2019.06.01. 06:21 – dankógábor

Meghalt Roky Erickson

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

71 éves korában pénteken, Austinban elhunyt Roky Erickson pszichedelikusrock-legenda. A halál oka nem ismert, de a hírt Erickson testvére erősítette meg. Erickson a The 13th Floor Elevators alapító-énekes-gitárosaként gyakorolt óriási hatást a későbbi generációra.

A pszichedelikus rockzenekart 1965-ben indította el társaival, és 1969-ig működtek első körben, ami alatt meg is írták a teljes életművüket. Egy 1968-as koncerten kezdett a közönség számára is nyilvánvalóvá válni, hogy valami nincs rendben Ericksonnal, miután összevissza beszélt a színpadon. Később paranoid skizofréniát állapítottak meg nála, amit elektrosokkal kezeltek, és amihez valószínűleg a masszív drogfogyasztás is hozzájárult. 1969-ben letartóztatták marihuánabirtoklásért, majd a mentális állapotára tekintettel nem a börtönbe, hanem kórházba került, ahonnan 1974-ben engedték ki.

Később gyakorlatilag szólóban adott ki több lemezt, a legendává válását pedig erősen megtolta, mikor 1990-ben megjelent egy lemez When The Pyramid Meets The Eye címmel, amin olyan zenekarok dolgozták fel a dalait, mint a ZZ Tp, az R.E.M., a the Jesus And Mary Chain vagy a Primal Scream. Utolsó, új dalokat tartalmazó lemeze 2010-ben jelent meg True Love Cast Out All Evil címmel. Ezen a lemezen az Okkervil River volt Erickson háttérzenekara. A 13th Floor Elevators utolsó fellépése egyébként 2015-ben volt, itt Erickson is színpadra állt a többi alapítóval együtt.


gyász roky erickson



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása