2019.10.08. 10:56 – BSZL

Őszi underground ínyencségek – Desszert-ajánlatunk

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

skull.jpg

Ha csak tippelnünk kéne, vélhetően az erősen gitárcentrikus „sivatagi rock” és egy finom ínyencség nevének együttállása után kapta nevét a Desszert Feszt Budapest. Ennél persze többről van szó, a nemzetközi Desertfest rendezvénysorozat hazai leképeződéséről is beszélhetünk, amely jelen van Londonban, Berlinben, Antwerpenben, New Yorkban is. A hazai szervezők igyekeznek felléptetni a lehető legtöbb zenekart, akik az underground gitárzene oltára körül sorakoznak. A budapesti őszben olyan visszatérőkkel találkozhatunk, mint a Church of Misery vagy a Dopelord, ingyenes koncertet ad a Godsleep, illetve a legendás Trouble eredeti tagjai által alapított The Skull is jön a Dürer Kertbe. Súlyos és gonosz hetes fogatot ajánlunk koncertekből.

Október 9-én a Church of Misery érkezik. A négytagú doom metal formációt Japán legsúlyosabb zenekaraként tartják számon. Eddig hét kiadványon nyomasztotta a színteret pszichedelikus rockba olvasztott korai Black Sabbath-os doom stílussal, valamint sorozat- és tömeggyilkosokról szóló szövegekkel. Kísérőjük az amerikai Nebula power trió, amit a Fu Manchuból kilépő két tag alapított 1997-ben. Zenéjük pszichedelikus űrutazás, súlyos blues-os riffekkel tuningolva. Idén nyáron Holy Shit címmel jelent meg hatodik lemezük. Az estét hazai részről a heavy/grunge trió Marmunsk! nyitja.

A Dopelord a lengyel stoner-export egyik csúcsterméke. Inspirációikat többek között régi filmekből, a 70-es évek zenéiből merítik. 2010-es alakulásuk óta eddig három anyagot adtak ki, illetve szerepelnek egy négyes split-en másik három lengyel stílus-testvérükkel karöltve. Hangzásuk mély és sötét, játékuk lassú. Ezt október 10-én demonstrálják, a doom/kísérleti zajos Entrópia Architektúra társaságában.

"A virginiai Richmond legrosszabb zenekara" - mondják magukról. A kortárs extrém metál újító ereje. Latin nevük annyit tesz: a háború idején. Egyszerre doom, pszichedelikus, sötét és progresszív zenén keresztül alkotnak portrét az emberiségről. Október huszonnégy, Inter Arma! Bemelegít a hazai toxic/psychic/sludge LanternI.

Parádés estén fogja telefröcsögni a színpadot mocsokkal a kanadai Dopethrone október 26-án. A blues-t crust-al arcon csapó banda egy erősen befűtött gőzös, amire stonerek és punkok egyaránt megmozdulnak. A vonathoz időközben csatlakozott egy önálló koncert, így a nyolc vagonból álló parádé-vonatban a hazai erőműveket a következők képviselik: a stoner/blues Woodstock Barbie, a doom/post metal BORU, az ambient/noise UEUM, a metal/hardcore Wasted Struggle, a sludge ’n’ roll Grizzly, a grunge/metal Shapat Terror, valamit az experimental/noise pozvakowski. Maratoni lesz!

A sorozat egyetlen Robotos és egyben ingyenes koncertjét a görög rockos / stoner metálos Godsleep adja november 5-én. A női énekessel működő zenekar tavaly adta ki második nagylemezét  Coming of Age címmel, amin 8 számot nyújtottak szűk 50 percre. A felvezetést a szintén rock ’n’ rollos The Royal Freak Out vállalta magára.

November 13. mindenképp egy kivételes este lesz. Bár eredetileg a Trouble fellépése volt meghirdetve, végül a szintén hozzájuk kapcsolható The Skull koncertezik, méghozzá egy speciális Tourble – Psalm 9 szettel, mely során az album 35. évfordulóját ünneplik. A ’79-ben alapított Trouble a doom metal egyik úttörője volt, első két lemezük a stílus irányadója. Ezúttal a második lemez után elnevezett formáció mozgatja meg a közönséget. Előttük a 10. évét ünneplő Magma Rise szántja fel a padlót, a bemelegítést pedig a nustoner / rockmetal Slowmesh végzi.

Végül egy különleges turné veszi be a fővárost november 26-án. Az amerikai Earth ’89-es alakulása idején a seattle-i grunge színtérből kiemelkedve meghatározta a drone doom műfaját, jelenleg pedig már dobossal kiegészülve, hosszas, country és jazz elemekkel tarkított zenét csinálnak. A szintén amerikai Helen Money formáció mögött pedig Alison Chesley virtuóz avant-metal csellista áll, aki klasszikus hangszeren játszó rockzenészként több mint 150 lemez felvételén működött közre.


desszert feszt



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása