Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Most, hogy az Orgyilkos osztály képregénynek már a harmadik kötete jelent meg, érdemes összefoglalni, miért is kötelező mindenkinek belekezdenie, aki vonzódik a lendületes akció-képregényekhez. A szuperhősök nélküli képregény még annyira nem elterjedt Magyarországon, pedig például az Image rengeteg rendhagyó és sziporkázó sorozatot futtat Amerikában, amiből most már több is eljutott a magyar olvasókhoz (lásd még: Saga). Az Orgyilkos osztály ráadásul egy vérbeli kultképregény, ami már akkor elérte ezt a státuszt, amikor az első szám megjelent.
Ez mondjuk nem véletlen, mert Rick Remender az egyik legmenőbb és legegyedibb látásmódú ma is alkotó író a szakmában. Bármibe kezd az értő képregényrajongók biztosan felkapják rá a fejüket. Az Orgyilkos osztály talán önmagában nem egyedi koncepcióra épít, de amit kihozott belőle, az már annál inkább. A történet egy kamasz srácról szól, aki hajléktalanként tengeti mindennapjait, hogy aztán egy váratlan eseménysor után meghívják, hogy tanuljon egy különös oktatási intézményben, ahol orgyilkosokat nevelnek. Akinek erről a Harry Potter jut eszébe, az nem téved, és bár itt nincsenek „házak”, viszont természetesen kialakult kasztok vannak, amibe Remender belefűzte minden gyerekkori emlékét. Az író ugyanis sokat utazott gyerekkorában, és így rengeteg beilleszkedési problémával küszködött, és látta, hogy már a kamaszkorban működnek a csoportok, akik hol bevesznek valakit maguk közé, hol kivetik őket. Az Orgyilkos osztályban is van mindenféle banda, gótok, punkok, jakuzák és még lehetne sorolni tovább. A főszereplő aztán sodródik innen-oda és vissza, miközben küzd a saját múltjával, és az abból felbukkanó rosszarcúakkal, meg természetesen a szerelem is rátalál.
Szóval minden megvan ebben a történetben, ami egy kamaszregényben, csak rendkívül rendhagyó környezetben. A rosszarcúak itt igazán azok, hullanak a fejek, a kezek, robbannak az arcok, jobban, mint mondjuk a Kill Billben (egyébként akár nevezhetjük a Kill Bill kamaszverziójának is). A sztori tele van káromkodással, bizarr jelentekkel és popkulturális utalással. Például olyan képregénnyel még biztosan nem találkoztam, amiben Bad Religion-idézet van (I Want to Conquer the World). Durva szembesülni vele, hogy a No Control lemez 89-ben jelent meg. Ja, mert hogy a sztori a nyolcvanas-kilencvenes években játszódik.
Van még egy összetevője az Orgyilkos osztály egyediségének, az pedig Wes Craig rajzoló. A sztorit valószínűleg teljes szimbiózisban alkották meg Remederrel, ugyanis tökéletesen egészíti ki a képi világ a dialógusokat. Craig váratlan panelkezelésekkel dolgozik, meg elképesztően lendületes rajzokkal. Nélküle nem lenne ennyire kikerülhetetlen a képregény. Mert, hogy tényleg az, aki szeretne friss levegőt, és már unja a sok szuperhős-sztorit, és kicsit is vonzódik a kilencvenes évek akciómozijaihoz, annak nagy élmény lesz ez a három kötet (és persze a folytatás).
A három könyv beszerezhető a Fumax oldalán, ahol bele is lehet lapozni mindbe.
(A képregény első kötetéből sorozat is készült, ami az HBO-n látható)
