Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Olyan ez a film, mintha kihozták volna az Ex-machina férfi változatát vagy csináltak volna egy hosszabb Black Mirror részt, amiben a drámát henteléssel helyettesítik. Az iszonyat punk hangulathoz a szegény ember Tom Hardy-jára volt szükség és a Fűrész filmek első három részének írójára.
Sajnos nálunk nem adták a mozikban az Upgrade-et, de DVD-n várható, hogy ki fog jönni Újraindítás címmel, ami egy tipikus drámai történetbe ültetett bosszú-film, high-tech díszlettel a háttérben. Az ausztrál származású Leigh Whannell ugyanúgy, mint a jól ismert Fűrész filmekben, itt is kipörget pár csavart, aminek a fele kiszámítható, de olyan ügyesen ad stílust a filmnek, hogy ez nem von le az értékéből. A dizájn leginkább a Blade Runner 2049 hangulatát idéző alternatív jövő, amiben egy fickónak kinyírják a feleségét a szeme láttára, őt pedig úgy megsebesítik, hogy nyaktól lefele lebénul. Mivel a filmekben a legdühösebb férfi mindig az, amelyiknek kinyírták a csaját, így adja magát a szitu, hogy a főszereplő atom bosszút fog állni és kideríti miért történt velük meg ez a szerencsétlenség. A technikától ódzkodó pasas titokban kap egy számítógépet a testébe, aminek hála nem csak újra képes mozogni, de emberileg kivitelezhető szuperhősképességekkel fog bírni. Itt kezdődhet a véres hentelés, olyan Hardcore Henry módra. A film persze annál sokkal több, minthogy futurisztikus környezetben vértócsáról vértócsára ugrálunk, amíg el nem érünk a végefőcímig, mert a főszereplő alapvetően egy kedves ember, így számára is idegen lesz az, amit a teste művel az ellenséggel. Ez amúgy kitűnő humorforrás is volt az Upgrade-ben, amikor a faszi maga sem mer odanézni, miközben a keze hibátlan és profi mozdulatsorral végez ki valakit. Ez színészileg lenyűgöző, amiért dicséret illeti Logan Marshall-Greent, aki egy az egyben úgy néz ki, mint egy wannabe Tom Hardy. A kamerabeállások, a közelik és a más filmekben kevésbé használt felvételek sokkal prögősebbé teszik az akciójeleneteket. Ez amúgy jellemző az Upgrade-re, hogy nagyon kreatív és ötletes és pont ez emeli ki a tömegből, hiszen valójában csak egy csúcsra járatott B-kategóriás film, ami elérte, hogy ne csak a közönség, de a kritika is szeresse.
A film költsége mindössze 5 millió dollár, de még így is teljesen korrekt a díszlet és az a kb. két nagytotál, ami belefért ebbe a költségvetésbe, mert az is annyira konkrét és beszédes, hogy nem is volt szükség többre. A nagyon high-tech jövőkép hitelességéhez az is elég volt, hogy két szereplő arról beszélgetett, hogy nyomtatnak maguknak egy pizzát vacsorára, miközben a házuk előtt egy önvezető autó parkolt, egy másik szereplőnek meg olyan letisztult dizájnnal volt berendezve a lakása, amilyeneket valószínűleg a 2030-as IKEA-katalógusban láthatunk majd. Persze a társadalom és a környezet bemutatása már nem olyan részletes, ezért sem lehet intellektuálisan olyan magasságokba emelni a filmet mint a Black Mirror sorozatot, de látszik, hogy a saját zsánerén nem is akar túllépni, csak azon belül kíván pontosat alkotni.
A noir-krimi, a humor és a horror úgy váltakozik ebben az ausztrál fantasy-ben, hogy az teljes értékű szórakozást képest nyújtani egy abszolút vállalható 100 perces hosszúságban. Szerencsére nem kezd felesleges bölcselkedésbe és nem ítélkezik a modern társadalom fölött, mert nem is állt szándékában ilyen szerepet betölteni. Nem egy mesterműről van szó az Upgrade esetében, hanem arról, hogy kellő kreativitással megfelelő öntudattal és azzal a módszerrel, hogy értelmesen behatároljuk a stílust, baromi minőségi filmet lehet odavágni a vászonra.
