Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ma este a Dürer Kertben lép fel a komplett rockzene történetének egyik legnagyobb hatású zenekara, a Killing Joke. A jobb híján posztpunkként aposztrofált, zenéjében számos stílusjegyet ötvöző és megelőlegező négyes immár majd' tíz éve ismét eredeti felállásában dolgozik, az idei turnén pedig megalakulásuk negyvenedik évfordulóját ünneplik. A budapesti koncert előestéjén a frontemberrel, Jaz Colemannel nyílt lehetőségünk egy telefonbeszélgetésre, melyben a zene mellett más húsba vágó témák is helyet kaptak. Olvassatok tovább! (Fotó: Killing Joke Facebook)
Milyen érzés beülni a buszba egy negyvenéves jubileumot ünneplő turné indulásakor?
Nagyon sokféle érzés keveredik bennem ilyenkor. Rengeteg olyan emberrel találkozom, akik beszélnek nekem arról, hogy a Killing Joke az életük filmzenéje, vagy olyanokkal, akiket a zenénk óvott meg az öngyilkosságtól. Volt olyan, aki a két hete elhunyt szülei miatt jött, akik szerették a zenénket, és hallani akart minket helyettük. Rengeteg hasonló élményben volt részünk az alatt a hosszú idő alatt, mióta a zenekar működik. Nem sok zenekar van, ami negyven éve dolgozik, és ha belegondolok ebbe, nem is nagyon jutok szóhoz. A mostani turnét Seattle-ben kezdtük, aztán mentünk tovább egészen Dél-Amerikáig, én pedig mindig megpróbálok annyi emberrel találkozni és beszélni, amennyivel csak lehetséges. Manapság leginkább így szerzem be az információkat a világról, mivel felhagytam a mainstream és az alternatív média fogyasztásával is. Nem hallgatok rádiót, nem nézek tévét, nem internetezem, szóval minden ilyesmi a személyes találkozások során jut el hozzám.
Akkor ha jól értem, egyre fontosabbak számodra a személyes kapcsolatok a mai közösségi média uralta világban?
Így van. Miután megcsináltuk a beállást és lezuhanyoztam, mindig kimegyek, és beszélgetek a helyi közönséggel. Néha, amikor fáradt vagyok, vagy nem érzem jól magam, nehezemre esik az ilyesmi, de próbálok minél többször így tenni, mert ebben hiszek. Amikor elkezdtük a zenekart, egyáltalán nem klasszikus rocksztárok akartunk lenni, mindig is az volt az alapelvünk, hogy mi egyek vagyunk a közönségünkkel, ahogy mi hívjuk őket, a gyülekezőkkel, így aztán soha nem is tekintettem magam valamiféle piedesztálra állított figurának, és meglehetősen kiábrándít, amikor az úgynevezett rocksztárok így viselkednek.
Ahogy te is mondtad, a Killing Joke sosem volt az a klasszikus rock 'n roll mentalitású csapat. Mi volt a célkitűzésetek, amikor elindítottátok a zenekart?
Tudod, mi annak a generációnak a tagjai vagyunk, akik abban hittek, hogy a zene igazi változásokat hozhat. Ez így volt egészen a kezdetek óta. Biztosak voltunk abban, hogy ez a sorsunk, és ha visszanézek az elmúlt negyven évre nem véletlen, ami velünk történt. Amikor Big Paullal megalapítottuk a zenekart 1978-ban, felvállaltunk egy feladatot: elköteleztük magunkat egy ideának, ami végül az egész életünket meghatározta. Ez nagyon fontos dolog.
Mondhatjuk, hogy ez egy eleve elrendeltetett szellemi misszió volt?
Határozottan hiszem és érzem, hogy a Killing Joke-nak mindig fontos része volt a végzet, vagy ha jobban tetszik, felfoghatjuk ezt egy küldetésnek is. Hogy őszintén beszéljünk és érintsük meg az embereket. Nemrég jártunk az Egyesült Államokban, ahol mindenki fél nyíltan beszélni arról, mi történik: arról, hogyan nyer teret újra a fasizmus, arról, ami a Snowden-ügy óta köztudott, hogy hogyan figyeli az emberek mindennapjait a Nemzetbiztonsági Ügynökség. Az emberek nem mernek többé szabadon beszélni, és inkább elrejtik az érzéseiket. Mindenki fél elmondani, mit gondol valójában. A mi feladatunk erkölcsi értelemben az, hogy az ilyen fájdalmas témákról is beszéljünk. Arról, hogy szeptember 11-e megszervezett, belső munka volt annak érdekében, hogy egy új világrend épüljön fel, ami egyáltalán nem működik jól. Hogy milyen akciók célozzák az Európai Unió szétesését, a populista politikusok tevékenységéről a Brexiten át, de említhetem akár a nemzetközi konfliktusokat Oroszországgal vagy Kínával. A Killing Joke dalai ezekről a bizonytalan, utópisztikus időkről is szólnak, és nem sok más zenekar foglalkozik ezekkel a témákkal. Ezért játszunk ma is fontos szerepet.
A Killing Joke világában gyakran felbukkan az apokalipszis víziója. Mit gondolsz a globális felmelegedésről, vagy az emberiség esélyeiről?
Amit most megélünk, az egyfajta kihalási periódus. Öt ilyen esemény már volt a Föld történetében, és sokak szerint most lépünk át a hatodik ilyen korszakba. Fajok százai halnak ki szinte naponta, pár évtizedes távlatokban, és ha túl akarjuk élni ezt a korszakot, a klímaváltozást, változtatnunk kell magunkon, a testi igényeinken. Van valami genetikai hiba, ami kapzsivá, agresszívvá és állatiassá tesz minket. Akár tetszik, akár nem, úton vagyunk a transzhumanizmus korába, ahol képesek leszünk öntudatot letölteni tudattalan testekbe, és közben elveszítjük azt, hogy képesek legyünk érzésekre, sírásra, könyörületre. A Killing Joke, ha úgy tetszik, egy palackba zárt üvöltés az ilyen átalakulást katalizáló folyamatok ellen. A zenénkkel dolgozzuk fel azt a beteg őrületet, ami a világban zajlik.
A gond az, hogy elértük azt a pontot, amikor az emberek nagy részét haszontalan zabálóknak bélyegzik, akik csak a helyet foglalják a világban. Ez az igazi veszély, hogy elveszítjük emberi valónkat, és épp ez történik most. Miért mérgeznek minket mindenféle műanyag élelmiszerekkel, mire való a nanotechnológia? A helyzet hasonló a legutóbbi világháború előtti időszakhoz. Te is tudod, én is tudom, ha az olajbevétel csökken, az sok mindent magával ránt, és vannak olyanok, akik akár egy háború kirobbantásától sem riadnak vissza, hogy ez ne következzen be. Ilyen háttér előtt játszódik le ez az elembertelenedési folyamat, és ez szüli meg azt az erőszakos művészetet, amit nevezhetünk akár Killing Joke-nak is.
Egy átlagember hogyan tehet az ilyen folyamatok ellen?
Szerintem a mi közönségünk nem átlagemberekből áll. Sokkal inkább különleges valakikből, ez az a dimenzió, amire rátaláltunk. A szélesebb tömegek véleményét megváltoztatni a mainstream média ellenében nagyon kemény feladat manapság.
Beszéljünk kicsit vidámabb témákról! A legutolsó, Pylon című albumotok három éve jött ki. Mikor hallhat új dalokat a közönség?
Ha minden igaz, az új album előtt egy EP-t hozunk ki valamikor jövőre, de nem tervezek túlságosan előre az életemben, maximum két hónapra. Az biztos, hogy amíg mindannyian élünk és egészségesek vagyunk, addig készítünk majd új lemezeket is.
Ha jól tudom, dolgoztok egy szimfonikus Killing Joke-albumon is.
A Killing Joke szimfonikus albuma már készen van, januárban jelenik majd meg. Azt kell mondjam, szó szerint a legjobb felvétel, amit eddig csináltunk, beleértve a saját munkáimat is. Fantasztikusan sikerült. Az anyag egy óra negyven perc hosszú, rajta a Killing Joke és egy teljes nagyzenekar, egyszerűen gyönyörű. Van egy vicces történet vele kapcsolatban, azt hiszem, te leszel az első, akinek elmondom: nem volt elég pénzünk, hogy befejezzük a felvételeket, közben viszont volt egy másik megbízásom az Egyesült Nemzetek egyik szervezetétől.
Így aztán az történt, hogy a Killing Joke egyik dalának motívumait használtam fel latin szöveggel, szóval most az Absolute Dissent az Egyesült Nemzetek egyik körmeneti szertartásának zenéje, el tudod ezt hinni?
Maga a felvétel tényleg szenzációsan sikerült, egyszerűen nem tudom abbahagyni a hallgatását, nagyon boldoggá tesz. Kicsit olyan, mintha egy háromfogásos ebédet készítettünk volna azoknak, akik szeretik a zenekart: amikor elkezded hallgatni a lemezt, az olyan, mintha hozzálátnál az előételhez, és amikor a desszert után rágyújtasz egy szivarra, még mindig szól a zene, és persze utána sem kapsz gyomorrontást.
A koncertről további információk a rendezvény Facebook-eseményén.
