Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ötödik születésnapját ünnepli idén a Sportalshow, az Esztergom környéki régió egyetlen rock és metálzenei fesztiválja. Július 18 és 21 között, tehát holnaptól három napon át huszonkét koncertet láthat a közönség, köztük a teljesség igénye nélkül olyan zenekarokkal, mint a Fish!, a P. Mobil, az Auróra, a Mátyás Attila Band, illetve az undergroundabb vonalról az Omega Diatribe, a Watch My Dying, vagy a fesztiválszínpadokon ritkán látható Magma Rise, és a Wackor. A rendezvény előestéjén a szervezővel, Szénégető Ricsivel beszélgettünk.
Annak idején mi volt az alapötlet, amely mentén elindítottátok a fesztivált?
Kicsit talán viccesnek tűnhet, de az eredeti ötlet anno annyi volt, hogy csináljunk egy olyan bulit, ahova meghívunk pár helyi zenekart, és szigorúan egy este, kicsit amolyan házibuli, vagy kerti parti hangulatban mondjuk úgy, elbúcsúztatjuk a nyarat. Ez az ötlet viszonylag hamar kinőtte magát abban az értelemben, hogy nem csak helyi zenekarokat hívtunk, aztán végül két napos lett, és azt vettük észre, hogy nyomokban sem hasonlít arra, amit eredetileg kitaláltunk. Tehát már az első sem olyan lett, ahogy megálmodtuk. A másik, szintén fontos mozgatórugó pedig az volt, hogy a Fesztergom 2010-es megszűnésével nem csak Esztergom, de a régió is rockfesztivál nélkül maradt. Úgy éreztük, ez így nem mehet tovább, úgyhogy nekiláttunk a "pótlásnak", mert hát ki csinálja meg, ha nem mi, nem igaz?
Te magad amúgy jártál a Fesztergomra annak idején?
Persze! A Fesztergom olyan dolog volt itt helyben, amire túlzás nélkül mindenki felkapta a fejét! Amíg a fesztivál volt, szinte minden valamire való, élvonalbeli hazai zenekar megfordult itt, olyanok is, akik amúgy nem sok fesztiválra jutottak be. Ezt a hozzáállást próbáltuk is kicsit átmenteni a Sportalshow-ba, és szerintem egész könnyen sikerült is. Ez nyilván köszönhető annak is, hogy a két csapat között van némi személyi átfedés is. A magam részéről megtisztelve is érzem magam, hiszen olyanokkal dolgozhatok, akikre anno felnéztem, mert láttam fesztivált szervezni (Szabi), vagy hallgattam a rádióban/láttam a helyi tévében (Bozsó), esetleg más miatt sokat köszönhettem neki tiniként is (Dzsinya). Így az, hogy ezeknek a szép emlékű fesztiváloknak az elkövetői később befogadtak maguk közé, ma pedig már baráti társaságkén, együtt csináljuk ezt, nagyon nagy dolog.
Meg is kaptuk emiatt és a helyszín miatt is, hogy miért nem Fesztergom a Sportalshow? Ám őszintén, meg sem fordult a fejünkben anno, hogy ezt a nevet kapja a fesztivál, még ha nyilván könnyebb is lett volna a dolgunk, mint így, hogy néhányan a szóban nem hallható különbség miatt keverik az írásmódot néha a klub nevével. Hogy válaszoljak is a kérdésedre, a Fesztergomok közül az utolsó 8-9 volt az talán, amin ott voltam, szóval nagyjából több mint a felén.
Az egyik legjobb koncertélményem is oda köthető, és ebben lesz most egy olyan sztori, amit csak félve mesélek el, mert lehet, hogy évekig szívják majd a vérem miatta. Volt egy olyan nap, hogy Szépülő Városközpont, helyi hősök, akik szerintem simán kerülhettek volna Quimby-szintre, ha kicsit jobban állnak a csillagok, Ős-Bikini és Kispál és a Borz. Na kérlek, ez a hármas így egymás után akkora bulit csinált, hogy utána csak feküdtünk a fűben reggelig és azt hittük, hogy itt van Amerika. Bármennyire nem vagyok Kispál-fan, amit és ahogy ott összezenéltek, az hatalmas volt, bár az Ős-Bikini után nekem jöhetett volna bárki, azt az estét mindenképpen ők nyerték meg! De napokon át lehetne sztorizni!
Miért fontos számotokra, hogy Esztergomnak, illetve kifejezetten ennek a régiónak is legyen egy saját rock/metal fesztiválja?
Akkor most jöjjön egy populista, hasba akasztós nagy duma: szeretjük ezt a várost, szeretünk itt élni és szívügyünk, hogy legyen itt is valami, ami nem egy átlagos, rádiós, vagy mainstream zenékkel telerakott, ingyenes tömegprogram, hanem egy vállaltan szubkulturális valami, ami a miénk! És lehet azt hinni, hogy ez egy rossz marketingduma, mert valahol nyilván az, annyi különbséggel, hogy tényleg így is gondoljuk. Nagyon szeretnénk, ha Esztergom - és ezáltal a régió is - újra felkerülne a régi helyére az élőzene térképén. A kilencvenes években a Molothow-liget, aztán a Fesztergom miatt előkelő helyen jegyezték a várost, bízunk benne, hogy egyszer ismét rászolgálunk erre a pozícióra.
A fesztivál programja nem szigorúan műfajok mentén alakul. Mi alapján hívjátok meg a zenekarokat?
Ez az a kérdés, ami mögé lehetne valami kicsavart ideológiát tenni, de nem nagyon tudunk. Van benne egy kicsit ilyen „ahogy esik, úgy puffan” attitűd is, meg persze más szempontok is: klubos nézőszámok, mennyire volt jó a koncert, milyen a viszonyunk az adott zenekarral, akar-e jönni egyáltalán a fesztiválunkra? Utóbbi az, ami talán a legfontosabb szempont, hiszen tudni kell, hogy ez a rendezvény egy Rockmaratonhoz képest például csak drága kerti parti, viszont van egy olyan hangulata, már csak a helyszín és a környezet miatt is, ami máshol nincs. Emiatt tud szerintem megállni a lábán az egész.
Ennek az egésznek az elsődleges célja az, hogy összetereljünk 18-20 zenekart, akiket mi is szeretünk és csapjunk egy görbe hétvégét. Viszont azt tudni kell, hogy ezek a zenekarok, főleg a húzónevek, nyáron „termelik” meg azt a pénzt, amiből télen úgymond elklubozgatnak, a fesztiválgázsik meg nagyon nem a mi büdzsénkhez vannak mérve, ám van, akinek ez nem akadály. Értem ezalatt azt, hogy akár a klubba is szívesen eljön az adott zenekar, és bár máshol sokkal többen vannak rajtuk, szeretik a miliőt, az itteni közönséget, hangulatot, ne adj' Isten minket, emiatt hajlandó vékonyabb tollal megírni a számlát, és olyan összeget mondani, ami neki még éppen megéri. Nekünk meg nyilván nagyon jó, hogy meg tudunk hívni valakit, akire egyébként nem lenne keretünk. Egy-egy ilyen gesztus miatt már megérné csinálni ezt az egészet, de nem csak az anyagi rész számít, akkor eleve nem is csinálnánk.
Az is fontos, hogy tudjunk olyan zenekaroknak fellépési lehetőséget adni, akik egyébként nem nagyon jutnak be a fesztiválokra. Ott van például a felvidéki TooFar, akik még olyan fiatalok, hogy délutánra kellett rakjuk őket, nehogy megijedjenek a sötétben, de már most be tudnak hozni hozzánk száz fölötti nézőt egy-egy klubbulin. Szerintem ha kicsit odafigyelnek rájuk a szervezők, és ők sem trógerkodják el a dolgot, belőlük még komoly tényező lehet, helyi szinten mindenképpen. Jelen állás szerint úgy látom, nem fogják, így egyfajta bizalom részünkről is, hogy kaptak egy nagyszínpados lehetőséget.
Személyesen a te ízlésedet mennyiben tükrözi a felhozatal?
Ez nehéz kérdés, mert ha erre bármit mondok, úgyis lesz majd, aki megfejti, és jön az ízlésrendőrség, hogy rendet teremtsen, de azért megpróbálom elmondani, amit gondolok. Eleve van egy csomó olyan zenekar, akiknek minden fesztiválon ott kellene lennie, ahol rock/metal zene van! Hogy három példát is hozzak, a Wackor, az Omega Diatribe, vagy a Watch My Dying túlzás nélkül világszínvonalon zenélnek élőben, lemezen, mindenhogyan. Utóbbit például kurva jó érzés volt idén a Rockmaratonon nagyszínpadán nézni, és semmivel sem éreztem gyengébbnek a produkciót, mint sok külföldi headlinerét! Ezen zenekarok némelyike egészen fiatal korom óta nagyon kedves nekem, emberileg és zeneileg is, így igyekszem helyet szorítani számukra, amikor és ahol csak tehetem.
Persze fellépnek olyanok is, akiket nem hallgatok napi szinten, vagy akár egyáltalán nem, viszont úgy éreztem, éreztük, hogy helyük van a három nap valamelyikén. Itt már az ember félreteszi a személyes preferenciákat, bár minden évben megbeszéljük Bozsóval, hogy ő is és én is „beszavazhatunk” egy-egy zenekart, aki ugyan nem rendelkezik nagy közönséggel, de mi szeretnénk látni őket a színpadon. Ez az egy-egy zenekar szokott az lenni, aki viszont tényleg azért került oda, mert neki vagy nekem tetszik, szeretjük őket, a többinél nem ennyire fekete vagy fehér a történet.
Mi a legjobb és a legrosszabb dolog a fesztiválszervezésben? Aki csinált már ilyet, az tudja, hogy még egy sima klubkoncertet is elég meló megszervezni, három napon át ugyanez 22 zenekarral nyilván hatványozottan igaz.
Nem nagyon szoktam ezen gondolkodni, mert lehet, hogy ha megteszem, elmegy a kedvem az egésztől, haha! A legjobb mindenképpen az, hogy sok olyan arcot látok egy helyen, akik már a klubba nem nagyon járnak, de ide még igen! Régi ismerősöket, barátokat, akik nélkül ez a környék, és a zenei klíma nem lenne ugyanaz. Mindenképpen az pozitív még, hogy olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akiket melón kívül is kedvelek és tisztelek, talán azt mondhatom, hogy barátok is vagyunk. Ebbe nem csak a komplett stáb számít bele, hanem azok a törzsvendégek, akik megveszik a támogatói, vagy egyéb jegyet, lejönnek, segítenek az építkezésben, a bontásban, szó nélkül velünk dolgoznak, de cserébe nem várnak vagy fogadnak el semmit. Talán ők adják a legnagyobb erőt ahhoz, hogy azt az egészet csinálni tudjuk.
A legrosszabb? Az már egy bonyolultabb kérdés. Talán a rosszindulat és az elő-előkerülő ingyenélők, meg persze az, hogy az ember napokig nem látja a családját, lehúz 18-20 órát, alszik kicsit, aztán nyomja tovább, hogy a végén azt mondhassuk: idén se megyünk el Bora-Bora szigetére a haszonból, haha! Ez mondjuk nem is cél. Rosszindulat alatt azt értem, hogy intoleráns emberek, akik sajnálják ettől a zenei rétegtől a három nap bulizást és próbálnak keresztbe tenni a rendezvénynek. Úgy érzékelem, évről évre kevesebb van belőlük, és már nem is húz fel annyira, mint pár éve, de azért egyszerűbb lenne nélkülük. Az ingyenélők pedig azok, akik teljes természetességgel tartják a markukat az ingyen belépőért, de soha, egy fikarcnyit nem tettek érte cserébe. Az első két évben nagyon zavart, hogy sajnálják azt a kevés pénzt a belépőre, de aztán rájöttem, hogy nem lehet velük mit kezdeni, így inkább nemes egyszerűséggel csak mosolygunk rajtuk. Ugye ezt az egészet mindannyian meló mellett csináljuk, így természetesen nagyon fárasztó is ez az időszak, de amikor látja az ember a hálás tekinteteket, hogy igen, köszi, ez nagyon jó volt, jövünk jövőre is, akkor fel sem merül bennünk, hogy ez nem éri meg! És el ne felejtsem, ami még rossz: kitalálni, kinek adjuk az aktuális Sportalsó-díjat! Idén annyira nem tudtunk megegyezni, hogy kivételesen három díjat osztunk majd ki, minden nap egyet!
Mekkora az a stáb, amivel ki tudjátok szolgálni a rendezvényt három napon keresztül?
Idén kicsit nagyobb létszámmal megyünk neki a dolgoknak, mert rendre elvérzünk valamely területen. Most, ha jól számolom, összesen 25 ember lesz, aki valamilyen formában hozzáárul a sikerhez és a kényelemhez.
Mennyire lehet támogatókat találni egy ilyen fesztiválhoz manapság?
A helyi szponzoráció nagyon nehéz kérdés. Akik egyedüli fix pontként minden évben segítenek, az a helyi önkormányzat. Úgy vettük észre, kicsit nekik is szívügyük ez az egész. Idén meglepő módon sikerült még behúzzunk néhány céget, akik vettek néhány bérletet, így próbálják elősegíteni a rendezvény életképességét. Az első három évben teljesen magunk voltunk és az önkormányzat, tavaly már alakult a dolog, idén pedig elég komoly előrelépés van ezen a téren. Tudod, hogy van ez, először bizonyítani kellett, hogy komolyan, hosszabb távon gondolkodunk, illetve hogy egy-egy kihelyezett reklámnak van valós értéke, megéri kirakni egy molinót. Lehet, hogy itt kevesebb emberhez jut el az üzenet, mint mondjuk egy ingyenes sörfesztiválon, viszont aki látja, ahhoz nagyobb eséllyel eljut valóban, nem csak átsiklik rajta, mert nem veszik el a sok kis logó között. Valamiért úgy érzem, idén jó évet zárunk majd, ami pedig magával hozza, hogy jövőre talán még könnyebb dolgunk lesz.
Te magad látogatóként milyen fesztiválokra jársz szívesen? Inkább a Nova Rockhoz hasonló nagy rendezvényeket szereted, vagy inkább a kisebb, családiasabb koncertek felé húz a szíved?
Igazából mindkettőnek más adja varázsát. A Nova Rockot speciel pont nem szeretem, mert egy rideg, koszos valami az egész. Hiába jó a felhozatal, ha a komfortérzetem nulla alatt van közben. A nagyobbak közül itthon egyértelműen a Rockmaraton és a Fezen az a két fesztivál, ami infrastruktúrában, programban és hozzáállásban a legközelebb van hozzám. Varga Zoli és Tóni valahol példaképeim is, ha fesztiválszervezésről van szó. Szívesen elmegyek a Sörolimpiára, ami annyira figyelemreméltóan fejlődik évről évre, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A kisebbeket pedig pont a családiasság, az intimitás miatt kedvelem igazán, erre tökéletes példa a Fekete Zaj, amit Zéró minden évben remekül összerak, de például az Abaliget Prog Camp is nagyon szimpatikus kezdeményezés.
Sokan panaszkodnak a magyar klubhelyzetre, ehhez képest a Sportalsó évek óta úgy tud működni, hogy nem csak a koncertekre jár le a közönség, mivel van a klubnak egyfajta üzenete, hogy ne mondjam, társadalmi szerepvállalása, például rendszeresen szervezitek Rock Véradás programot, és hasonlókat. Szerinted mi kell ahhoz, hogy egy hely több tudjon lenni a szombat esti buli helyszínénél?
Nehéz kérdés. Talán onnan fognám meg a dolgot, hogy kell-e többnek lenni? Akik szerint nem, és rendben van az úgy, hogy hétvégén koncert, aztán ennyi, csinálja nyugodtan, majd bezárnak. Ezen dolgok mindegyike közös ügy, ha jobban belegondolunk. A Rock Véradást szerintem nem kell túlbeszélni, szerencsére egyre több klubnál látok hasonlót országszerte. Csináltuk a Ne légy szemét! elnevezésű, az esztergomi Prímás-szigetet megtisztító akciónkat, ahol összesen közel 140 nagy zsáknyi szemetet szedtünk össze a szigeten, mert szúrta a szemünket, hogy pár gyökér szemetel. Csináltunk jótékonysági bulikat is, különböző apropókból, amiket most nem taglalnék, mert nem a reklám miatt csináltuk vagy csináljuk ezeket, hanem mert úgy érezzük, szeretnénk visszaadni valamit a közösségnek, ami mi kaptunk tőlük. Ilyenek miatt csináltuk meg a jelenleg szabadságon lévő, de hamarosan visszatérő Sportalsó Fanzine-t, a Sportalsó Podcastet, meg még a jó ég tudja, miket. Azt szerettük volna, ha a törzsvendégek kapnak egy kicsit belőlünk, ha már annyit segítenek nekünk, és rendszeresen le is járnak hozzánk. Úgy látszik, tetszik is nekik ez, és igénylik is. Mivel a Sportalsó elsősorban a közönség miatt működik, mi csak visszacsatolunk ezekkel a dolgokkal. Ha pedig a közönségnek ez tetszik, és tudunk csapatként működni, máris több vagyunk, mint szórakozóhely, akkor ez már közösség. Ősztől még jobban szeretnénk erre ráállni, teke, crockinole és ping pong bajnoksággal, filmklubbal, meg még a jó ég tudja, mi mindennel…
Mi az, amit Esztergomban a Bazilika mellett érdemes megnézni a fesztivál ideje alatt, vagy akár később, az év folyamán?
A Babits házba és a Vaskapuba mindenképpen érdemes felmenni, a kilátás és a hangulat mindent visz, emellett pedig érdemes csobbanni egyet a Dunában, ha már jó idő lesz! Aztán ott a Víziváros, a Keresztény Múzeum, a Vár és a Szent Tamás, ami szintén kötelező! És ha már Szent Tamás, akkor ajánlom figyelmetekbe a Szenttamás Barátai Egyesület rendezvényét, ez a Szent Tamási Napok, idén szeptember 20-án és 21-én lesz. Nagyon jó, abszolút önszerveződő kezdeményezés, kuriózum programokkal és kilátással. Mi a stábbal mondhatni minden évben kötelező jelleggel veszünk részt rajta!
A klub és a fesztivál mellett van egy saját podcasted, újságíróként is dolgozol, illetve legutóbb a Rockmaratonon nem csak kerekasztal beszélgetéseket vezettél, de a fesztiválhoz kapcsolódó kisfilmek készítésében is szerepet kaptál. Mit adnak neked ezek a tapasztalatok, van-e, amit ezek kapcsán tanultál?
A Rockmaraton idei felkérése annyira meglepett, hogy amikor a sajtófőnökük, Gedeon Andi felhívott, tőlem szokatlan módon egy pillanatra csendben is maradtam. Ezúton is köszönöm Pócsi Pisti barátomnak, hogy beajánlott. Csináltam már sok dolgot, de ilyesmit még nem, és mivel a kedvenc hazai fesztiválomról van szó, ráadásul jó szakmai lehetőség is volt, nyilván azonnal bólintottam, és olyan élménnyel lettem gazdagabb, amit még mindig emésztgetek, mert óriási volt ez az öt nap. Még nem tudom, hogy mit sikerült ténylegesen megtanuljak ebből az öt napnyi tapasztalásból, de ilyen körülmények között, ilyen kollégákkal dolgozni egy teljesen más valóság volt. Eleve a hangulat és a Szalki-sziget csodálatos, de az, hogy minden flottul ment, gyorsan, akadályok, hibák nélkül, egyenes kommunikációval, az valami fantasztikus volt. Nem tudom eléggé megköszönni Andinak és Varga Zolinak a lehetőséget, őszintén remélem, hogy jövőre is mehetek! Megnéztem, rá is érek, de ez persze egyáltalán nem célzás! Talán ez volt eddigi újságírói „karrierem" egyik csúcsa.
A műsor alapötlete vicces volt, ugyanis nagyon sokat hallgatom az Index podcastjait, és megjött a kedvem a műfajhoz. Régebben rádióztam egy darabig, de nem akartam zenével foglalkozni itt is, aztán csak az lett a fő csapásirány, talán elsőként csináltam zenei témájú adásokat itthon. Egy év alatt felvettem 25 műsort, amiből vannak elég sikeresnek is mondhatók, ami ahhoz képest, hogy szinte nulla marketing van mögötte, tök jó dolog, legalább 12-15 adásnyi ötletem van jelenleg is!
Az egyéb újságírói melók mögött azért vannak érdekes tapasztalások. Készítettem pár interjút, amelyekkel még mondhatni laikusként is nagyon elégedett vagyok. Egy részük rámutat, hogy a siker bizony sok esetben magányos műfaj, mégis jó, ha van kivel megosztani, haha! Rengeteg jó ismeretség is köttetett ezek által, sok gyerekkori bálványom kéri ki a véleményem, több esetben már a megjelenés előtt is akár, amit néha nehéz kezelni. Emellett pedig nagyon sok visszacsatolás jön olvasói részről is, amikor megállít valaki, és azt mondja, hogy csak azért hallgatott és szeretett meg egy-egy lemezt, mert jót írtam róla, meg persze olyan is előfordul, amikor valaki elküld az anyámba, mert lepontoztam a Hangpróbán a kedvencét a HammerWorldben, és azért nem végzett feljebb.
A sok évnyi tapasztalat egy csomó toleranciát is hozott, ami által ma már sokkal könnyebben kezelem az enyémtől eltérő véleményeket. Régebben sokszor illettem elég csípős jelzőkkel a Lángolót is, sok esetben talán nem jogosan. Mai fejjel elolvasva néhány a cikket ezek közül, van, hogy azt mondom: "Ajjajj, igaz, ami benne van..." Ezek mind olyan élmények, amiket nem cserélnék el másra, de még csak nem is csinálnám másként, mert akkor valószínűleg nem ez lenne az út, amin most járok. Érdemes elgondolkodni egy-egy ilyen cikken, kritikán, illetve tanácson, és bár ágálltam ellene anno többször is, most azt mondom, hogy annak is köszönhető sok emberrel a jó kapcsolat a kollegiális viszonyon felül, hogy elkezdtem hallgatni másokra is.
A Sportalshow holnap kezdődik, és egészen szombatig tart. További információk a fesztiválhoz kapcsolódó Facebook-eseményen, és a Sportalsó Facebookján!
