Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Egy rapper és annak gyerekkori jóbarátja írt egy filmet, amiben olyan aktuális társadalmi problémákkal foglalkoznak, mint például az utóbbi években nagy port kavart gyilkosságok, amikben fegyvertelen feketéket lőttek le rendőrök. Mindezt indie komédiába ágyazták, kisebb drámai fordulatokkal és sok rappelgetéssel. A Blindspotting Obama egyik kedvenc filmje volt 2018-ban, amit valószínűleg komoly témájának és mégis laza előadásmódjának köszönhet.
A hazai mozikból kimaradt a film, ami valószínűleg a feldolgozott topiknak köszönhető. Európaiként valószínűleg soha nem fogjuk megérteni a valós súlyát annak, ami az Egyesült Államokban történik rendőri túlkapás címszó alatt, aminek kapcsán leginkább csak a tüntetésekről hallunk, amiben azért vonulnak az utcára, mert nyilván nem tartják igazságosnak, hogy a szervek fegyvertelen afro-amerikaiakat lőnek le. Mostanában meglehetősen megszaporodtak az ilyen témájú filmek, vagyis azok, amikben megmutatják milyen kisebbségben élnek a feketék a mai napig és mennyire ki vannak szolgáltatva a társadalmi diszkriminációnak. A Get Out vagy a Sorry To Bother You is ezzel operált, ugyancsak kissé keserű vígjátékok formájában. A Blindspotting egyik hibája, hogy meglehetősen egyoldalúan nyilatkozik erről a témáról, ami valahol érthető, viszont filmes szempontból zavaró és nem a legokosabb megoldás. A történet, annak kicsit közhelyes, de mégis élvezhető felépítése és a baromira autentikus vágóképek Oaklandről, valamint a valóban jó poénok, kárpótolnak a másfél órás játékidőben.
Adott egy fekete srác (Daveed Diggs), akinek három napja van hátra a próbaidejéből és ezalatt szeretne nem bajba keveredni, ami azonban elég nehéz feladat, miután a white trash haverja (Rafael Casal) abszolút nem tud ellenállni annak, hogy kisstílű balhékba és illegális dolgokba keveredjen. A srácok azonban gyerekkori barátok, együtt is melóznak, rappelgetnek, üzletelgetnek, bajba keverednek, vagy csak simán a másiknál lógnak és közben szidják az új Oaklandet, amibe megérkeztek a tehetősebb fiatal hipszterek, akik vegán kajákat esznek, smoothie-kat isznak és próbálnak autentikusan viselkedni egy számukra ismeretlen, de menőnek tűnő környéken. Aztán egyik nap az egyikük szemtanúja lesz, ahogy egy rendőr lepuffant egy fegyvertelen srácot, de persze nem szólhat egy szót sem, nem adhatja ki őszinte dühét, hiszen még mindig van pár nap a próbaidőből és ő amúgy is fekete, szóval csak bajba keverné magát. Ettől az egy drámai jelenettől eltekintve azonban még egy csomó ideig a baromkodásé és a humoré a főszerep, ami míg úgy is totál átjön és működik, hogy nem nagyon van betekintésünk ebbe a kultúrába. Hiába pörgeti ki végül a témakört arra, hogyha baj van, akkor a feketéket lelövik, míg a fehérektől esetleg megkérdezik, hogy mégis mi történt, attól még nem akarja erőltetve a szánkba rágni, hogy mire fog kilyukadni a film. Legalábbis az elején, mert aztán dráma drámát követ, a srácok megkérdőjelezik a hülye döntéseiket és el kell számolniuk önmagukkal, de persze csak olyan férfiasan-büszkén és saját maguknak is meg kell találniuk a helyüket a kasztjukban, pedig azt hitték, hogy pontosan tuják hova kell sorolniuk önmagukat.
A vágóképek színesek, szagosak, a film végig pörög, a hood-ot részletesen mutatják be és hitelesen, valamint az egész film még úgy is működik, hogy valójában tényleg nem tapasztaltuk meg a benne bemutatott dolgokat a saját bőrünkön. Carlos López Estrada rendező jó köpenybe csavarta a két barát történetét, ami határozottan átadja a kívánt üzenetet és stílusában mer friss lenni még úgy is, hogy az nem mindig hibátlan.
