2019.12.10. 12:00 – Lángoló

Fenyvesek közt élőben - studio sessionnel zárja az évet az Autopilot

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

 autopilot-promo.jpg

A budapesti Autopilot zenekart is utolérte az aktuális ingatlanpiaci pezsgés miatti kényszerköltözés. Sok csapat járt így az elmúlt években, de a prog- és space rockot vegyítő zenekar nem keresett új helyet, hanem egyenesen saját stúdiót hozott létre, amit a most megjelenő, Pinewood Live Session 2019 című anyagukkal avatnak fel.

Persze a stúdió megépítése nem légből kapott ötlet volt:

Évek óta szívunk vele, hogy nem találunk egy olyan stúdiót, ahol egyszerre jól érezzük magunkat, és a munka is zajlik rendesen, miközben a hangmérnök is azt hallja, amit mi. Én az elmúlt években amúgy is ráálltam a hangutómunkára a reklámszakmai kötődésem miatt, így most Sipos Ábris barátunkkal (a The Royal Freak Outból, aki a felvételek mestere is egyben) vettünk egy mély levegőt, és megcsináltuk a saját hangstúdiónkat. Azt hiszem, nem is avathatnánk méltóbban, mint egy saját zenekar kiadványával.

– mondja a basszusgitáros Köge. Rátkai Márton gitáros ehhez hozzáteszi:

A költözéssel megint egy korszakát zárta le az AP, szóval úgy gondoltuk, a legszebb búcsú az lenne, ha egy-egy kedvencünket picit kipolíroznánk és egyben eljátszanánk. Ez nemcsak nosztalgia, hanem kihívás is, mert nem egyszerűen újravettük a dalokat sávonként, hanem egyben játszottuk el őket, így is kerültek rögzítésre. Mit mondjak, izgalmas volt, hogy nem hibázhatunk. Leadtunk a felvétel közben pár kilót! De mivel itt-ott pár meglepetéssel is megpakoltuk a dalokat, tényleg full-extrások lettek. Pont ezért érdemes azoknak is csekkolnia őket, akik már ismerik a témákat.

Az egyik dal (These Waves Never Break) a csapat első nagylemezéről lett kiválasztva, a másik kettő (Animals Near To Extinction és Where The Sky Begins) pedig annak idején külön-külön singleként jelent meg. Ebben az élő formában mától a streaming platformokon is elérhető mindhárom dal.


premier autopilot



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása