2019.02.15. 11:00 – Lángoló

Itt a szeptemberi szél, és a Meztelen Diplomaták új klipje

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

meztelen_1.jpg

A Meztelen Diplomaták máricus 8-án a Kassa (TRIP) hajón mutatja be második nagylemezét, melyről már el is készült az első klip a Szeptemberi szél című számhoz és ezt a Lángoló olvasói láthatják először. A dal a kamaszkor nyárvégi emlékeit és hangulatát idézi meg, olyan élményeket, amik bizonyára másokkal is megtörténtek, csak akkor talán nem is gondoltuk, hogy milyen jó lesz visszaemlékezni rájuk. A dal szövegét Toti a zenekar énekese írta, míg a zenéjét a csapat közösen alkotta meg.

A klipet Pajor Kristóf rendezte, aki egyben a főszereplője is. A február 15-én megjelenő klip alapkoncepciója a rendező szerint: 

Vannak a popkultúrának lejáratott, iparszerű sztenderdjei, amelyek olyannyira kikoptak eredetiségükből, hogy saját maguk karikatúrájává váltak. A klipben egy ilyen típusú, lejárt szavatosságú embert formálok meg, aki nem véve tudomást az idő múlásáról, nem igazán érzékeli önnön nevetségességét. Amikor egy ilyen típusú magabiztos, a külvilág változásait figyelmen kívül hagyó belső meggyőződés ütközik a külső, az ezt meghaladott világgal, számomra mindig érdekes. Talán a klip végén érezhetünk némi törést a karakter jellemében, amikor a rózsaszín bérelt limuzin kultúraidegen foteljeiben magára eszmél. Talán.

A forgatás bővelkedett vicces jelenetekben, erről is mesélt Pajor:

A forgatás nagyon jó hangulatban telt, csak egy probléma volt, hogy kihűlt a kellék spagetti a szatyorban. Valamint nehéz volt elmagyarázni a limuzin sofőrjének, hogy miért egyedül szállok be a kilenc fő helyett, hogy miért szeretnék az ablakon kihajolva kedvetlenül pezsgőzni, közben a Hősök terén körözni két órán keresztül, és miért van rajtam egy olyan napszemüveg, amiben nincs lencse.

A Szeptemberi szél című új lemez hat új dalból, és öt korábban csak online megjelentetett szerzeményből áll. A zenekar fontosnak tartja, hogy fizikailag is megjelenjen az album, ezért nem csak a legnépszerűbb zenemegosztókon, hanem a lemezbemutató koncerten CD formátumban is megvásárolható lesz az új korong, ami a ko records gondozásában lát napvilágot. A lemez producere Ligeti Gyuri volt, a felvételeket Dióssy D. Ákos stúdiójában és segítségével készítették, a masterelést Szabó Szebasztián Szebi végezte.

A zenekar az utóbbi években több országos turnén vett részt többek között a Kelemen Kabátbannal, Magashegyi Undergrounddal, Kiscsillaggal. Kiadott egy EP-t és egy kislemezt, amiről a Sárgás fények című dalt a Petőfi Rádió rotációban játszott. Ezenkívül a zenekar szólógitárosa Jani rendezésében több klipet is elkészítettek.


premier meztelen diplomaták



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása