Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Neil Gaiman amolyan szent tehén a geekek számára. Prózája egyszerre közérthető és nagyon borult, mindenesetre kell a „vájtfül” a befogadásához, és ezért bármit is csinál, nagyjából be is nyeli a rajongótábor. Mindenesetre, ha irodalmi munkáit nézzük, pont a szórakoztató irodalom és a szépirodalom mezsgyéjén mozog. Karrierjének szinte minden mozzanatát megtalálhatjuk a magyar kiadóknál is, és legnagyobb képregényes alkotását is elkezdte kiadni a Cartaphilus évekkel ezelőtt, hogy aztán félbehagyja, ami miatt azóta is sír a Gaiman rajongói kemény mag.
A Fumax most méltó módot talált a Sandman kiadására. Nem kisebb, hanem nagyobb adagokban adja ki a teljes sort. A gyűjteményes kötetek pedig olyan prezentálást kaptak, amire képregény esetén még biztosan nem volt példa Magyarországon. A sima kiadás is gyönyörű, de azt messze lekörözi a limitált. Kemény bőrkötésben (dombornyomott felülettel), védőborítóval, vastag, de nem tükröződő, szép felületű papíron jelent meg az első húsz epizód, amihez hozzácsaptak rengeteg extrát: a teljes Sandman szinopszist, karakterterveket, életrajzokat, függeléket és egy füzet teljes „forgatókönyvét”. Ez a kiadás egyszerűen káprázatos, és ez nem túlzó lelkesedés. Nincs olyan képregény- és fantasyrajongó, aki nem akarja ezt magának rögtön.
A Sandman képregény önmagában is egy különleges élmény. A kilencedik művészeti ág tökéletesen alkalmas Gaiman terveinek megvalósítására, szerintem regény vagy novella formában ezek a történetek nem is igazán működnének. Az Álmok fejedelme olyan karakter, akinek kell ez a rajzos megvalósítás, és kellenek ezek az intenzív, kifejező képek. A sztori nagyon tömören annyi, hogy egy okkult szekta meg akarja idézni a Halált, de helyette az Álmok fejedelmét sikerül, akit évtizedekre fogságba ejtenek, hogy aztán egy óvatlan pillanatban kiszabaduljon, majd az erejét rejtő tárgyak keresésére induljon. Miután ezzel végzett, kissé tanácstalan, hogy mihez kezdjen, de így sem unalmas az „élete”. Persze kalandjai során összeakad sok őrülttel, de Halál is feltűnik, aki Sandman testvére és amúgy egy cserfes gót csaj. Vannak itt aztán sorozatgyilkosok, Sandman találkozik másik testvérével, Vággyal is, de feltűnik egy epizódban maga William Shakespeare is, aki nem meglepő módon az Álmok fejedelme nélkül nem is lett volna olyan nagy drámaíró. Bár másra számítottam, de a húsz epizód alatt nem fogy el a lendület, végig érdekfeszítő a szöveges rész és a tálalás.
Érdekesség, hogy bár nem kommersz képregénysorozatról van szó, de így is követi a bevett szokásokat, például hogy az első, fő kalandok után érkeznek az úgynevezett one-shotok, azaz egy önálló történetet tartalmazó füzetek. A színvonal végig magas, de persze kisebb hullámzások akadnak (például a macskák igaz története), és ami szokatlan, hogy Gaimannal is el tud szaladni a ló, ami a gore-t (a brutalitást - a szerk.) illeti, de szerencsére egyáltalán nem vészes a helyzet.
Lehetne ajánlgatni ezt a kötetet, de valójában felesleges. Gaiman rajongóinak egyszerűen kötelező, és vélhetőleg már túl is vannak a vásárláson. Aki ezt a világot, és különösen a képregény művészetét nem ismeri, nem feltétlenül ezzel érdemes kezdenie, de ha fantasyrajongóként még sosem olvasott képregényt, akkor a legjobb belépő. Egyvalami biztos, ez a magyar képregénykiadás eddigi legfajsúlyosabb kötete. Ha csak ezt köszönhetjük az utóbbi évek hazai nagy comics-hullámának, akkor már megérte az egész.
Itt lehet beleolvasni, itt megvenni.
