2019.03.19. 13:13 – Nihil_AK

Minden három évnél régebbi fájl elveszett a Myspace-ről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

myspace.jpg

Gyűröttebb fejűek talán még emlékeznek a Facebook előtti időkre, amikor az Iwiw meg a Myspace jelentette a közösségi médiát. 2005 és 2009 között a Myspace számított a legnagyobb ilyen típusú felületnek a neten, 2006-ban még a Google-t is megelőzték a leglátogatottabb oldalak sorában, de még 2009-ben is 800 milló dolláros forgalmat produkált, pedig akkorra a Facebook már megelőzte őket a felhasználók számának tekintetében. A számos újratervezési kísérlet ellenére azóta a látogatottság a töredékére csökkent, tavaly januárban a Myspace már csak a 4 153. volt a legnépszerűbb oldalak rangsorában. Ez a helyzet pedig nem valószínű, hogy a jövőben változni fog, ugyanis a hétvégén kaptak még egy szöget a koporsóba: a most kiszivárgott hírek szerint minden médiafájl, amit a felhasználók 2003 és 2015 között töltöttek fel az oldalra, elveszett egy hibás szerverátállás következtében, ráadásul örökre. Bár számítani lehetett valami hasonlóra, ez mindenképpen korszakhatárt jelent, tekintve, hogy a Myspace egy időben - akárcsak mostanában a Facebook és a Youtube - igen fontos felület volt a feltörekvő zenekarok számára.

A hivatalos indoklás így szól: 

Egy szerverátállási projekt eredményeképpen egyetlen három évnél régebben feltöltött fotó, videó és audiofájl sem lesz hozzáférhető ezután a Myspace-n. Elnézést kérünk a kellemetlenségért, és mindenkinek javasoljuk, hogy őrizzék meg a biztonsági másolatokat.

Bár az ügy csak most hétvégén pattant ki, a szolgáltató már nyolc hónappal ezelőtt elkezdte tájékoztatni a zenei felhasználókat az állományok megsemmisüléséről. Andy Baio, az ismert amerikai tech szakíró és blogger úgy nyilatkozott, szerinte nem valószínű, hogy véletlen eseményről van szó - ugyan a gondatlan adatkezelés nem túl jó PR, még mindig jobb, mint beismerni azt, hogy a cégnek nem maradt elég pénze és erőforrása arra, hogy új szerverre költöztessenek mintegy 50 millió, 14 millió felhasználó által sok-sok éve feltöltött mp3-mat.

Több szakmai fórum úgy fogalmaz, hogy ez az esemény intő jel az interneten tárolt adatok sebezhetőségére vonatkozóan, szóval lehet, hogy érdemes félretenni egy-egy külső merevlemez megvásárlására. 


tech internet myspace hír adatvesztés közösségi média



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása