Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Jó. Nem árulok zsákbamacskát: a Feri is, meg a Miki is haverom. R-gó elfogult vagyok. Én velük. Never trust a Punk. Kambodzsai vakáción baszom a cenzor száját, persze, hogy California Über Alles és elég csak az újságba pillantani, hogy igazolódjon az Anarchy in the UK. Sör, virsli, pogo. Lehányt Union Jack (nagybrit zászló). Láncfűrész, vizeletfolt, elzöldült fejek, támolygás. Punk. Here we go now, a Sociology lecture (Sex Pistols)
Mikor a Hammer Feri, tanszékvezető egyetemi docens évekkel korábban elkezdte a Lopunk együttessel hosszú menetelését különböző koncert-, és szórakoztatóipari intézményeken keresztül, akkor volt kollégám, Nádori Péter (ex-Narancs) azt a megjegyzést tette, hogy „eddig azt hihettük a Simó Gyuri (volt T-kom vezér, befektetési bankár, 3D print-guru) vitte közülünk [értsd: volt narancsosok] a legtöbbre, de kiderült, nem, a Feri vitte”. És tényleg, Hammer professzor öltönyben, olykor szopóálarcban Közgép-felirat előtt ugrál a színpadon, nyakán kidagadnak az erek, önfeledten és végtelen szabadsággal ordítja Johnny Rottent, Devót, a Halott Kennedyket, és ezalkalommal praktikusan Tommy Ramone szülőházában üvölti a Ramonest. És Iggy Popot, akinek kimunkált felsőtestén jól látszik a heroinnal szálkásítás, még hajlott korában is. No I wanna be your dog.
Nem kis dolog ez, hanem nagy. Ugyanis a magyar könnyűzene őstörténetére utal vissza, ahogy Hammer Feri Joe Strummert énekel, vagy Exploitedot, a kezdet kezdetére, a teremtésre. A hatvanas évek elején a honi „beatzenészek”, például a Scampolo zenekar öltönyös, nyakkendős, trottőrcipős, miniszoknyás arcok voltak. Jólfésült angolszász dalok a szikes pusztai altalajhoz igazítva. Az éneklés angolul ment, nem akármilyen angolul, fiatalkoromban pár hétig tanultam gitározni, egy bárzongorista tanított, jó ideig őrizgettem az egyik kottáját, a fonetikusan írt angol - „áj láv jú szvíthárt” - egész egyszerűen elbűvölt. A Lopunk töretlen lendülete ilyen őskövület, időn kívüli üzenet, görbülő téridő, ja hogy volt hetvenes évek is, Angliában és másutt is, és hozzánk is begyűrűzött, mint az olajárrobbanás. Spions, ETA, AMD. Mert Molnár Gergely és Najmányi, vagy a László Viktorék nélkül nem indulhatott volna el a nyolcvanas évek. Ahogy a hajdani házibulik megnyúlt kazettáin az URH-búcsúkoncertet hallgatni úgyszolván muszfeladat volt, kötelező gyakorlat, fünf koma fünf, azzal a mondással kezdődött, hogy „1980. Azért jöttünk, hogy eltöröljük a hetvenes éveket!”
A nyolcvanas évek fővárosi koncerthelyszínein korábban kezdődött a felszabadulás a kádári diktatúrából.
Csináltam egy filmet, volt benne egy '76-ban, Londonban játszódó punkjelenet. Angol koproducer is volt, és sokáig úgy volt, hogy a hangutómunkát ott csináljuk majd, Londonban a Pinewood Studios-ban. Intenzív e-mail-kapcsolatban voltam a hangmérnökkel, megosztottam vele az elképzelést, hogy a punkjelenetben az Anarchy in the UK néhány taktusára volna szükség. A hangmérnök hümmögött, elég dobozhangúak a régi felvételek, mondta, lehet az volna jó, ha behívnánk Johnnyékat újra felvenni, magasabb technikai színvonalon az 5.1 DTS-hez. Elkerekedett szemmel néztem az üzenetet, hirtelen csak annyit tudtam válaszolni, azon a felvételen én is ott szeretnék lenni. Aztán persze az egészből nem lett semmi, ETÁval töltöttük fel az auditív lukat. Viszont mikor a Lopunkot hallgatom, akkor nagyonis elkap a hangulat, mintha Johnnyékat hallgatnám szűk stúdiótérben.
Barcs Miki más. A legmocskosabbszájú Facebook-harcos, legendás láncfűrészes székszeletelő, az egyszerű, könnyen megjegyezhető üzenetek főpapja. Déri Miklós Arcok c. portrékönyvének címlapján egy megharcolt arc, „kúrom a nőt, csöng a telefon”, persze, „Sztálin kúrja Rákosit, Rákosi kúrja Szálasit, Szálasi kúrja Szarbánt”, és így tovább. Nem mondhatni, hogy a Flash kesztyűs kézzel bánna a NER-rablólovagjaival, de hát egymillióan Barcs Miklós Nobel-békedíjáért, betegségek ellen is jó, ha hangosan kibeszéljük, ami gáz. Erre reflektálva egy másik Flash-kompatibilis zenekart említek, a mezőtúri Rákosi együttes paradigmatikus sorait: „Hogy jutottunk ideáig?! / Hogy jutottunk ideáig?! / Bassza meg a kurva isten! / Bassza meg a kurva isten!”. Na igen, konklúzió, „neked nem ott van a helyed a parlamentben”, ebben egyet is értünk. A Toldi tele, jóarcokkal tele. Nagy Zsolt színházi és filmszínész például az első sorban pogózik, úgy locsolja a sört, ahogy azt ilyen helyen kell, mellette zöld baseball-sapkában ugrál a Magyar Narancs utolsó rikkancsa, hangulat hágja a tetőfokot, pláne, mikor a Miki a képviselő Barbie-baba feleségét említi, és hogy mit s miként csinálna vele. Azt az egyet sajnálom, hogy harmadiknak nem lépett fel a Pussy Riot, és nem csak azért, mert Nagyezsda Tolokonyikovát jó nézni, hanem mert így lett volna meg az aranymetszés, a narratológiai hármasegység, hanem megidézte volna ez a triptichon az összes punktémát, ami ellen tiltakozni lehet és kell: Margaret Thatchertől Orbánon át Vova Putyinig.
A hetvenes évek Angliában sem volt tünemény, New Yorkban, sőt a mindenek felett álló és napfényes Kaliforniában sem. A lángoktól ölelt fatornyosban, Magyarországon különösen szar évtized volt, álmos szürkeség, Kádár János nyúlszőrkalapja, egy-egy jó vadásztársasági vacsora elvtársakkal és Hofi Gézával. Csehszlovák-típusú normalizáció más eszközökkel. Külföldre zavart filozófusok, szociológusok, színművészek és punkzenészek. Czinege Lajos daliás, szinte csak a mai beszélő disznósajthoz hasonítható arcéle, Brezsnyev csókja, nyomuló szovjetek Angolában és Etiópiában, Magyari Béla „kiképzett űrhajós”. Fuck the System. A hetvenes években mindig november volt, nem látszott kiút, nem volt fény, csak alagút. Meg idő. Az idő, noha cáfolható idea, de mindközönségesen legfontosabb jellemzője, hogy múlik. Nem ismétlődik, de világtörténelmi, eszmeideológiai és individuálfilozófiai terepen is feltünhetnek roppant hasonlóságok. Kiváló tisztelettel várom, hogy valaki az év vége felé azt vonyítsa mikrofonba, hogy:
2020. Azért jöttünk, hogy eltöröljük a tízes éveket!
És most végig kéne vinni, nem szabad átbulizni, kicsinyelni, kicsinyeskedni, mint 1989-ben. Ezúttal nem hallgatni hamis prófétákra. Baltával kell szeletelni. Vagy láncfűrésszel. Ki a moszkvai diszkóból. Véget vetni a végtelen vakációnak (Endless Vacation), a képviselő hányását csipegeti a galamb a sarkon, és senki ne ugasson bele, hogy mit gondolok.
Vágvölgyi B. András
