Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Chester Bennington másfél évvel ezelőtti halála óta senki nem tudja mi lesz a Linkin Parkkal. A zenekar tagjai közül egyedül Mike Shinoda, a csapat másik frontembere menekült a zenélésbe, aminek az eredménye egy szólólemez lett Post Traumatic címmel. Shinoda ezt a lemezt mutatja majd be Budapesten is március 12-én, és ez volt az alábbi beszélgetésünk kiinduló alapja is.
Mi várható a mostani turnédtól?
Ezen a turnén a szóló dolgok mellett Fort Minor- és persze Linkin Park-dalokat is fogok játszani. Amikor először arra gondoltam, hogy egy estében összefoglalom az érzéseimet, és elviszem ezt turnéra, akkor a legfontosabb az volt, hogy egy őszinte programot rakjak össze, és a nyilvánvalóan bennem élő érzések széles skáláját meg tudjam mutatni. Összességében az volt a cél, hogy a közönségnek egy kellemes, ugyanakkor jelentőségteljes estét nyújtsak. A történtek fényében teljesen egyértelmű, hogy ezeket az estéket az érzelmek járják át, de fontosnak tartottam, hogy ez ne egy szomorú esemény legyen, hanem, hogy sokat jelentsen az embereknek. Azért nehéz ez, mert ahogy a programot raktam össze, ahogyan készültem, egyértelművé vált, hogy Chester elvesztése után még egy egyébként vidám dalt is szomorúnak érzek. De a jó hír az, hogy a tavalyi év második fele már erről a turnéról szólt nálam, és úgy tűnik, hogy a rajongók igen is értik, miről is szól ez az este, és nagyon szeretik. A legfontosabb és legnagyobb rajongói oldalak is elismerően nyilatkoztak róla. Ők azok, akik minden előadást követnek, minden dalt katalogizáltak, figyelnek arra, hogy milyen változtatásokkal éltem, milyen hibákat ejtettem és milyen meglepetésekkel készültem, a kezdetektől velünk és velem vannak, és sokan írták a tweetjeikben, hogy gratulálnak ehhez az estéhez, nagyon élvezték. Általában energiát merítek a koncertekből. Azért mondom, hogy általában, mert néha kicsit nehezebb, de összességében jó a színpadon lenni.
A szólólemezed megírását vehetjük egyfajta terápiának?
Olyasmi inkább, mint egy napló. Próbáltam annyira őszinte lenni, amennyire csak lehet. Ha meghallgatod a dalokat, akkor az egész kronológiai sorrendben van a lemezen, amilyen érzelmek ott előjönnek, ugyanazok jöttek elő az életemben. Egy nagyon sötét helyről indul, és aztán kijön belőle, tulajdonképpen azt mesélem el, hogyan találtam meg a kiutat a sötétségből. Ez egy történet, aztán ahogy ezt a színpadra állítod, a dalok feljődnek... Nehéz ezt elmagyarázni, azt mondanám, hogy az A pont a lemez kezdete, a B pont a lemez vége, a C pont a turné kezdete és most itt vagyunk, fejlődnek, változnak és tartunk valahová.
Több vendégszereplővel is dolgoztál ezen a lemezen, hogyan jött ez ötlet, és hogyan választottad ki, kikkel szeretnél dolgozni?
Alapvetően barátokkal akartam lenni, olyanokkal, akik ismernek, értenek annyira, hogy belémlássanak és tudják hol tartok, és olyanokat is szerettem volna, akik érzik és megértik, hogy milyen érzelmekről szól ez a lemez. Például Chino a Deftonesból kézenfekvő választás volt, nem csak azért mert ismerjük egymást, hanem mert pontosan tudja min megy keresztül az, aki elveszti a barátját és zenekari társát. (Chi Cheng, a Deftones basszusgitárosa egy baleset után esett kómába, majd öt évvel később hunyt el - a szerk.)
Nevezhetjük ezt akkor egy olyan konceptlemeznek, amit ha dalról-dalra hallgatsz, akkor talán másoknak is segít, ha gyászolnak valakit?
Végülis igen, valami hasonló gondolat bennem is megvolt, mikor írtam, hogy adjak valamit, ami segíthet olyanoknak, akik azon mentek keresztül amin én is. Nekem - és ez most lehet, hogy hülyén hangzik - de olyan, mint egy időkapszula. Megörökítettem, amit akkor éreztem, amin keresztül mentem.
Szerinted akkor is írtál volna szólólemezt, ha nem következik be a tragédia?
Volt néhány dal ötletem, amit a Fort Minornak szántam volna, de tudod, alig értünk rá valamire. A Linkin Park nagyon futott, kijött az új lemez, még igazán bele se merültünk a turnéba, és azt gondoltam, hogy jó, majd ha kicsit lelassul ez az őrület, vagy a turnén lesz időm, akkor majd jobban kidolgozom az ötleteimet. Valójában az I.O.U. ötletével kezdtem el játszadozni, ez felkerült a szólólemezre, mert valamiért úgy éreztem vissza kell térnem hozzá, mikor elkezdtem dolgozni ezen a lemezen.
Chester halála után kicsit mintha jobban előtérbe került volna a mentális egészség kérdése. Zenei szakszervezetek próbáltak programokat létrehozni, hogy segítséget tudjanak nyújtani olyanoknak, akik depresszióban szenvednek, de nem csak a zeneipar, hanem az egész világ mintha jobban odafigyelt volna a témára. Ez a figyelem megvan még vagy lankadt?
Vannak olyan szervezetek, akik már Chester halála előtt is próbáltak segíteni a zeneiparban dolgozóknak, legyen szó függőségről vagy éppen depresszióról, mentális egészségről. Az a baj, hogy ezek nagyon sokszor alaktalanok, és súlytalanok. Az ok, hogy miért van valakinek szüksége segítségre, nagyon komplex, ahogyan az is egy összetett kérdés, hogy milyen segítségre, terápiákra is van szükségük az embereknek, akik hozzájuk fordulnak. Nem mindegy, hogy rehabra van szüksége, életmódváltásra, gyógyszerekre vagy tudom is én valamilyen kémiai egyensúly borult fel a szervezetükben és ezért máshogyan kell étkezniük, hogy ne legyenek folyton fáradtak és lehangoltak. Vagy irányított beszélgetés kell, hogy rájöjjenek mit változtassanak, szóval ezernyi ok lehet, amihez ezernyi módon lehet hozzáállni. Örülök, hogy szó van a megelőzésről, nagyon jó, hogy szóba kerül időről-időre ez a téma, nem hiszem, hogy van erre jó megoldás, de mindenképpen örülnünk kell, hogy van arra törekvés, hogy folyamatosan szem előtt legyen ez a téma.
Az egész folyamat azonban mégiscsak a személyben kell, hogy elinduljon, vagy a körülötte élőknek kell észrevenni, hogy valami nem oké, de persze ez sem ilyen egyszerű. Néha nem csak egyszerűen jön az, hogy “baj van, segítség kell”, hanem sokkal inkább úgy kezdődik, hogy “látom, baj van, segíteni szeretnék neked, aggódom”. Igazából ha ebből a két eshetőségből bármelyik megtörténik, annak ereje van.
Szeretem arra emlékeztetni magam, és a rajongókat, hogy mikor reggel felébredsz és valami fizikai problémát érzékelsz, arra odafigyelsz. Tegyük fel, arra ébredsz, hogy fáj a hátad. Egy darabig pihenteted, talán rögtön el is mész venni rá valamilyen gyógyszert, ha nem múlik, vagy úgy érzed, hogy nagy a baj, akkor felkeresel egy orvost. De ha valaki reggel arra ébred, hogy valami nincs rendben vele mentálisan, nem mondja magának, hogy semmi gond, pihenj egy kicsit, nem keres gyógymódot, és nem megy el orvoshoz. Egyszerűen csak megrázza magát, hogy legyél kemény, és menj el dolgozni, ne foglalkozz vele. Pedig a kettőt ugyanúgy kellene kezelni, ahogyan egyre érettebbek vagyunk, ahogy egyre erősebb a társadalom érzelmi intelligenciája is, abban bízom, hogy amennyiben bárki úgy ébred, hogy lelkileg vagy fizikailag nem érzi jól magát, kicsit pihen, és ha nem múlik, ha egyre rosszabb, akkor pedig gyorsan szakképzett segítséget keres. Lehet ez egy ilyen szervezeten belül, vagy magánúton, a lényeg azon vagy, hogy szakértők legyenek. Ők azok, akik tudják, hogyan lehet a legjobban segíteni, és ha a fizikai problémákkal orvoshoz fordulsz a lelkiekkel is ugyanígy kell tenned.
Mi lesz a Linkin Parkkal? El tudod képzelni, hogy folytatjátok?
Erre a kérdésre még nincs meg a válaszom, nagyon sajnálom. Beszélgetünk a srácokkal rendszeresen, nem állítom, hogy ez a kérdés még soha nem jött elő, de bennünk sincs még meg erre a válasz.
