2019.02.19. 12:38 – Lángoló

Július utolsó napján Skunk Anansie a Barba Negra Trackben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

skunk_anansie_group_shot_black_2019.jpg

A 2011-es Sziget után idén nyáron ismét Budapestre érkezik a brit alternatív rock / metal egyik legegyénibb zenekara, a Skunk Anansie. Ezúttal főzenekarként láthatja őket a közönség, ráadásul élőben szakmai vélemények alapján kivételes teljesítményt nyújtanak, úgyhogy mindenképpen maradandó élmény várható tőlük júlis 31-én, a Barba Negra Track színpadán. Sajtóbejelentés a hajtás után. 

Egy új koncertalbum kiadásával ünnepelte meg alakulása 25 éves évfordulóját a Skunk Anansie. A 25LIVE@25 január 25-én jelent meg, és bónusz tartalmak nélkül 25 felvételt tartalmaz, felölelve a karakteres brit rockegyüttes teljes pályafutását. A kapcsolódó ünnepi turné július 31-én ér Budapestre, ahol a Barba Negra Trackben játszik majd Skin és zenekara.

A Skunk Anansie 1994-es alakulása óta fekete bárányként tűnik ki a brit könnyűzenei szcénából. Míg a legtöbb csapat akkortájt egyenfrizurás, azonos bőrszínű fiúkból vagy lányokból állt, ez a négy határozott egyéniségű zenész a brit társadalom sajátos, színes lenyomatát képviselte, eltérő bőrszínnel, gondolkodásmóddal, társadalmi felfogással, és persze kulturális és zenei gyökerekkel. Egy korai, ’95-ös doboscserét leszámítva eredeti felállásban működik a zenekar, és merész, politikai üzenetekkel karistoló rockzenéjük máig kiemeli őket a tömegből. A Charlie Big Potato, a Selling Jesus, a Lately és a Weak mellett az egyik legnagyobb slágerük a Hedonism. 

Talán nem is meglepő, hogy például Dél-Afrikában már az első évek után teltház előtt játszottak, és még Nelson Mandelát is felköszöntötték 80. születésnapján, Nina Simone, Stevie Wonder és Michael Jackson oldalán. Otthon a Glastonbury-n szinte rögtön az alakulásuk után felléptek, négy évvel később pedig már headlinerként tértek vissza. Hazánkban a Szigeten láthattuk őket többször.

A Skunk Anansie különutassága egyben hosszútávú létezésük egyik alapja is, hiszen divatirányzatoktól független, stabil rajongótábor követi őket – persze az sem ártott, hogy korábban a U2, a Muse, az Aerosmith, a Bad Religion, a Therapy?, a Rammstein, Lenny Kravitz vagy a Rollins Band oldalán játszhattak. Az együttes eddigi pályafutása alatt számos toplistás dalt írt, és több millió albumot adott el, melyek között több platinalemez is található, így a Paranoid and Sunburt, a Stoosh vagy a Post Orgasmic Chill. Bő két tucat filmben is szerepeltek a dalaik, amelyek közül talán a Kegyetlen játékokban hallható Secretly volt a legemlékezetesebb.

Egy ilyen határozott egyéniségeket felvonultató, a kétezres évek elején tartott pár éves pihenőtől eltekintve stabil, összeszokott tagsággal működő csapat persze élőben, a színpadon hozza a legjobb formáját, úgyhogy nem is csoda, hogy a 25 éves jubileumi kiadványuk is élő felvételekből készült. A különböző koncerteken rögzített anyagokat Jeremy Wheatley fűzte össze egy egységes, különleges virtuális koncertté, amely a Skunk Anansie energiáját, zenei pályafutását, és kulturális, szemléletformáló erejét is megmutatja. A lemezhez kapcsolódó turné nyáron kezdődik: Skin, Ace, Cass és Mark Budapestre július 31-én érkezik, a Barba Negra Track szabadtéri színpadán láthatjuk majd őket. A jegyértékesítés február 22-én, pénteken indul. 

További információk a Concerto Facebook-oldalán, és a koncerthez kapcsolódó eseményen


budapest indie programajánló rock koncert hír metal alternatív concerto skunk anansie nagy-britannia barba negra track



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása