2019.03.24. 16:00 – Lángoló

Igen, ez is egy szerelmes dal, de bulizós szerelmes dal - Nene-premier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nene1.jpg

Sorban állok címmel jelent meg a székesfehérvári Nene legújabb dala, ami könnyed lendületével szeretné magával hozni a nyár hangulatát is. A zenekar első dala 2017 nyár végén jelent meg Vártalak címmel, majd szinte azonnal bejutottak A Dal 2018 top 30-as mezőnyébe a Mese a királyról című számukkal. Most a Sorban állok ímű új dalukat hallhatják a Lángoló olvasói.

A dalról mondják a tagok:

Orsovai Reni: A dal akkordjai alapvetően Milán fejéből pattantak ki, együtt kidolgoztuk, végül megírtam rá az ének dallamot és a szöveget. Hamar beindította a fantáziám a dal hangulata,  jöttek a sorok maguktól. Ez egy vidám nótácska, a tartalmát a legjobban úgy tudnám konkretizálni, hogy képzeld el, hogy van egy kiszemelted, aki nagyon fontos neked és nagy szerepet töltene be az életedben, csak erre még ő nem jött rá, ezért fel kell keltened a figyelmét. Szerintem ez abszolút fesztiválos, boldog zene, én mindig ugyanúgy rázom rá a hajam, pörgök egyhelyben és ugrálom végig. Remélem, hogy sikerül átadnunk azt a hangulatot és pozitív érzést amit nekünk jelent a dal.

Vörös Milán: Mint az összes eddigi dalnál, most is a garázs/próbatermünkben történt a felvétel, mindenfajta időbeli, valamint kreatív megkötés nélkül. A dobfelvételeknél Ferencz Peti segített nekünk, ami azért lényeges, mivel minden egyes studio sessionnél elemezzük, hogy mik az előzetesen felvett dalok gyengeségei, és ezeken próbálunk javítani. Az új dalok már sokkal jobban szólnak, mint amiket mi magunk rögzítettünk. A vokálokat, mint mindig Ferencz Petinél vettük fel, aki ezeket mindig nagyon szépen megírja és fel is énekli ha kell (mint most). A később kijövő dalainkban viszont már Evelint és Jocit hallhatjátok majd vokálozni.

Nekem a dal azt az érzést adja át, amikor egy fesztiválon próbálod a kiszemelted figyelmét elnyerni. Sorban állsz neki meleg sörért, vagy a napijegyért két órát a tűző napon. Igen, ez is egy szerelmes dal, de bulizós szerelmes dal.

Márkosi Joci: A dal nagyszerűsége számomra az egyszerűségében rejlik. Egyszerű harmóniákra épül, de a részletekben jelenik meg az, ami igazán különlegessé teszi. Hangszerelésében egyaránt megjelenik a kortárs popzene, de a 70-es évek hard rock világa is.

És akkor az új dal:

A zenekar a Mika Tivadar Mulatóben ünnepli 2. születésnapját április 4-én.

premier nene



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása