2019.11.28. 14:00 – Lángoló

Csak a szépre - Itt az IDEGEN új EP-je

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

idegen_press.jpg

Az IDEGEN zenekar második nagylemeze tavaly ősszel jelent meg Holdról indul Napra ér címmel. A lemezbemutatót egy koncertekkel telített klub-, majd sűrű nyári fesztiválszezon kísérte. Ebben az időszakban újabb dalok formálódtak a zenekarban, amelyek aztán nyár végére kislemezzé álltak össze. Az online a Lángolón bemutatkozó, Csak a szépre című EP lírai, nagyon személyes szövegi és zenei világáról a zenekar tagjai mesélnek.

Dencs Dominik dobos:

Az első komolyabb nyarunkat kezdtük meg épp a Fishing On Orfű fesztiválon, és az egyik reggel úgy ébredtünk, hogy be volt karcolva naptárunkba: „Sóti Norbi az őrült – STÚDIÓZÁS” Innentől nem csak a nyár lett komoly hanem az is, hogy szeptemberben felveszünk egy lemezt.

Galgóczi Olivér gitáros:

Ez a kislemez egy nehéz időszak terméke, lenyomata lett. Mind a négyünk magánéleti és hétköznapi tevékenységei nagyjából egyszerre változtak meg, fordultak fel fenekestül. Saját magunk keresése folyt hónapokon keresztül, zeneileg és szellemileg egyaránt. Végül a teljes téboly beállta előtt eljutottunk arra a pontra, amikor már a 137. hangjegyzet dalfoszlányból sem tudtunk kerek egész dalban megállapodni. Közös megegyezés alapján kiköltöztünk a csepeli bunkerből, a semmi közepére egy házba, ahol aztán képesek voltunk újra csak arra koncentrálni, amiért egy zenekar vagyunk. Egy hét alatt, minden külső nyomástól, kötelezettségtől és zavaró tényezőtől mentesülten megszületett a lemez gerince. Ez az "alkotótábor" segített minket hozzá, hogy hazatérve ismét a megszokott nyomasztó környezetbe, hétről hétre egyszer csak elkészült az öt új dal. A pécsi prepoduction utolsó simításai után egy olyan anyagot zártunk le, amiben mind a négyünk lelke nyakig benne van, éppúgy a zene, mint a szövegek világában.

A kislemezt az IDEGEN november 22-én mutatta be telt házas koncertjén a MIKA Tivadar Mulatóban, most pedig itt is meg lehet hallgatni:

Korábban egy videót is kiadtak, ezt is megmutatjuk a miheztartás végett:


premier idegen



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása