Nyitottan és őszintén - A Skunk Anansie dobosával, Mark Richardsonnal beszélgettünk

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Július utolsó napján első ízben ad önálló koncertet Magyarországon a brit Skunk Anansie. Az összetéveszthetetlenül egyéni hangzású alternatív rock/metal zenekar idén egy dupla koncertalbummal és egy ahhoz kapcsolódó turnéval ünnepli megalakulásának huszonötödik évfordulóját. A budapesti állomás a Barba Negra Trackben lesz, a koncertet megelőzően pedig alkalmunk nyílt arra, hogy interjút készítsünk a jelenleg épp új albumon dolgozó zenekar dobosával, Mark Richardsonnal. A beszélgetés során szóba került múlt, jelen, jövő, és az is, mi a titka a jó zenekari kémiának.

Július végén Dániában kezditek a mostani turnét, utána pedig egészen szeptemberig majdnem folyamatosan úton lesztek, szóval meglehetősen hosszú körút áll előttetek. Élvezitek a turnézást ennyi idő után is, vagy néha már kezd egy kicsit munkahely jellege lenni a dolognak?

Hogy úgy mondjam, huszonöt év után már nem jelent számunkra akkora újdonságot a koncertezés, de még mindig élvezzük ezt. A kilencvenes években rengeteget turnéztunk, stúdióztunk, vagy épp promóciós körutakon voltunk, folyamatosan dolgoztunk, de most már sokkal nyugisabb a menetrend, emiatt aztán sokkal jobban is érezzük magunkat.

Mi változott a régi időkhöz képest?

A fő különbség, hogy rövidebbek a turnék. Korábban olyan köröket csináltunk, hogy elindultunk Európából Ausztráliába, aztán mentünk tovább Japánba, Dél-Afrikába, vagy épp Észak-Amerikába. Mostanában már inkább fesztiválokon játszunk, így jóval kevésbé megerőltető, és szórakoztatóbb is. Nem akarunk már folyamatosan úton lenni, hiszen mindannyiunknak ott van a családunk, és a saját életünk, amit ugyanúgy szeretnénk élvezni.

Tehát most már nem egyfajta teljes munkaidős állás nektek a Skunk Anansie?

Dehogynem, határozottan az. Most is ez az elsődleges számunkra, nyilván bevételi forrást is jelent, szóval a legfontosabb dolog azok közül, amikkel foglalkozunk. Annyi változott, hogy most már nem akarjuk mindig minden időnket a zenekarral tölteni, mert korábban ezt csináltuk, és nem működött.

Az év elején kiadtatok egy 25 dalból álló dupla koncertfelvételt, amit egyfajta élő best of válogatásnak is felfoghatunk. Milyenek a visszajelzések?

Úgy tűnik, hogy a közönségnek kifejezetten tetszik, jó kritikákat kaptunk rá, szóval összességében nagyon jó a fogadtatása, és kíváncsian várjuk a folytatást.

A koncertalbum elkészülésének körülményeiről nem igazán lehet túl sokat tudni. Egyfajta turnés válogatás ez, vagy egy teljes koncert felvétele?

Igazából 2008 óta minden egyes koncertünket rögzítettem. Ma már könnyen elérhetők olyan technikai eszközök, amelyeket csak rá kell csatlakoztatni a keverőpultra, ezekkel bármelyik koncertedet rögzítheted sávonként. Így aztán egy idő után már komplett dobozok voltak tele mindenféle merevlemezekkel, rajta a koncertfelvételeinkkel innen-onnan. Amikor jött az ötlet, hogy csinálunk egy élő albumot, nem volt nehéz dolgunk, mert több mint tíz évre visszamenőleg minden bulink felvétele rendelkezésre állt.

Nem egy szokványos megoldás...

Igen, de így volt a legkönnyebb. Nem igényelt nagy befektetést, és enélkül nem is jöhetett volna létre ez a koncertlemez, mivel amikor elkezdtem felvenni a koncertjeinket, senki nem gondolkodott ilyesmiben. Én meg úgy voltam vele, hogy akárhogy is, de megcsinálom, mert megtehetem. Néhány régebbi dal élő változata korábbi turnékról származik, 2010-ből, 2011-ből, amikor több régi számot játszottunk, a legtöbb felvétel viszont a legutóbbi, 2017-es körútról, elsősorban olasz- és lengyelországi koncertekről való. Elég hosszú időt vett igénybe, amíg kiválasztottuk a legjobb verziókat, de mivel tudtuk, hogy ez a két buli különösen jól sikerült, nem kellett minden felvételt végighallgatnunk.

Számodra melyik dal jelenti a legnagyobb feladatot élőben?

Dobosként a Charlie Big Potato elég nagy kihívást jelent, az egy meglehetősen technikás dal. A The Skank Heads szintén kemény fizikailag, mivel az egy elég gyors, punkos, de összetett ritmusvilágú dal, én pedig meglehetősen nagydarab srác vagyok, akinek nem mindig könnyű ilyen gyorsan mozognia, haha.

Van esetleg titkos kedvenced azok közül, amiket játszotok?

Talán a Spit You Out az egyik, de a God Loves Only You is nagy kedvencem, meg persze a Charlie. Élőben leginkább ezeket szeretem játszani, de ugyanígy szeretem a nyugodtabb dalainkat, mert azoknál meg tudok pihenni egy kicsit.

Van néhány olyan dalotok, mint a Secretly, vagy az I Hope You Get to Meet Your Hero, amelyekben hallhatók különféle vonós, szimfonikus hangszerelések. Ezeket hogyan adjátok elő élőben?

Van egy nagyon egyszerű rendszerünk, amivel élőben megszólaltatjuk ezeket a sávokat. Ez egy Roland SPD-SX sampling pad, aminek segítségével sávonként reprodukálhatók azok a szólamok, amikhez klasszikus hangszerelés, vagy egy komplett zenekar kellene, amiket értelemszerűen nem vihetünk magunkkal mindenhová. A mostani turnén annyi változás lesz ezen a téren, hogy a feleségem, Erica is velünk tart a turnéra kísérőzenészként. Ő billentyűs hangszereken és gitáron játszik, illetve vokálozik is, így jóval kevesebb szólamot kell gépről megszólaltatnunk.

Ha azt mondom, huszonöt, mi jut eszedbe?

Huszonöt... szeretnék annyi idős lenni! Nem akármilyen érzés ennyi időt lehúzni egy zenekarban, még azzal együtt is, hogy a kétezres években pár évre feloszlottunk, amit aztán sikerült túlélnünk. Csináltunk hat stúdióalbumot, két koncertfelvételt, egy greatest hits válogatást, jövőre pedig kijön az új lemez... Ha végiggondolom ezt az egészet, leginkább hálás vagyok azért, hogy továbbra is tudunk zenekarként működni, hiszen egy rakás kortársunk a kilencvenes évekből szupermarketekben dolgozik manapság - munkát kellett keresniük, át kellett képezniük magukat, miután abbahagyták a zenélést. Tudod, hogy van, ha átlépsz egy mérföldkövet, és sikeressé válsz zenekarként, utána a következő feladat az, hogy kitaláld, hogyan tudod ezt a szintet tartani. Ez huszonöt év után nem akármilyen teljesítmény, és itt köszönetet kell mondanunk a menedzserünknek is, aki szintén nagyon régóta velünk van. Hatalmas csapatmunka eredménye, hogy ennyi idő után is egyben tudjuk tartani ezt az egészet, és nagyon büszkék is vagyunk erre.

Szerinted mi a legnagyobb különbség a hozzáállásotokat illetően, ha összehasonlítjuk a korábbi és mai önmagatokat?

Azt hiszem, sokkal akaratosabbak voltunk régen, a végkimerülésig dolgoztunk azért, hogy sikeresek legyünk, és részben ez volt az oka annak, hogy feloszlottunk egy időre. Kicsit kiszálltunk a mókuskerékből, megteremtettük a saját életünket, családjaink lettek, és azt hiszem, az a legnagyobb különbség, hogy már nem a zenekar határoz meg minket. Ma már nem az életünket jelenti, csak azt, amit csinálunk. Ez egy hihetetlenül jó meló, nagyon szerencsések vagyunk, hogy ezzel foglalkozhatunk, de ma már nem ez jelent mindent, vannak fontosabb teendők is. Bizonyos dolgok megváltoznak, amikor családod lesz, amikor gyereked születik, amikor elkezdenek más dolgok is érdekelni a zenekaron kívül. Ezekre mind időt kell fordítani, amit nem tehetsz meg, ha folyamatosan úton vagy. Ha meg folyamatosan úton akarsz lenni, egyre nehezebb kiszakítani magad a családod köréből, a komfortzónádból. Nem vagyunk azon a szinten, mint mondjuk a Muse, egy magunkfajta zenekar nem teheti meg azt, hogy a tagok mindenhová magukkal vigyék a családjukat, külön buszokban utazzanak, vagy teljes emeleteket foglaljanak le egy szállodában. Mi mindenhová együtt utazunk, és tudatában kell lennünk annak, hogy mindannyian egy-egy kis darabja vagyunk az egésznek. Még ennyi év után sem engedhetünk meg magunknak egy saját repülőgépet.

Viszont a hírek szerint továbbra is jó a kémia a zenekaron belül. Mi a titka annak, hogy ilyen régóta ugyanabban a felállásban tudtok dolgozni?

A titok nyitja a kommunikáció. Ha bármilyen probléma merül fel, azonnal megbeszéljük. Az is kommunikáció, amikor a színpadon vagyunk, vagy amikor beutazzuk a világot együtt. Amikor újjáalakultunk, és mindenki azt mondta, rendben, csináljuk, megbeszéltük, hogy ha tényleg akarjuk ezt a zenekar, akkor az csak ilyen formában lehetséges. Nyitottan és őszintén, mindig megbeszélve a helyzetet, ha a dolgok kezdenek bonyolulttá válni.

Néha hallani olyan kritikákat, hogy az újjáalakulás után jellemző dallamosabb, érzelmes és kicsit polírozottabb irányvonalatok nélkülözi a korai Skunk Anansie nyers és dühös energiáját. Te mit gondolsz erről?

Egyetértek!

Szerinted minek köszönhető ez a változás?

Szerintem nehéz elkerülni az ilyesmit, ha olyan zenekarban játszol, ami hosszú időn át működik. Idővel elkezdenek felhalmozódni az olyan típusú kérdések, hogy hogyan tudnánk ezt még jobban csinálni, és ilyenkor néha nehezebb elcsípni felvételen az energiát, bár úgy gondolom, hogy abból még mindig rengeteg van bennünk. Amikor először dolgozol stúdióban, általában nagyon fiatal vagy és tapasztalatlan, nem igazán tudod, mit miért csinálsz, ezért mindent jó keményen és jó hangosan játszol, és az ilyen felvételeknek van egyfajta - nem tudom ez a megfelelő szó-e? - naiv bája. De most hétvégén, amikor a stúdióban dolgoztunk a producerünkkel, az volt a célkitűzés, hogy ismét próbáljuk meg rögzíteni azt az energiát, ami a zenekarra élőben is jellemző. Ez valami olyasmi, ami mindig ott van a fejünkben ilyenkor. Nem tudom, hogy ezúttal sikerrel járunk-e, de törekszünk rá.

Tehát most is épp dolgoztok a következő albumon.

Igen így van. Remélhetőleg hamarosan megint lesz időnk arra, hogy dalokat írjunk, akkor legkésőbb télen befejezhetjük a felvételeket, és jövőre meg is jelenhet.

Híresek vagytok a társadalomkritikus szövegeitekről. Még mindig fontos ez számotokra?

Igen, azt hiszem, továbbra is fontos, hogy legyen valódi üzenetünk, és Skin ezen a téren bámulatos munkát végez. Biztos vagyok benne, hogy ezúttal is lesz mit mondania bizonyos társadalmi jelenségekről, szóval nem várhatók mézes-mázos szövegek tőlünk. Pont elég zenekar van, aki ilyeneket ír, mi meg nem ilyen típusú csapat vagyunk. Nyilván van mit mondanunk a kapcsolatokról is adott esetben, de az ilyesmit sem a szokásos módon tesszük. Nagyon egyedinek és érdekesnek tartom azt, hogy Skin ezekhez a témákhoz közelít.

Egy ilyen karrierösszegzés, mint a mostani koncertlemez, vagy turné, sokszor egy új kezdetet is jelent egy zenekar számára, és a friss sajtóanyagokban úgy fogalmaztatok, hogy a Skunk Anansie jelenleg erősebb, mint valaha. Te hogy látod ezt?

Talán azért van most egyre több mondanivalónk, mert egyre több olyan dolog történik a világban, amiről beszélni kell. Bizonytalan és néha félelmetes időket élünk mostanában, néha úgy tűnik, mintha minden rossz irányba haladna, ami kissé riasztó, és amíg ez így van, szólnunk is kell ezekről. Hétvégén felvettünk egy új dalt, és nagyon izgatott vagyok emiatt. Én úgy látom, legalább annyira felspannoltak és lelkesek vagyunk, mint korábban bármikor, szóval a jövő továbbra is izgalmasnak ígérkezik a zenekar számára, és ha készítünk egy igazán jó albumot, az kitűnő ugródeszka lehet e felé a jövő felé. Ezzel kapcsolatban csak annyi a dolgunk most, hogy írjunk még pár dalt, aztán bevonuljunk a stúdióba, és felvegyük a lemezt.

Játszottatok már korábban Budapesten, mindkétszer a Sziget Fesztiválon, 2011-ben és 2016-ban, de önálló koncertet eddig nem adtatok Magyarországon. Te melyiket szereted jobban?

A fesztiválok mindig jók, hiszen kitűnő alkalmat jelentenek arra, hogy megmutasd magad egy rakás embernek, akik eddig azt sem tudták, hogy a világon vagy. Viszont egy saját koncerten meg mindenki azért megy oda, hogy téged lásson. Biztosan fantasztikus lesz végre egy önálló bulit játszani Budapesten, már nagyon várom, hogy ott legyünk, és találkozzunk a helyi rajongókkal. Végül is erről szól az egész, hogy menjünk és csináljuk!

Mire számíthat a közönség július 31-én?

Az a helyzet, hogy ha meghallgatod a lemezeinket, akkor sem kapsz teljes képet a zenekarról, a három dimenzióhoz az élő előadás is hozzátartozik. Nagyon izgatott vagyok, ha arra gondolok, mit lát majd, aki még nem találkozott velünk élőben, ugyanis ez egy olyan élmény, amit én is megtapasztaltam, voltam Skunk Anansie-koncerten még 1994-ben, mielőtt beszálltam volna a zenekarba. Két órát játszunk majd, és lesz számos újdonság, új színpadkép, talán új dalok, és persze mi négyen a színpadon, Ericával kiegészülve. Remélhetőleg sokan látják majd.