiszteletbeli spanyollá avanzsált a flamenco zene és tánc hiteles előadójaként. Rajtuk kívül idén is a nagy számban meghívott spanyolajkú zenészek adják meg a fesztivál alaphangját.

Napközben sem kell megelégednünk a Balatonban fürdéssel – persze az ingyenes strandon erre is lesz lehetőség –, de a tóparton hat nemzet interaktív sátrában kulturális tapasztalatcserére is lehetőségünk van: idén Portugália, Törökország, India, Indonézia, Olaszország és Marokkó költözik ki a Platán strandra.

Mindig is érdekelt, hogyan készül az eredeti olasz spagetti tészta? Imádod a magyar borokat, de azért egy jó olasz borért bármit megtennél? Térj be az olasz sátorba, ahol saját kezeddel gyúrhatod be az ebédre valót, este pedig olasz borokat kóstolhatsz. Nem csak zeneimádó, de környezettudatos is vagy? Készíts hangszert újrahasznosított anyagokból ugyanitt! 

A Babel Sound szervezői szemmel

 

Az idei Babel Sound előtt egy rövid interjút is készítettünk Légrádi Sárával, a fesztivál szervezőjével.  

Hányadik alkalommal rendezitek meg a Babel Soundot?

Az idei a nyolcadik fesztivál, harmadik éve a helyszínünk Balatonbogláron a Platán Strand, korábban Balatonlelle és Fonyódliget adott otthont a rendezvénynek, tehát mondhatjuk, hogy a Balaton déli partja bevált helyszínünk.

Hogyan jött a rendezvény alapötlete és koncepciója?

Egy olyan fesztivált szerettünk volna létrehozni, amin nem a nagy fesztiválokon megszokott headlinerek lépnek fel, hanem olyan, kuriózumnak számító előadók, akiket máshol nem láthat a magyar közönség. Emellett az évek alatt az a cél is megfogalmazódott bennünk, hogy az esti koncerteket nap közben olyan kulturális programokkal egészítsük ki, ami a sok országból érkező fellépők nemzeti kultúráját is megismerteti a fesztiválra látogatókkal.

Mi a rendezvény célkitűzése?

A célunk az, hogy elhozzuk a világot Balatonboglárra. Ennek legjobb és legszórakoztatóbb módja a különböző kultúrák bemutatása a zenén, gasztronómián, táncos foglalkozásokon és workshopokon keresztül. Lehetőséget szeretnénk adni a közönségnek, hogy testközelből ismerkedhessenek más nemzetek szokásaival és művészetével, sőt, akár magukkal a fellépő művészekkel. A sokszínű programkínálat nem csak az esti koncertekre érvényes, hanem a napközbeni interaktív programokra is.

Van-e olyan program, amit kifejezetten ajánlanál azoknak, akik inkább a nyugati gitárzenéket részesítik előnyben a hétköznapokban? 

Mivel a Babel Soundra a fellépők nem csak a fellépésük napjára érkeznek,hanem az egész hetet velünk töltik, számos olyan szakmai programot is szerveztünk, ami nekik, de akár a zenészeknek és persze a zeneértőbb közönségnek is érdekes lehet. Ilyen például a portugál gitár workshop, az indiai és indonéz sátor zeneelméleti előadásai, és további olyan foglalkozások, amelyeken távoli országok zenei stílusaival lehet megismerkedni játékos formában. Idén új helyszínünk a Zeneélmény sátor, ahol egész nap zenei foglalkozások vannak. Itt közel 30 különleges egzotikus hangszert lehet kipróbálni és jam session jelleggel szabadon együtt zenélni az ethno-folk-jazz improvizációs programban, amely több este is megrendezésre kerül.

Mit jelent az, hogy interaktív a fesztivál?

Úgy gondoljuk, ahhoz hogy felkeltsük az érdeklődést más országok kultúrája iránt, sokkal hatékonyabb, ha a közönséget is résztvevőként vonjuk be a programokba, mintha csak előadásokat tartanánk. A családokat és a gyerekeket már kora reggeltől várjuk mesés-játékos, illetve kézműves foglalkozásokkal. A látogatók elsajátíthatnak indiai tánclépéseket, a portugál csempefestés rejtelmeit, vagy felfedezhetik a velencei maszkok készítésének titkait, de részt vehet akár jóga gyakorlatokon is egy igazi indiai Jógi vezetésével. Idén a fesztiválon India, Indonézia, Portugália, Törökország és Olaszország van jelen saját kulturális helyszínnel, amelyeken egész nap pörögnek a programok. Célunk ezzel a nemzetek megismerése nem csak a zenén, de kreatív és szórakoztató foglalkozásokon keresztül is.

Kinek ajánlanád kifejezetten a részvételt?

Mindenkinek, aki a kikapcsolódás mellett szeretné különlegesen, tartalmas szórakozással tölteni az idejét, játékos környezetben új ismereteket elsajátítani, és nyitott a különböző kultúrák és más országokból érkező emberek megismerésére.

Ha szenvedélyesen vonzódsz az indonéz kultúra színpompás, misztikus világához, az indonéz sátor lesz a kedvenced. Tudj meg többet a gamelán zenéről úgy, hogy részt veszel a zenei workshopokon, ahol nemcsak a különleges hangszerek használatába, de a nyugati zenei skáláktól teljesen eltérő jávai hangrendszerekbe is belepillanthatsz! A sátorban tánctanulásra, batikolásra és bábelőadásra is sor kerül, a gyerekek pedig origami és karigimi, vagy épp bábelőadáson köthetik le szabad energiákat, vagy zenélhetnek a kifejezetten gyerekeknek szóló gamelán zenei foglalkozáson. Az indiai sátorban lesz őrületes boolywood táncworkshop, de az energikus bhangra táncokba is belekóstolhatunk. Hennafestés, batikolás, szári felpróbálás, jóga – ezek is mind az indiai sátorba vonzanak. A portugál sátorban a különleges csempetechnikákkal bíbelődhetünk, és nemzeti konyhájuk titkaiba is beleshetünk. A török sátorban lesz nemezelés és hennafestés, valamint közelebbről is megismerkedhetünk a tradicionális török fúvós hangszerrel, a ney-jel. Ha a jövőddel kapcsolatban vannak kérdéseid, azokra is választ kaphatsz a török jósnőtől, a feszültséget pedig a délutáni, török táncházban vezetheted le.

Fontos újdonság idén a Zeneélmény helyszín: reggel zenészeknek szóló speciális lazító tornával indul a nap, ahol a hangszerhasználat miatt felgyülemlett feszültséget oldhatjuk. Majd a külföldről a fesztiválra érkező zenészek – és persze magyarok – egy-egy új magyar népdalt, hangszeres dallamot, tanulhatnak meg 25 percben, oldott, játékos hangulatban. Este pedig mindez átfolyik majd egy jól eső jam sessionbe, ahol rá se ismerünk majd a babeli nyelven újraértelmezett népdalokra. Az interaktív sátrak programjai a gyerekeknek is rengeteg izgalmat tartogatnak, és ha ez nem lenne elég, reggelente az Évkerék Társulat gyermekeknek szóló zenés meseelőadásával kedveskednek a szervezők a legkisebbeknek.

Ha tehát szereted a jó zenét, és bele akarsz kóstolni a világba, fel akarsz fedezni új hangokat, esetleg pihenni és feltöltődni vágysz, mindezt jó társaságban, egy gyönyörű környezetben, akkor itt a helyed!

További információk a Babel Sound Fesztivál weboldalán és Facebookján, valamint a kapcsolódó esemény oldalán


programajánló fesztivál balatonboglár világzene miniinterjú babel sound



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása