2019.06.06. 14:08 – dankógábor

Zenével bontották a Vasfüggönyt - Budapesti séta a rendszerváltásról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

walk_of_change_001.jpg

Idén lesz a magyar rendszerváltás 30. évfordulóját. Ennek alkalmából az Amerikai Nagykövetség és az ImagineBudapest, tematikus városi sétákat szervező cég elindította a Walk of Change '89 - A szabadság ritmusa sétákat. A séta egy rövidített rövidített részén mi is végigmentünk szerdán.

Nagyon örülünk, hogy egy olyan nyilvános projektet támogathatunk, amely kiemeli azokat a közös értékeket, amelyeken mi magyarok és amerikaiak osztozunk, beleértve azt a szabadságra való törekvést, amely kiállta a történelem viharait, és amely szétszakíthatatlanná teszi transzatlanti kötelékünket.

– mondta indulásként Emma Nagy, az Amerikai Nagykövetség kulturális attaséja a séta bemutatóján.

A rövid bemutatkozás után Csada Gergely vette át a szót, aki nem először vezet sétát Budapesten, és ő lesz ezeknek a zenére épülő túráknak a házigazdája. Ő rögtön mesél a három T-ről, tehát a támogatott, tűrt és tiltott kategóriákról, amit Acél György vezetett be, és ami elég képlékeny volt. Elég gyorsan ki lehetett esni a támogatott kategóriából a tiltottba, ahogy például Gerilla együttessel is történt. Berki Tamás énekes-gitáros és Vámos Tibor (később Miklós) énekes-gitáros polbeat csapata, akiket először támogattak, mert elkerülhetetlen volt a nyugati kultúra (a Szabad Európa Rádiónak is köszönhető) beáramlása, így kellett valamit kezdeni a nyugati protest songokkal kontrollált formában. Majd mikor Vámosék egyre inkább olyanokról énekeltek, ami nem tetszett a hatalomnak, majdhogynem a tűrt kategóriát átzuhanva kerültek a tiltottba.

Hasonló történetekkel lesz tere a séta, ahol a szervezők októberig tíz ingyenes alkalommal várják az érdeklődőket a három órás programra, melynek során a nyolcvanas években vagy később születettek is átélhetik, milyen volt nyakkendőben és világos zakóban belépni az Ifiparkba, megtudhatják, hogyan segítette Elvis Presley az 1956-os forradalom ügyét, és hogy milyen befolyással volt az életre Kádár János és a jazz. Hol és mivel kereskedtek a pesti dollárboltokban? Mi szólt a tilosban sugárzott Szabad Európa Rádióból esténként?

Mivel a zene ebben a korszakban is hű lenyomata volt a legfontosabb politikai és társadalmi átalakulásoknak és eseményeknek, a résztvevők a séta során, zeneszámokon keresztül, slágerek és ikonikus szövegű dalok meghallgatásával alkothatnak képet arról, hogy az ötvenes évektől milyen hatása volt az amerikai kultúrának a magyar szabadságvágyra, és hogyan segítette az amerikai külpolitika a rendszer fellazulását.

A séta célja a szervezők szerint az, hogy kiegészítse vagy megalkossa azokat az élményeket, amelyek segítenek jobban megérteni a korszak politikai-, gazdasági- és kulturális hatásait.

walk_of_change_004.jpg

A séta a Várkert Bazár területén kezdődik (a sajtóbejárás ezt kihagyta), ahol a résztvevők megismerhetik a II. világháború utáni politikai berendezkedést, és a rendszer fokozatos enyhülésének folyamatáról is képbe kerülhetnek az Ifipark házirendjének változása tükrében.

Ahogy már írtuk, a sétán végig szól a zene is, úgyhogy a Várkert Bazárból a Ne írjon fel rendőr bácsi című szám ikonikus szövegét hallgatva lehet átsétálni a Clark Ádám térre, ahol az '56-os forradalomról, a Szabad Európa Rádióról és a jazz beszivárgásáról beszélnek majd - egy olyan időszakban, ahol veszélyes volt szabad, nyugati zenéket hallgatni, de "... a zene nem ismer határt és a drótok fölött között alatt idetalált." Ez egyébként szándékos volt a Nyugat részéről: ha már fegyverrel nem lehetett a szocialista blokkot rendbe tenni, szánt szándékkal a kultúrán keresztül erodálták a vasfüggönyt.

A Széchenyi téren majd kiderül mi is az a polbeat (innen indultunk mi). Ezután irány a volt Tervhivatal (ma a CEU főépülete) miközben kiderül, hogyan működtek az ötéves tervek. A Nádor utca következő állomása a Terv Presszó, ahol a retró berendezés nem csupán a nosztalgia része, hanem az akkori nyugati cikkek iránti vágy megtestesítése. Többek között ezek elérhetetlensége fűtötte a szabadság iránti növekvő igényt.

walk_of_change_007.jpg

Az Arany János utca 32., most a Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum (OSA) kutatási bázisa, korábban egy dollárboltnak adott otthont. Itt a résztvevők megtudhatják, miért kellett elszámolni a valutával, és hogyan inspiráltak a szamizdatok egy új politikai irányt. Fekete Lyuk, betiltott kiállítási anyagok - miközben az Archívum levéltárosa bevezet a nyolcvanas évek változásait, kézbe foghatók a tárgyi emlékek.

A szervezők elmondták, hogy nemhiába a Szabadság tér a séta utolsó állomása: a szovjet emlékmű mellett áll Ronald Reagan szobra, itt hallhatunk Mindszenty bíboros tizenöt évnyi bezártságáról a segítséget nyújtó Amerikai Nagykövetség épületében, idősebb Bush elnök budapesti beszédének váratlanságáról és a Köztársaság kikiáltásáról.

walk_of_change_010.jpg

A sétán egyébként részt vett Petruska András énekes-gitáros is, aki elmondta, hogy ő ugyan még kicsi volt a rendszerváltáskor, de élénken él benne az, hogy leomlanak a korlátok, és emiatt a zene is akadálytalanul érkezhetett be az országba.

A séta ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az első és az utolsó nap egyébként nem véletlen: az elsőn lesz Nagy Imre és társai újratemetésének évfordulója, az utolsó pedig a köztársaság kikiáltásának 30. jubileuma.

Időpontok:

2019.06.16. vasárnap 10:30
2019.06.21. péntek 18:00
2019.06.29. szombat 15:00
2019.07.11. csütörtök 18:00
2019.08.31. szombat 10:30
2019.09.07. szombat 15:00
2019.09.15. vasárnap 10:30
2019.09.19. csütörtök 16:00
2019.10.05. szombat 10:30
2019.10.23. szerda 10:30


séta



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása